Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Újszegedi fórum: mit nem akarnak?

Szeged - Az újszegedi Borostyán utca lakói ellenzik egy bevásárlóközpont építését az egykori Árpád nevelőotthon helyén. Vevő egyelőre nincs a területre.
– Nem akarunk bevásárlóközpontot, nem szeretnénk bekötőutat – foglalták össze véleményüket az újszegedi Borostyán utca megjelent lakói a Pocsai Blanka fideszes önkormányzati képviselő által összehívott lakossági fórumon hétfőn. – Azért hívtam ide önöket, hogy tisztázzuk: egyelőre nincs vevő arra a területre, amelyen az egykori Árpád nevelőotthon épülete áll – hangsúlyozta a politikus.

Újszegedi fórum: mit nem akarnak? Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Néhány évvel ezelőtt a szegedi közgyűlés úgy döntött: oktatási, egészségügyi, szociális intézményt lehetne a területre építeni, továbbá sport- és egyházi célra is hasznosítható lenne, de akár bevásárlóközpont is épülhetne ott. A helybeliek között elterjedt, hogy az utolsó verzió valósul majd meg, ami zavarná a nyugalmukat. – Az Árpád nevelőotthon telkének helyzetbe hozása volt a cél – mondta Balogh Tünde tervező. Kifejtette: a helyi igényekhez igazodva egy fiktív bevásárlóközpont terveit hozták nyilvánosságra néhány héttel ezelőtt.

A fórum előtt Kocsis György megmutatta, mi a legfőbb problémája. – Közvetlenül a házam mellett haladna a bekötőút a bevásárlóközpontba, amelyet csak gyalog, vagy kerékpárral lehetne megközelíteni. Attól tartok, hogy mindenki az utcánkat használná parkolónak – mondta a férfi.

Újszegedi fórum: mit nem akarnak? Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A lakossági fórumon még számtalan problémára világítottak rá a Borostyán utcaiak. Többek között arra, hogy a rakodóterület miatt zajvédő falat kellene felhúzni a házuk elé, ami akár 7-8 méter magas is lehet. A fórumon megjelent Fehér Éva főépítész is, aki leszögezte, a tervek általános szabályozást tartalmaznak, és amíg nem lehet tudni, mi ellen védene a fal, nem is lehet meghatározni annak magasságát. Többen attól tartanak, hogy az eddig zsákutcaként működő utcájukat megnyitják a Szőreg felől érkező forgalom számára, ami rendkívül balesetveszélyes.

Pocsai Blanka többször is hangsúlyozta: egyelőre nincs vevő a területre – amelynek értékét egyébként 450 millió forint körülire becsülik. Elmondta, hogy ez a fórum a november végi közgyűlés nulladik fordulója. Ott ugyanis a terület további sorsáról is döntenek majd. Fontosnak tartotta azonban megjegyezni, hogy az újszegediek fele évek óta szeretne bevásárlóközpontot a körzetbe.

Olvasóink írták

  • 11. Szefa 2012. október 18. 19:58
    „Némileg szűk látókörűnek ítélek néhány hozzászólást. Ezzel a logikával a Polgármesteri Hivatalt, az Okmányirodát, a Tescót, a Metrót költöztessük a területre. Lehet pelenkát venni helyben, lehet ügyet intézni, ez lenne ám a kánaám. Aki Új-Szegeden hozott létre ingatlant, talán azt szerette volna, hogy a kertvárosban, nyugodt körülmények között tudjon élni. Valószínűleg ezzel arányban magasabb árat is fizetett ezért. Amennyiben a megfogalmazott forgalommal, bevásárlással kapcsolatos kéréseiket a képviselőnek címzik, legyen harmadik Tisza híd, épüljön meg a szövőgyár területére megálmodott bevásárló komplexum, akkor talán nem a mi kárunkon kellene pelenkavásárlási lehetőséget teremteni. Új-Szegeden található bevásárlási lehetőségeket egy szép őszi hétvégi sétával fel lehet deríteni, meg fognak lepődni mennyi áll rendelkezésre. Igaz ezek nem a diszkont kategóriába tartoznak, viszont az alapellátást színvonalasan megoldják. Szívesen meghallgatnám a kisboltok, ABC áruházak tulajdonosait, dolgozóit mennyire örülnének egy ilyen beruházásnak, ahol 1Ft-tal olcsóbb a párizsi, ők pedig ennek örömére esetleg munkanélküliek lesznek. Végre csökkent a forgalom a 43-ason, miért akarjuk ezt mesterségesen visszahozni. A tervezett bevásárlóközpont talán kedvező lehet Deszknek, esetleg Klárafalvának, de Új-Szegednek biztosan nem. Ebben az esetben a korábbi kisboltokra tett megállapításomat a helybéli kereskedők tehetik fel jogosan. Remélem, az előttem szólónak igaza lesz, ez egy befektetőre váró zsákutca.”
  • 10. mag 2012. október 18. 11:40
    „csinos a BLANKANÉNI ugye?”
  • 9. exmakai 2012. október 17. 21:27
    „Újszeged-Marostő vége (Judit utca) és az Árkád 6 km-re van egymástól, kocsival 15 perc. Közben át kell menni valamelyik hídon, mivel Újszegeden nem lehet semmi komolyabb árut beszerezni. Vegyék már észre, hogy nemcsak azért kell egy bevásárolóközpont Újszegedre, mivel 30 ezer tiszántúli szögedinek, plusz 15 ezer környező torontáli falusinak nincs hol beszerezni egy csomag pelenkát. Azért is mert a rengeteg Újszegedről érkező autós telíti a Belvárosi hidat, és a Belvárost is, csupán azért mert kénytelenek beautókázni a Városba, hogy vegyenek, vagy elintézzenek valamit.”
  • 8. coke 2012. október 17. 19:53
    „Igazuk van a Borostyán utcaiaknak. A gyomrom kifordul attól, hogy itt az a szemlélet hogy ha nekem rossz akkor másnak is legyen az, meg nehogy már a plázázáshoz 2 km-nél messzebbre keljen mennem. Megnéztem a galériát is. Szép, igényes házak. Teljesen tönkretenné az egészet valami <moderálva> alumínium doboz meg ezer kamion. Küzdjetek, szerintem Újszeged többsége veletek van! Ha kell én megyek veletek akár demonstrálni is.”
  • 7. M.Aurelius 2012. október 17. 17:51
    „Újszegeden nem mindenki engedheti meg magának, hogy átautózzon a város túl felére bevásárolni, ilyen üzemanyagárak mellett.
    Ha mégse lesz vásárlási lehetőség, a Blanka fizessen mindenkinek benzinpénzt kárpótlásul.”
  • 6. nick77 2012. október 17. 15:06
    „Ez a bölcsész <moderálva> mit okoskodik már megint?Azt hiszi ezzel a lakossági fórumnak titulált akármivel majd belopja magát a lakók szívébe?Szánalmas.”
  • 5. macs 2012. október 17. 11:22
    „Megértem, hogy ők nem akarnak bevásárlóközpontot, mert az zavarni fogja őket. Csak kérdezem, azokkal ki foglalkozik, akik élvezni kénytelenek a város egyéb területein az általuk okozott forgalom áldásait? Tudom, demagóg vagyok, de talán ezen is el kéne gondolkozni, mert érdekes hozzáállás, engem senki se zavarjon, akit pedig én zavarok, az vessen magára, vagy költözzön tanyára. :-)”
  • 4. deszkás 2012. október 17. 11:21
    „Az egy "befektetőre " váró zsákutca. Ez már évek óta rebesgetett dolog l.még hogy is volt az a nevelőotthon áthelyezés? Némi átalakítással kész kastély.”
  • 3. deszkás 2012. október 17. 11:03
    „Ez egy tipikus Újszegedi érv -ahol példátlanul sok ilyen van melyet szándékosan is úgy alakítottak ki- érthetetlen "nem akarjuk a zsákutcát megnyitni". Majd ha a tűzoltóautók nem tudnak kellő mértékben mozogni az égő házadnál akkor mit szólsz? Nem akarnak ők semmit l.hátsó Deszki út. Szépen lassan leértékelődik-szerintem- . Bevásárlóközpont? Azon a pi... telken kizárt? Hogy ? Az utat hogy vezeted le és vissza?”
  • 2. azigazitrebitsch 2012. október 17. 10:09
    „Nem akarják.
    Na és ?!
    Én sem akartam,hogy a Hajós utcán dübörögjön a belvárosba tartó ill az onnan kifelé jövő forgalom !!
    Amikor ideköltöztem egy lámpás sarokkal védett,nyugodt utcácska volt,azóta,hála az "okos" döntéseknek a fél Tarján +Felsőváros forgalma a házam előtt zajlik,oda vissza !!

    Igazatok van,így jártam,ők meg úgy járnak.Ennyi.
    "Osztjónapot ! "”
  • 1. papagalya 2012. október 17. 10:05
    „A Borostyán utcaiak ellenzik, de az összes többi helyesli. Égen földön nincs a közelben vásárlási lehetőség. Kellene még a diszkontokból és a műszaki árúházakból is Újszegedre. Nem föltétlen arra a helyre.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Savak, lúgok, salmiakki

A savak és a lúgok álltak a középpontjában annak a kémiai roadshow-nak, amely tegnap délután érkezett Szegedre. Tovább olvasom