Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Vakolatdarabok miatt zuhant le a munkás

Lezárult a vizsgálat a szegedi panelfelújításról lezuhant és sérüléseibe belehalt munkás ügyében. A munkavédelmi felügyelőség megállapította: a szétszóródott vakolatdarabok miatt csúszott el a férfi. A bírság jogerős, négymillió forint.
Lezuhant egy építőmunkás március 12-én az építési állványzatról. A tragikus eset Szegeden a Csillag térhez közel, egy Budapesti körúti panelfelújításnál történt, a férfi tizenhat métert zuhanva az aszfalton halálra zúzta magát. A Csillag téri építkezésen a regionális munkavédelmi felügyelőség szegedi irodája vizsgálódott.

– A szakértői vizsgálat kimutatta, hogy nem bűncselekmény történt, hanem baleset, amiben több körülmény játszott közre – tájékoztatott Korom Péter, az iroda munkatársa. – Az volt a feladata, hogy a csörlőtől a társai keze alá hordja a vakolóanyagot. Ebből szóródtak ki darabkák az állványra, amelyen elcsúszott, megbotlott az egyik kereszttartó rúdban, és kiesett a korláton keresztül.

A budapesti céget a felügyelőség négymillió forintos munkavédelmi bírsággal sújtotta, a Tiszaberek Kft. nem fellebbezett, a határozat jogerős.

A generálkivitelező Dél-Konstrukt Kft., amelyet a munkavédelmi és a munkabiztonsági szakértők semmiben nem marasztaltak el, akkor egyszer és utoljára dolgozott együtt a budapesti céggel – tudtuk meg Keresztúri Ákostól, a szegedi cég tulajdonosától.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiírták a pályázatokat az egynapos sebészeti ellátásra

Kiírták a pályázatokat az egynapos sebészeti ellátásra, a dokumentumokat május 31-éig lehet… Tovább olvasom