Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Újszegeden épült az első panel családi ház

Szeged - Családi házat panelből – ez csak első hallásra tűnik fából vaskarikának. A házgyári technológiát ilyen célra elsőként az országban az újszegedi Tököly utcában vetette be a Délép – 38 éve. A kísérlet első lakója a vezérigazgató, Sípos Mihály volt.
- Vadonatújan vettük körülbelül egymillió forintért 1987-ben. A tizedébe került akkor egy tömbházi otthon – elevenítette fel emlékeit Kiss Károly építész az újszegedi Pinty utcában. A 100 négyzetméteres, kétszintes sorházi lakás nem akármiből készült, panelelemekből szerelték össze. A szegedi házgyár, a Délép akkoriban nemcsak az öt- és tízemeletes tömbházakat ontotta, hanem bizonyított kertes családi és sorház kategóriában is. Az első újszegedi panel sorházakat már akkor milliomosnegyednek hívták. Manapság ritka, amelyik megőrizte a paneles ismertetőjeleket. A lakók zömmel nyílászárót cseréltettek, homlokzatot szigeteltettek, mint a lakótelepi panelprogramban, mások a „madártelep"– vagyis a madárneveket viselő városrész – előkelőbb házaiba költöztek. Kiss Károlyéknak erre nem futotta, náluk látszik a panelség: eredetik az ajtók, ablakok és az emeleti fürdőszoba, ahol a fürdőkád alatt forró fűtéscső fut. 35 ezer volt a múlt havi gázszámla, a lakás nagyjából most 20 milliót ér. A rendkívül kemény fal és a magasabb fűtésszámla mutatja a különbséget a téglához képest.

Kiss Károlyék Pinty utcai milliós lakása 1987-ben készült a házgyárban. Fotó: Schmidt Andrea
Kiss Károlyék Pinty utcai milliós lakása 1987-ben készült a házgyárban.
Fotó: Schmidt Andrea

Csúcsra járt 1972-ben a szegedi házgyártás, úgyhogy a Délép elkezdett kisebb, családias megoldásokon is gondolkodni. Az akkori vezérigazgató, Sípos Mihály megelőzte korát, és a vállalat mérnökeivel a lakótelepekről ismert elemekből 30-féle típusházat terveztetett. Ebből az első 7 kísérleti házat a Tököly utcai Délép-telken húzatta fel, hogy bizonyítsa: működik. Ma is megvannak, a legszélső, egykori Délép-vendégház falán látni az elemek toldásait. A tulajdonos ott is a kihűlő falakra panaszkodik. Ez a házsor megelőzte azt a budai mintalakótelepet, amelyet a szocialista házgyárak modelljeiből építettek a Sashegyen. Sári János, a szegedi Délép fő-építésvezetője vezette a fővárosi kampányt kormánybiztosként. A szegedi tervek jól szerepeltek, elsőként belőlük születtek meg az újszegedi paneles „típusú" családi és sorházak. Szegeden valamivel több mint száz, a megyében összesen közel ezer épületet raktak össze panelből.

Mura Mészáros József, a Délép hajdani fő-építésvezetője ma is ilyen családi panelben lakik a Petrozsényi utcában. Azt mondja, minden elő
ítélet ellenére van olyan, mint a régi téglaházak. A gyors építésével semmi nem vetekedhetett: a konyhát, fürdőszobát készen hozták, a falakba épített, lefestett nyílászáróval együtt. Vakolni nem kellett, csak a helyszínen összeszerelni, majd tapétázni, linóleumot, szőnyegpadlót leragasztani. Alapozással együtt három hónapba telt.

Családi panellakó

A legelső újszegedi családi panellakó Sípos Mihály Délép-vezér volt. Azért vállalta, hogy kísérleti nyúl lesz a Tököly utcában, hogy reklámot csináljon az elméletének. Gyengélkedik, nem tudtuk elérni. Fia, Nemes Gábor elmondta: annyit változtattak, hogy hőszigeteltek, máskülönben nem bánták meg.

Olvasóink írták

  • 13. Teo 2010. január 13. 22:36
    „10. hozzászólás gróf 2010.01.11.
    A panelek illesztésével lesz ott gond, ahol ki van a vas és korrodál.
    Egy 10 szintesben lévő lift felújítási költsége, már 15 éve is 1.5-2 millára rugott.
    Aztán ott van az épületgépészet.
    pl: a fűtés csövek cseréje is akkor lesz jó, ha az összeset cserélik, az előremenő és visszatérő strangokat.
    Minimum 30 család egy 10 szintesben, hát nem egyszerű összehozni.
    Nos ez csak az én véleményem, sok sikert hozzá mindenkinek.”
  • 12. bof 2010. január 12. 18:20
    „én úgy tudom, hogy Ú István háza SZÖREGEN AZ is panel, de arra sem lehet ráismerni kivül szépnek néz ki.
    Az a ház is van már 25 éves”
  • 11. gróf 2010. január 11. 08:12
    „5!
    Apróság, de..a falat glettelik, az ablakot gittelik és az autót kittelik.”
  • 10. gróf 2010. január 11. 08:09
    „5. hozzászólás Teo 2010.01.09. 18:03
    Elméletileg a vasbeton élettartama korlátlan!
    A Szt. István téri víztornyot 1904-ben építették és nem úgy néz ki mint aki összedőlne. 4 év múlva 100 éves lesz.
    A panelokat ennél sokkal modernebb technológiával készítették, többet fognak kibírni.
    Hogy mint lakóépületként mennyit tesz ki, az már a karbantartásokon múlik. Különálló esetek persze lehetnek a trehány munkások miatt, de tömeges összeomlásokat, lebontásokat a mi generációnk nem fog látni!”
  • 9. randok 2010. január 11. 07:19
    „Kedves zsuzsnéne!
    Persze biztos voltak gondok, de kérdezem én a mostani társasházakban semmi gond nincs?
    Én belsőépitészként két ilyen házat is felújitottam, és elmondhatom hogy nem lehúzandó konstrukció.
    A régi házakat jobban osze- vissza kokányolták mint ezeket. Szerintem most sem tudnak jobb technikát kitalálni aminél 30 év útán kezdenek a lakók rákölteni. Nagyon jó lakáslehetőség volt ez! Igen most újitani kell de nem "szar".”
  • 8. zsazsanéne 2010. január 10. 09:45
    „Voltak ott gondok ezekkel a házakkal,még biróságra is kerültek 87-ben a tetők miatt.Eleredt az eső,a lakók lavorral merték a vizet a beázástól.A radiátor úgy volt felszerelve,hogy ferdén és a büdős életben sem fütött volna úgy.Lennt egy oltári nagy hodály,szük előszoba,fennt kis lyukak,ferde tetővel.Mindez közel 9oo ezer forintért.Akkor ezen az összegen Újszegeden uj saját emeletes házat lehetet volna venni.Este az a fehérre mázolt sorházak úgy festettek,mint TSZ-ben a disznóhodályok.A panelfelujitás pedig annak jó aki a munkákat végezte,nem pedig a lakóknak.Azok nyertek akik közel voltak a tálhoz,s munka nélkül pénzhez jutottak.Redényt lehetne irni,ahogyan készültek,olyan mint egy 4o éves Ladát kiglancolnának,mégsem lenne az új autó.A hőszigetltnek mondott ablakok,csak úgy vonzák oda a meleget,inkább üvegházi ablaknak lenne jó.”
  • 7. ebbolelegvolt 2010. január 10. 00:17
    „6. P...man
    Arra valóban alkalmasak a szóban forgó panel-technológiával épült házak, hogy jelesen Te amikor valahogy épp nem a saját nemedhez vonzódsz, akkor a Te szavaiddal élve kitömj bennük egy "egvy" csajt...
    Vajon arra alkalmasak-e ezek a házak, hogy nemzedékek nőjenek fel bennük, mint ahogy a száz éve épített házak alkalmasak erre.
    A Kádár-rendszer csak rövid távra gondoskodott nekünk és utódainknak lakóhelyről, az azt megelőző rendszerek úgy tűnik előrelátóbbak voltak.”
  • 6. flexsnake 2010. január 09. 22:47
    „panelputri eladó! :D”
  • 5. Teo 2010. január 09. 18:03
    „Nos nekem ezek a panel felújítások olyanok, mint a 30 éves ladát ki heggeszteni, le glettelni és újrafesteni.
    Kívűlről mutatós, de belül egy rakás szar az anyag.

    Kíváncsi leszek, meddig állhatnak a panelok, tuti nem élnek addig mint a tégla 70-100-150 évig.
    Majd mikor le kell őket bontani, mi lesz.

    Az állam majd kisegíti a tulajokat, akinek meg tégla van, csinálja maga.
    Így van ez a fűtésszámlával is. A panelban ha évekig nem fizetted, felajánlották, hogy elengedik 50%-át ha rendezed.Nekem meg a 3. hónap után levennék a gázórát.”
  • 4. samu 2010. január 09. 15:50
    „Sipos et. háza és a volt DÉLÉP vendégház azért kicsit "MÁS" mint a többi félprolinak szánt ház.”
  • 3. Tapasztalt 2010. január 09. 15:05
    „Sipos Mihály fia??? Nemes Gábor épitési vállalkozó?!?”
  • 2. dzsorzso 2010. január 09. 14:53
    „Én is kiváncsi lennék hogy smint néz ki panelből egy családi ház... Vagy arra panelen belül milyen lehetőségek vannak.... ????? De mi adjuk az öteletet az újságíróknak.....”
  • 1. mattil 2010. január 09. 14:23
    „Azért megnéztem volna pár fotót ezekről a házakról. Máskor bezzeg tök feleslegesen annyi fotót passzítanak egy cikkhez, amikor pedig nem ártana az illusztráció, akkor nincs fénykép...:-(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsabban árad a Maros és a Tisza

Szeged - A korábban vártnál gyorsabban nő a Tisza vízszintje Szegednél az áradó Maros miatt. A… Tovább olvasom