Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Üres megálló a Vásárhelyi Pál utcán: két-három hónap múlva szállhatunk buszra

Szeged - Egyelőre nem áll meg a 90-es és a 90F jelzésű busz a szegedi Vásárhelyi Pál utca felújított szakaszán, a Sever Center Áruház előtt. A megállók mindkét oldalon elkészültek, de az üzembe helyezésükre két-három hónapot várni kell.
Mindkét oldalon építettek buszmegállót a négysávosra kiszélesített szegedi Vásárhelyi Pál utcában, az arra közlekedő 90-es és 90F-es járat azonban még nem áll meg a Sever Center előtt – hívta fel a figyelmet egyik olvasónk lapunk Csörög rovatában. A felújított útszakaszt december 16-án adták át, a megállóhelyeket jelző táblákat azonban még nejlon fedi.

– Az említett buszmegállópárt az út forgalomba helyezési eljárásának megindítását és a szükséges szakbizottsági döntések meghozatalát követően, várhatóan 2012. február–március során vehetik használatba az utasok – közölte Pázmány Péter, az önkormányzat közlekedési referense.

Az új megállónak egyelőre még várnia kell az átadásra. Fotó: Karnok Csaba
Az új megállónak egyelőre még várnia kell az átadásra.
Fotó: Karnok Csaba

– Az új megállóhelyet tartalmazó menetrendet januárban terjesztik be az önkormányzat illetékes szakbizottsága elé. Előkészítése folyamatban van a Tisza Volán Zrt. adatszolgáltatása alapján. Az érintett viszonylatok útvonala és követési ideje a megállóhely használatbavételével nem változik. A részben európai uniós források felhasználásával felújított útszakaszon kialakított megállóhely a Vásárhelyi Pál és a Bakay Nándor utcában található kereskedelmi egységek jobb megközelíthetőségét, valamint a környező utcák lakóinak kiszolgálását teszi lehetővé – fogalmazott Pázmány Péter. Hozzátette: a buszok továbbra is megállnak az SZVSE-sporttelepnél.

Olvasóink írták

  • 4. nyomdasz63 2011. december 30. 11:17
    „Ez legalább olyan bonyolult eljárási procedúra,mint a Pulcz utca elejét "kétirányúsítani".”
  • 3. mezeinyuszi 2011. december 30. 10:43
    „Igen, látszik hogy "csökkent" a bürokrácia magyarországon!!??
    Sztem a körforgalom közepén kell ehelyett leszállni, mert ott mindig megáll a busz a volános dolgozókat lerakni!!
    (mintha kissé szabálytalan lenne!!??)”
  • 2. SzőkenőSzarvas 2011. december 30. 10:17
    „Mert biztos ezzel is csinálnak homokzsákos terheléspróbát:)”
  • 1. szatyi 2011. december 30. 08:44
    „"...de az üzembe helyezésükre két-három hónapot várni kell."

    Vajon milyen bonyolult eljárás lehet, ha ennyi ideig tart?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bérletek csak januártól kaphatók

Utazási és fürdőbérletek az áfaváltozás miatt csak januártól kaphatók. Parkolóbérleteket már árul az SZKT. Tovább olvasom