Délmagyar logó

2016. 08. 27. szombat - Gáspár 15°C | 28°C

Üllésről teker a Gibraltári-szoroshoz

Üllésről teker a Gibraltári-szoroshoz
Üllés- Dohányzás helyett a kerékpározást választotta az üllési Bunford József, akinek ma már az élete a tekerés. Tavaly Párizsba jutott el két keréken, idén a Gibraltári-szoroshoz biciklizik el.
– Hosszú ideig cigiztem, de négy éve letettem. Valami feszültséglevezetőt kerestem magamnak. Fiatalon is szerettem biciklizni, úgy gondoltam, újra nyeregbe pattanok– mondta Bunford József.
 

A 46 éves üllési férfi azóta megszállottan teker, mindig versenyez magával. – Először az öcsémékhez bicikliztem el, Pécs mellé. Aztán jött a csíksomlyói búcsú, majd a Fekete-tenger, tavaly pedig Üllésről bicikliztem el Párizsig. Gyerekkori álmom volt élőben látni az Eiffel-tornyot – magyarázta.

József június 1-jén a Gibraltári-szoroshoz indul biciklivel, majd ismét Párizsba, pótolni a fotót, és Lengyelországon át jön vissza Üllésre. – Ez nagyjából 10 ezer kilométer biciklizés lesz, a távot 120 nap alatt akarom teljesíteni. Már fejben és kisebb túrákkal edzek rá, és még a 660 kilométerre lévő csíksomlyói búcsúba is elkerekezek idén – mondta.

Írásunkat keresse a hétfői Délmagyarországban.


  Délmagyarország / Délvilág hírek Fizessen elő a napilapra!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió alkoholista országa

Egymillió alkoholista országa
Ma nincs olyan család Magyarországon, amelyben ne okozna problémát az alkohol. Tovább olvasom