Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Üres telek marad a néhai Gyevi temető

Szeged - Az egykori Gyevi temető 5 éve üres telkén mozgást láttunk: a garázssor felőli oldalon földmunkákat is végeztek. Feltételeztük, hogy elkezdi a tervezett luxusirodaház építését a tulajdonos – ám kiderült, csak a területet gondozzák, a gazdasági helyzet még mindig nem kedvez a beruházásnak.
Kitakarították a napokban a volt Gyevi temető elhanyagoltnak tűnő területét, sőt még földmunkákat is végeztek a garázssor mögött. A telek tulajdonosa, a J. V. H. 2000 Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth Tamás azonban közölte: a telek gondozásával megbízott cég kitakarította a telket – de szó sincs arról, hogy a 2 éve tervezett irodaház építése kezdődne el.

– A legjobb döntés most az, hogy kivárunk – nyilatkozta az üzletember, – ugyanabban a cipőben járunk, mint a többi szegedi befektető. – Belátható ideig nem építkezünk, mivel nehéz bankhitelhez jutni, s mert a potenciális bérlők is hozzánk hasonlóan kivárnak. Úgy érzékeljük, hogy csak jövőre derül ki, merre indul el a magyar gazdaság. Bízunk abban is, hogy a lézerközpont hozhat olyan új érdeklődőket Szegedre, akik úgynevezett A kategóriás irodaházat szeretnének bérelni. A Deák-gimnáziummal szembeni területre vegyes funkciójú épületet tervezett a befektető, az irodákon kívül üzleteket, lakásokat is szeretne kialakítani.

Tárolják a sírköveket

A Gyevi temető területén P+R parkolót, valamint parkot kellene építeni, nem irodaházat – mondja Szabó László ellenzéki önkormányzati képviselő. Ő az, aki 120 ismert és ismeretlen felsővárosi polgár sírkövét mentette meg 2004-ben, és szállította ki azokat saját költségén a Belvárosi temetőbe. A képviselő egy éve látta őket utoljára, szerinte egy részük már megsemmisült. Úgy tudja, a Móra-múzeum is felajánlotta a kövek őrzését.

Más, szegedi irodaház-beruházások is késnek, vagy a tervek módosulnak. A Somogyi-könyvtár mögötti placcra, a sörkert helyére szánt létesítmény helyett például szálloda lesz – nyilatkozta lapunknak a napokban Körtvélyessy Péter mérnök-vállalkozó: az irodapiac fellendülésében szerinte csak hosszú távon lehet bízni. – Amíg nincs meg a bérlők legalább 30 százaléka, nem kezdjük el a kivitelezést – ezt Kiss Andrea, az Arcadom Építőipari Zrt. kommunikációs vezetője közölte nemrégiben a Bertalan híd újszegedi lábához tervezett Partiscum nevű irodaházzal kapcsolatban.

Gyevi-kronológia

1972: bezárják a temetőt, többé nem lehet ide temetkezni.

2004: a területet az egyház az OTP Ingatlan Rt.-nek adja el. A terv: itt épül a Deákváros lakópark, 400 lakással. A temetőt felszámolják: akkori nevén Nyári Ferenc József felsővárosi polgár emberi csontokat talál, és azokat a lakásán őrzi. Szabó László önkormányzati képviselő a sírkövek megmentéséért küzd.

2007: az új tulajdonos a J. V. H 2000 Kft., amely irodaház építését tervezi a telken.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Celtis 2009. október 09. 12:59
    „De hogy a cikkhez konkrétan is hozzászóljak:

    1. Akik az egyházat szidják, mert eladta, valószínűleg ugyanazok, akik a hatalmas "vagyona" miatt zsokták szidni...

    2. Ahogy ezt a "Gyevi-kronológiát" nézem, feldereng előttem a jövő:
    2010: Az új tulajdonos a telken többszintes mélygarázst épít
    2015: Az új tulajdonos a telken hulladéktelepet létesít
    2020: A telket megvásárolja az önkormányzat és itt épül az új önkormányzati hivatal...”
  • 21. Celtis 2009. október 09. 12:53
    „8. hozzászólás franzvon: Ez megvan?
    http://www.youtube.com/watch?v=XczJqembVto&feature=related
    (Big Lebowski :D)”
  • 20. keka 2009. október 09. 10:50
    „...és azt a bizonyos 30 milliót is Szabó alkudta ki az OTP Ingatlan Rt-nél....a Város meg másra költötte...”
  • 19. keka 2009. október 09. 10:33
    „Kedves Logaritmus!
    A Város már legalább 3 éve megkapta az OTP Ingatlan Rt-től azt a 30 millió Ft-ot, ami Kegyeleti Kert kialakítására lett elkülönítve....csak valahol elveszett a költségvetés útvesztőiben....Ezt a 2008. februári közgyűlésen, Szabó interpellációjára el is ismerte a Polgármester! Ennyit arról, hogy őt mennyire (nem ) érdekli a sírkövek sorsa. A pénzből elkészülhetett volna az a Kegyeleti kert, ahol a megmentett sírkövek elhelyezésre kerültek volna....”
  • 18. Szodabikarbona18 2009. október 09. 05:25
    „centrum gödör mikor kerül bele a turisztikai látványosságokba? :P”
  • 17. Szodabikarbona18 2009. október 09. 05:24
    „pinamann,ez a bankar-szocializmus.”
  • 16. Szodabikarbona18 2009. október 09. 05:23
    „13 magyar közlöny?? az meg mi a szösz? lop csal a kormany ,te meg itt magyar közlönyözöl?”
  • 15. Zsoltee0716 2009. október 08. 22:19
    „Hát ez elég gáz! Van pár ilyen meg kezdett melo pénzhiány miatt, Honvéd tér,Deák város, Centrum gödör a leghíresebb! Akkor tessék mindenkinek rendbe rakatni a saját kertjét, mert jövőre 100% büntetés lesz, ahogy nő a parlagfű, egyből mennek oda az ellenőrök Úgy hogy ez van!
    No skacok kapjátok össze magatokat, mert mutatni kell vmit jövőre azért!
    Erről is írhatnának egy cikket!”
  • 14. franzvon 2009. október 08. 22:08
    „Olvassa a benáresz!
    Én biztos szétszórtom magam!!!”
  • 13. nagy567 2009. október 08. 21:59
    „olvassátok el a temetőkről szóló szabályzatot a magyar közlönyben és nem kell szidni a temető fenntartót!!!”
  • 12. franzvon 2009. október 08. 21:58
    „10=5!!!
    Alkonyatkor mentem át rajta,oszt a tízemeletesből dőlt az aktuális sláger (Ma Baker, aztán az Edda,Video Trans-x,Rolls Frakció, Ős-Bikini, majd a Dolly -Roll!!!-a csontvázak meg rázták a boogie-t!!!)”
  • 11. Pinaman 2009. október 08. 21:14
    „Meg egy irodahaz. Vajon minek ez a sok iroda ha termeles meg nincs. Olyan mintha egy gyarban mindenki csak igazgato lenne munkas meg sehol”
  • 10. antikos 2009. október 08. 21:03
    „Milyen király volt annak a temetőnek a hangulata éjszakánként. Gyerekként sokat bandáztunk benne. Iszonyatosan félelmetesnek tűnt...

    Nagy lenyúlásnak indult a projekt, de szopóka ágon van, mint sok minden Szegeden...”
  • 9. TrombiFrédi 2009. október 08. 21:00
    „Úgy tűnik a város vezetői ennyire tisztelik a város múltját, vagy csak annyira amennyire az adott közösséghez kötődnek!”
  • 8. franzvon 2009. október 08. 20:10
    „A halottak már régen nyugodnak....
    Én pl. égettetni, hamvasztatni fogom magam, aztán szórjanak szét a picsába....
    (eredetileg a Balatonba akartam szóratni magam, de a családom finnyáskodott, hogy akkor
    ők hogy fognak ezután bemenni a tóba...)”
  • 7. barsanyi 2009. október 08. 20:09
    „Van olyan ország ahol a temető, temető marad örökké.”
  • 6. Logaritmus 2009. október 08. 19:54
    „Nem a "Tomit" kell szidni, hanem a kedves katolikus egyházat, amelyik pénzt csinált a temetőből, ahol a halottaknak kellene nyugodni. :(

    Szabó László fideszes képviselő urat is csak addig érdekelték a sírkövek, amíg hisztizni tudott velük az újságokban.”
  • 5. franzvon 2009. október 08. 19:54
    „Hányszor átmentem a temetőn gyermekkoromban este, csak azért, hogy szokjam az érzést....”
  • 4. suzukirobi 2009. október 08. 19:39
    „a Deáknak elég nagy udvara van így is, de 4év alatt kb 5ször engedtek ki minket oda... inkább ezen kéne változtatni...”
  • 3. mag 2009. október 08. 19:37
    „TOMI TOMI NEM ÉLÉG A KASZINO PÉNZ . TORNÁZOL TORNÁZOL . ADOT MEG CSALÜNK . AMERIKAI CÉGEKEL”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arasznyira a minimális vízszint

A feltorlódott uszadék bomlik, emiatt a parton erős poshadt szag terjeng.
Tovább olvasom