Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Vádemelés a köpködő diák ellen

A Szegedi Városi Ügyészség garázdaság miatt vádat emelt az ellen a szegedi diák ellen, aki leköpte nála három évvel fiatalabb iskolatársát, majd másnap dulakodott a lány apjával, akit ráadásul az iskolában lefújt gázspray-vel. Az ügyben a lány apját is garázdasággal vádolják.
Mint azt korábban megírtuk, a szegedi József Attila Általános Iskola és Szakiskola egyik diákja a tavasszal, még március végén szó nélkül többször leköpte egyik iskolatársát, a 15 éves Kocsis Renátát. A lány édesapja, Kocsis Tibor másnap bement az iskolába, és arra kérte az iskola igazgatóját, tegye lehetővé, hogy találkozzon a köpködővel, mert mielőbb tisztázni szeretné, miért alázta meg gyermekét. Az igazgató eleget tett a kérésnek, az egyik szünetben a szülők és az osztályfőnökök jelenlétében megpróbálta megbeszélni a két diákkal a történteket.

Nem sokra jutott. A fiú ugyanis pár perc után faképnél hagyta őket, és elindult a lépcsőn felfelé. Az apa ebbe nem nyugodott bele, utána ment. Beszélgetésük éles szóváltással, dulakodással folytatódott, sőt a diák gázspray-vel lefújta Kocsis Tibort.

A rendőrség garázdaság alapos gyanúja miatt indított eljárást a diák és az apa ellen. A nem mindennapi ügyben a köpködő az első-, Kocsis Tibor a másodrendű vádlott.

– A bíróságon kiderül, hogy milyen megalázó volt a lányomnak ez az eset. Máig nem emésztette meg. A dulakodást nem én kezdtem, kénytelen voltam védekezni – reagált Kocsis Tibor, az iskolatárs apja a vádemelés hírére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csökkenthető a ponthatár

Az elitegyetemre, mint amilyen a szegedi, az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga jelenti a… Tovább olvasom