Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Újszentiván csodája: 43 lakó egy címen

Újszentiván - Egy családi házba 35-en, egy másikba 43-an jelentkeztek be az utóbbi években. Az ugrásszerű népszaporulat helybeliek szerint leginkább a polgármester érdeke. Ő korábban a fejlődő falu érdemének nevezte. A NAV nyomoz az ügyben.
A Boján utca 15. szám alatt 35-en, a Kossuth Lajos utca 30.-ban 43-an, a Szigeti út 10. szám alatt 12-en laknak – elméletileg. Ez azt jelenti, hogy ennyien jelentkeztek be az utóbbi években ezekre a címekre a járási hivatal adatai szerint. És ezek csak a kirívóbb számok azok közül, amelyeket olvasóink jelzése alapján a hivataltól kértünk. Ezt erősíti meg a szerkesztőségünkhöz eljuttatott tavaszi választási névjegyzék kivonata is. Az esetről – akkor még feltételezések alapján – áprilisban már írtunk.

– Nem véletlenül nőtt meg az utóbbi négy évben 274-gyel a falu lakossága 2019-re. Ha ugyanis kétezer fölött marad a lélekszám, a polgármester főállású maradhat, azaz megtarthatja a fizetését. Ráadásul a megugrott létszám után kérhet le az önkormányzat állami normatívát. A fiktív lakosok egy része olyan honosított magyar–szerb állampolgár, aki az állampolgári esküért és vele az uniós belépőért cserébe bejelentkezett, és hálából majd a polgármesterre fognak szavazni az önkormányzati választáson – fogalmazott tavasszal és most is Szögi Zoltán.

Ballai Ferenc hozzátette: – Polgárőrök vagyunk, itt élünk, tudnánk, ha ennyivel gyarapodott volna a falu. Szentiván csodája lenne. Azt viszont látjuk, hogy nagy csapatokban érkeznek honosításra a szerb állampolgárok. Az önkormányzati dolgozók szerint ezer, a polgármester szerint 1300 körüli létszám kapta meg nálunk a magyar állampolgárságot. És azt is tudjuk, hogy az alpolgármester és mások agitálták a falusiakat, kihez lehetne bejelenteni embereket – mondta a nyugdíjas.

A fiktív bejelentkezések miatt Szögi Zoltán bejelentést tett a kormányhivatalnál, de nem történt semmi. Fordult az ügyészséghez is, de onnan az ügy átkerült a Békés megyei rendőrkapitányságra. Azt mondja, meghallgatták, és mivel nem bizonyítható, hogy az új állampolgárok nem tudnak magyarul, nem nyomoztak tovább. A rendőrség továbbtette az ügyet az adóhivatalhoz, ahol most is folyik az eljárás.

A Boján utca 15. szám alatt 35-en laknak – papíron. Fotó: Karnok Csaba
A Boján utca 15. szám alatt 35-en laknak – papíron. Fotó: Karnok Csaba

A Szigeti utcai címen az alpolgármester Balogh Istvánné lakik, aki egyben a posta vezetője is. Csodálkozott a kérdésünkön, nem tudott fiktív lakosokról. Arról sem, hogy a polgármester az áprilisi cikkben ígéretet tett, utánanéz az ügynek. A hivatalos adatokról az asszony elmondta, náluk valóban 12-en vannak bejelentve, barátok és jó ismerősök is, akik néha náluk alszanak. Vannak köztük honosított magyar állampolgárok is.

 A hivatal malmai

A megyei kormányhivatal malmai, ha lassan is, de őrölnek. A fantomlakosok ügyében előbb júliusban küldtünk kérdést arról, indítanak-e hivatalból eljárást, és hogy melyik címre hányan jelentkeztek be. Mivel a választ elutasították, szeptember elején adatigényléssel próbálkoztunk, majd újabb elutasítás, pontosítás és díjszabás után a kért adatokat megkaptuk és a díjfizetéstől is eltekintettek.

A Boján utcai címen egy telefonszámot kaptunk, de a vonal végén jelentkező asszony nem akart nyilatkozni. A helybeliek szerint a házban öten laknak, ennél nagyobb mozgást nem látnak. A Kossuth utcai címen egy családtag azt mondta, rokona építőipari vállalkozása miatt jelentett be oda több embert, hogy lakcímkártyájuk legyen. Úgy emlékezett, már kijelentették őket.

Kerestük Putnik Lázár polgármestert is, két hete hívtuk, SMS-t küldtünk, tegnap személyesen és telefonon is többször próbáltuk elérni. Hiába. Tavasszal azt nyilatkozta: nem tud a fantomlakókról. Akkor úgy látta, az mutatkozik meg a falu népesedésén, hogy a megüresedő házakat nagyobb családok veszik meg. Épült bölcsőde, kerékpárút, templom, jó az óvoda, és olcsó közművesített telkeket árul az önkormányzat. A honosításokról azt mondta, nincs köze hozzá, azokat az okmányiroda bírálja el.

„A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. Az eljárás érdekei miatt bővebb tájékoztatást nem tudunk adni" – írt az ügyről Barnáné Horváth Melinda, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

200 ezer forint a dohánybolti rablóért

Zoknit húzott a kezére és az arcát is eltakarta az a férfi, aki még október 1-jén rabolt ki egy Rókusi körúti dohányboltot. Tovább olvasom