Délmagyar logó

2016. 05. 31. kedd - Angéla, Petronella 17°C | 27°C

Üllésről teker a Gibraltári-szoroshoz: évente 25 ezer kilométert tesz meg Bunford József

Üllésről teker a Gibraltári-szoroshoz: évente 25 ezer kilométert tesz meg Bunford József
Üllés- Dohányzás helyett a kerékpározást választotta az üllési Bunford József, akinek ma már az élete a tekerés. Tavaly Párizsba jutott el két keréken, idén a Gibraltári-szoroshoz biciklizik el.
– Hosszú ideig cigiztem, de négy éve letettem. Valami feszültséglevezetőt kerestem magamnak. Fiatalon is szerettem biciklizni, úgy gondoltam, újra nyeregbe pattanok– mondta Bunford József.
 
Évente 25 ezer kilométert teker le kerékpárjával az üllési Bunford József. Fotó: Karnok Csaba
Évente 25 ezer kilométert teker le kerékpárjával az üllési Bunford József. Fotó: Karnok Csaba

A 46 éves üllési férfi azóta megszállottan teker, mindig versenyez magával. – Először az öcsémékhez bicikliztem el, Pécs mellé. Aztán jött a csíksomlyói búcsú, majd a Fekete-tenger, tavaly pedig Üllésről bicikliztem el Párizsig. Gyerekkori álmom volt élőben látni az Eiffel-tornyot – magyarázta.

Az örömbe üröm is került. – Már visszafelé kerekeztem, amikor Németországban egy házaspár lefotózott a gépemmel, de nem sikerült a kép. Kiderült, hogy betelt a memóriakártya, és már az Eiffel-toronynál készült fotókat se vette fel. Pedig a kiírás szerint még volt rajta hely – magyarázta a férfi.

József június 1-jén a Gibraltári-szoroshoz indul biciklivel, majd ismét Párizsba, pótolni a fotót, és Lengyelországon át jön vissza Üllésre. – Ez nagyjából 10 ezer kilométer biciklizés lesz, a távot 120 nap alatt akarom teljesíteni. Már fejben és kisebb túrákkal edzek rá, és még a 660 kilométerre lévő csíksomlyói búcsúba is elkerekezek idén – mondta.

Autószerelőként dolgozik, minden pénzét félreteszi az útra. – Nagyon szűkös a keretem. A 60 napos párizsi út alatt napi 6 eurót, mintegy 2000 forintot költöttem. Az utolsó centem a német–osztrák határon fogyott el, másfél kiló kenyeret és egy kiló szalámit osztottam be a következő hat napra, amíg Sopronba értem. Szerencsére sok almafa volt útközben – mondta.
Üllésről teker a Gibraltári-szoroshoz

A férfi mindig vadkempingezik, elbújik az emberek elől, hiszen félti drága biciklijét és a pénzét. – Általában pár kilométerre állok meg egy lakott település után. Lehetőleg erdőszélen verem fel a sátram. Pozitív hozzáállással indulok el mindig, csak így lehet sikeres egy túra. Lekopogom: se baleset, se semmi rossz nem történt eddig velem – magyarázta. Kerékpárját nem pakolja tele, a 120 napra is csak a legszükségesebb holmikat viszi majd el. Sátor, váltás cipő, két rend ruha, tisztálkodószerek és két váltás biciklilánc lesz vele. – Van egy nullás gépem, azzal nyírom a szakállamat és a hajamat háromhetente – mondta.

50 éves koráig még el akar jutni a Himalája lábához két keréken. – Hegyimádó vagyok. Jó lenne egy föld körüli túra is, de ehhez nyelvet kell még tanulnom, és egy szponzor is jól jönne. Az önmarketinget még csak tanulgatom– mondta. A férfinak nincs felesége és barátnője sem, mint mondta, ezt az életstílust egyetlen nő se tolerálná.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két vendégkoreográfussal készül Műpa-premierre a Szegedi Kortárs Balett

Két vendégkoreográfussal készül Műpa-premierre a Szegedi Kortárs Balett
A Budapest Táncfesztiválra készül a Szegedi Kortárs Balett: február 27-én mutatják be a Műpában a Baby Boyt. Tovább olvasom