Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Vádirat a szegedi paprikaügyben

Elkészült a Szegedi Városi Ügyészség vádirata a fűszerpaprikaügyben, három személlyel szemben nyújtotta be a Szegedi Városi Bírósághoz. A Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója szerint megalapozatlanok az állítások.
A Szegedi Városi Ügyészség három személlyel szemben nyújtott be vádiratot a Szegedi Városi Bírósághoz a fűszerpaprikaügyben, folytatólagosan elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntette és a fogyasztó megtévesztésének vétsége miatt.
Az ügyészség vádirata szerint egy osztrák vevő 2004 májusában értesítette a Szegedi Paprika Zrt.-t, hogy a cég által szállított fűszerpaprika-őrlemény aflatoxin-tartalma meghaladja a határértéket – mondta el Bariné Tóth Éva, a Csongrád Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A reklamációt a szegedi cég jogosnak találta, ezért a húszezer kilogramm kifogásolt őrleményt visszáruként átvette. Az első- és másodrendű vádlott döntése alapján, a harmadrendű vádlott segítségével a szennyezett árut forgalomba hozatali szándékkal felhasználták – áll a vádiratban. Részben belföldi csemege őrleményt készítettek belőle, részben pedig ötvenszázalékos keveréssel az osztrák cég részére hígított fűszerpaprika-őrleményként visszaszállították.

Bartos András, a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója szerint tévedett a rendőrség, és ezt a megalapozatlan állítást az ügyészség is elfogadta. A vevő ugyanis csak egy e-mailt küldött a kifogásáról, de állítását vizsgálattal nem igazolta. A cég ezt követően a Bács-Kiskun Megyei Élelmiszer-ellenőrző és Állat-egészségügyi Állomás laboratóriumával bevizsgáltatta a paprikát, amely 4,8 mikrogramm per kilogrammos aflatoxin-tartalmat mutatott ki, a limit pedig 5 milligramm. Vagyis mivel a határértéket betartották, a terméket természetesen ismételten forgalomba hozták – mondta kérdésünkre válaszolva a vezető.

Az ügyészség azzal is vádolja a céget, hogy a Dél-afrikai Köztársaságból, Brazíliából, Peruból importált félterméket, valamint a Spanyolországból vásárolt őrleményt oly módon hozták forgalomba különböző kiszerelésekben, hogy annak csomagolása az áru származási helyéről megtévesztő tájékoztatást adott: azokon a Szegedi Paprika feliratot tüntették fel, esetenként Magyar Termék Nagydíj és Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyekkel látták el.

Bartos András szerint a termék csomagolásán a magyar élelmiszerkönyv előírásának megfelelően csak az import őrlemény bekeverését kell feltüntetni. Mivel import őrleményt a vizsgált időszakban nem vásároltak, azt nem is keverhették a paprikájukhoz. Ezzel kapcsolatban független szakértői nyilatkozattal rendelkeznek. Arra viszont nincs előírás, hogy az alapanyag – az ügyészség megfogalmazása szerint féltermék – származási helyét fel kellene tüntetni – szögezte le a vezérigazgató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Garden Party Újszegeden

A világhírű izlandi formáció, a Mezzoforte jövő héten érkezik Szegedre, pénteken este 9 órakor… Tovább olvasom