Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Vademberek és nyárspolgárok

Maurice Ravel zenéje inspirálta Juronics Tamás Daphnis és Chloé és Zachár Loránd Árnyak és vágyak című táncművét, amit élő zenével nagy sikerrel mutatott be a Szegedi Kortárs Balett társulata pénteken a nagyszínházban.
Legnépszerűbb darabja, a Bolero ősbemutatóján egy hölgy felkiáltott: Ez őrült! Maurice Ravel elégedetten mosolyogva erre azt mondta: „Akkor megértette a darabot". Állítólag Sztravinszkij „svájci órásmesternek" csúfolta, mert zenéje úgy ketyeg, mint egy jól beállított óra. Impresszionista muzsikája egy évszázad múltán is frissnek, elevennek, modernnek hat, jól döntött a Szegedi Kortárs Balett, amikor Ravel-művekre építette kétrészes estjét.

Frissítő újdonság

Pénz, idő, a megváltozott viszonyok is közrejátszhatnak abban, hogy ritkábban dolgozik vendégkoreográfusokkal a társulat, pedig általában inspirálólag hatott egy-egy új alkotó bevonása. Most a Hollandiában befutott Zachár Loránd kapott lehetőséget, aki Ravel első kamarazenei remekművére, az F-dúr vonósnégyesre komponálta Árnyak és vágyak című koreográfiáját. A zsinórpadlásról lelógatott fehér vállfák mögül árnyékszerű fekete alakok tűnnek fel az üres színpadon, a táncosok először vonzások és taszítások köreit futják.

A színpad jobb szélén, a társulattal együtt lélegezve játssza a pizzicatóval nehezített, feszes ritmusú, táncos karakterű, igencsak technikás darabot a Kosztándi Vonósnégyes. Hol az első hegedű áradó szenvedéllyel szárnyaló énekére, hol pedig a cselló zsigeri mélységeire kaphatja fel a fejét a hallgató. Érdemes név szerint is kiemelni a kiváló muzsikusokat: Kosztándi István primárius, Behán László Dezső (második hegedű), Tuzson Edina (brácsa) és Kőrösi Györgyi (cselló). A színpadi „árnyak" a magasba emelkedő vállfákra akasztják fekete „köpönyegeiket".

Ekkor tűnnek elő Bianca Imelda Jeremias jelmeztervező fekete-fehér sztreccsfelsői, amelyek különleges szerepet kapnak a koreográfiában: groteszk hatást keltve egymás nyakába, fejére húzzák, nyújtják a táncosok.

Tetszett Zsadon Flóra és Csetényi Vencel „kötélhúzós" kettőse, Hortobágyi Brigitta és Horváth M. Gergő, valamint Stáry Kata és Czár Gergely egymásba gabalyodott duettje. Néhány olyan új karakterű mozgáselemet is láthattunk, amelyeket eddig soha. Szép kép a hófehérbe öltöztetett négy „grácia", Bujdosó Anna, Hortobágyi Brigitta, Szigyártó Szandra és Takács Zsófia jelenete, amikor egy pillanatra, mint valami nyolckarú indiai istenség, válnak szinte eggyé. Zachár Loránd lágyabb, artisztikus mozdulatokkal operál, miközben az emberi élet és a sors kapcsolatát járja körül. Nem a vágyai által determinált ember vet árnyékot a világra, hanem ő maga világra vetett, tehetetlenül sodródó árnyék. A táncosok a fekete árnyéklepleket végül újra magukra öltik, a fehér vállfák üresen lengenek.

Hegedűs Tamás és Hajszán Kitti Juronics Tamás koreográfiájának, a Daphnis és Chloénak egyik jelenetében. Fotó: Frank Yvette
Hegedűs Tamás és Hajszán Kitti Juronics Tamás koreográfiájának, a Daphnis és Chloénak egyik jelenetében. Fotó: Frank Yvette

Ketrecben

Juronics Tamás átértelmezte Longosz pásztorjátékát, a Daphnis és Chloét: nála ketrecbe zárt vademberként jelenik meg a két „kitett gyermek". Hajszán Kitti és Hegedűs Tamás testére geometrikus, ősi, törzsi motívumokat festettek. A színpad két szélén felállított két hatalmas ketrecben majdnem úgy ugrálnak, mint szegény csimpánzok egy rossz állatkertben. A színpadot a Szegedi Szimfonikus Zenekar tölti meg: alig megvilágítva játsszák Ravel természeti képeket is megelevenítő, szuggesztív muzsikáját. Gyüdi Sándor igazi balettkarmester, nem fenyegeti a veszély, hogy magával ragadja a zenében rejlő szenvedély, matematikus pontossággal, kiszámíthatóan üti a taktust.

Kultúrlények átváltozása

A muzsikusok között ülnek a civilizált társadalom polgárait megszemélyesítő táncosok is, akik egymás után elegáns frakkban lépnek elő, és kezdetben óvatos távolságtartással, de láthatóan egyre nagyobb kíváncsisággal szemlélik a ketrecbe zárt vadembereket. A sündörgés addig tart, ameddig a felhevült Chloé – Hajszán Kitti – a ketrecből kinyúlva egy forró csókra el nem kapja az egyik frakkos nyárspolgárt.

Czár Gergely remek mozgáskultúrával érzékelteti a villámcsapásszerű metamorfózist: a csókkal indul el a normákat, konvenciókat felülíró átalakulási folyamat. Daphnist és Chloét a cirkuszi oroszlánoknál használt ketrecfolyosón át engedik ki a frakkosok közé. Természetes testiségük, animális szépségük és szexuális csáberejük, tabumentes szabadságuk olyan vonzerőt gyakorol a frakkosokra, hogy az összecsapásszerű közös táncok után azok is vetkőzni kezdenek, a ruhát testfestékkel cserélik fel, és önként vonulnak a ketrecbe. Az érzéki vadság erősebbnek bizonyul a kultúránál, nem a vademberek civilizálódnak, hanem a kultúrlények állatiasodnak el.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akasztások története a Hóhércsárdásban

Az akasztást követően a szabályzat szerint először 20 perc várakozás után az intézeti orvos lépett oda, meghallgatva, van-e szívverés. Tovább olvasom