Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Valaki pakol a Virág cukrászdából

Szeged - Több hűtőpultot is elvittek péntek délután a cukrászdából – a felszámoló állítja, nem az ő megbízásából. Csak a régi bérlőnek van kulcsa.
Több éve húzódik Szeged patinás, Klauzál téri cukrászdája, a Virág kálváriája. Megírtuk: 2011 tavaszán felszámolták a Virág Cukrászda és Kávéház Üzemeltető és Tanácsadó Kft., a cukrászda tulajdonjogát Szeged önkormányzata vásárolta meg. A korábbi tulajdonos az adás-vételt követően nem ürítette ki az ingatlant, amiatt a város birtokbaadási és kiürítési pert indított a cég ellen.

Valaki pakol a Virág cukrászdából. Fotó: tudósító - galéria

A közel egy éve húzódó per következő tárgyalása hétfőn lesz. Péntek délután olvasóink viszont arról számoltak be, hogy valaki kinyitotta a Virág cukrászdát, az ott található hűtőket, pultokat raklapra pakolva egy közelben várakozó teherautóra szállítják.
– Nem a mi felhatalmazásunkkal történik – fogalmazott Horváth Attila felszámoló. Kijelentette: jelen esetben kizárólag az önkormányzat léphetne be az ingatlanba, ami azonban eddig nem történt meg, ugyanis a korábbi tulajdonos nem adta át a kulcsokat. – Felmerül a bűncselekmény gyanúja, ugyanis a felszámolás során a cukrászda vagyontárgyait egy gazdasági társaságnak értékesítették.

Valaki pakol a Virág cukrászdából. Fotó: tudósító - galéria

Telefon értük utol a hűtőpultokat, székeket és egyéb vagyontárgyakat megvásárló szegedi vállalkozót. – Semmit sem vihetnének ki, megtesszük a szükséges lépéseket – mondta. Hozzátette: jegyzőkönyvek, fotók bizonyítják, hogy a cukrászdában található eszközök immár az ő tulajdonában vannak.
– Azt állítják, a vállalkozásnak hitelező lízingcég tárgyaiért jöttek – mondta az üzletember a rakodókra hivatkozva. – Életszerűtlen, hogy két év után, az utolsó tárgyalási nap előtt kezdenének pakolni.
Hozzátette: az értéktárgyak átadás-átvétele a mai napig nem történt meg, a per lezártáig hatósági erővel nem akarták a cukrászdát feltörni. Kerestük a várost képviselő ügyvédet, Bene István, akit egyelőre nem sikerült elérni. És igyekszünk megszólaltatni György Attilát, a cukrászda korábbi bérlőjét.

Olvasóink írták

  • 17. munzkaroly 2012. április 02. 09:39
    „Kedves MAG! Ne tévessze meg Igazságkereső bejegyzése. A DÉLÉPÍTŐ Zrt. dolgozói követelésük 2/3-át már megkapták, s a fennmaradó rész kifizetésére a következő hetekben kerül sor a bérgarancia alap jogszabályban írt eljárási rendjének megfelelően. Annyiban egyetértek Igazságkeresővel, hogy ez az Ön számára nem vigasz. Arra tudom biztatni, hogy merítse ki a jogszabályban írt lehetőségeit.”
  • 16. velemenynyilvanito 2012. április 01. 22:14
    „magyarorszagon mindenki lop!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    akkora korrupcio megy hogy oda mar 3 unio sem lenne eleg.
    magyar nep a leg korruptab nep nem kellene senkit meg szolni hogy mi megy mas orszagokba mikor az orszagba megy a lopas az erdek harc.”
  • 15. öregferkó 2012. április 01. 11:38
    „Lám, Szeged még "hányadékabb", mint az országos átlag ! Ki ez az Attila ? Ha nem megy törvényesen vaklaki már robbantsa fel !! E város sok évtizedes , jóhírű cukrászdája erre a sorsra jutott ?? ( NEM a Sors tette ! ) Na, persze : a liberobiolsi Nokiások !! ( Vagy nem ??? )”
  • 14. klacc 2012. április 01. 09:24
    „Majd csinálnak a helyén kínai boltot vagy turit...Ez kell a magyarnak!”
  • 13. lukrecia 2012. április 01. 08:11
    „Egy laza biztonságos állampapír befektetés hoz évi 10-15%-t . Az azt jelenti kb 30-40 millió Ft évente .
    Tehát az újabb "csodabefektetés" Szeged módra ---buktunk csak a kamatokon 60-80 millió Ft-t --Bravó.
    Talán nem mondtam volna előre a forgatókönyvet????? Laikus létemre 2 éve leírtam okoskáimnak , mi fog történni”
  • 12. acidrain 2012. március 31. 22:27
    „Kabaré ez is, mint a többi :)”
  • 11. lukrecia 2012. március 31. 19:21
    „A porcelan gép Soltvadkerten van azt hiszem. De itt nem ez a fontos.
    A lényeget megfogalmazom neked.
    Hová tünt a haszon ?? Szeged befektetett kb 300 milliót közel két éve. Szeretném ha valaki bemondana egy összeget , mennyi a csodabefektetés évi hozadéka. Vagy ismét laikus befektetés volt??”
  • 10. igazságkereső 2012. március 31. 16:48
    „De jó lenne tudni azt, hogy hová lett a porcelán kávéfőzőgép?”
  • 9. KamuNeni 2012. március 31. 13:33
    „Mondtam en hogy abbol mar nem lessz cukraszda. Azt a varos vagy akarki is a tulaj eladta jo penzert valakinek.!!”
  • 8. igazságkereső 2012. március 31. 11:37
    „#1. mag! Ugyan nem lehet vigasz számodra amit most írok, de ez így megy országunkban! A szegedi "Délépítő Zrt"-t is 2007. június 6.-án kezdte el felszámolni a Horizont Holding, de mind a mai napig nem kapták meg végkielégítésük hátralevő részét, amit egyébként a felszámoló biztos, Dr.Munz Károly ügyvéd úr "a" kategóriás követelésként ismert el a dolgozók felé írásban! Kíváncsi vagyok arra, hogy a pénzügyi követelések 5 éves ideje- ez az idén lejár - meghosszabbításra kerül-e , vagy a feledés homályába fog kerülni, mint általában Magyarországon a dolgozói pénzügyi kielégítések sorsa! Ez morális kérdés, de az is kérdés, hogy ma Magyarországon ügyel-e valaki a morális és egyéb etikai kérdések gyakorlati megválaszolásának fontosságára! A hírek mintha másról szólnának,de a reményt ne adjuk fel,hátha a törvény s egyszer érvényre juthat!”
  • 7. kuyulu 2012. március 31. 10:03
    „Attila mindig jól jár !! Annak idején az E-5 úton a halálos gázolást is megúszta. Ja kérem a pénz beszél a kutya ugat a karaván halad.”
  • 6. lukrecia 2012. március 31. 07:57
    „5: lehet nem tudod helyesen kifejezni magadat, de élelmiszerre nem mondjuk, hogy hányadék. Bár lehet te azt kapsz otthon.”
  • 5. tirpák 2012. március 31. 04:16
    „acapella lenyomta a drága hányadék fagyijával”
  • 4. zsuzsika85 2012. március 30. 21:58
    „Valaki csináljon már rendet ebben a városban! Hihetetlen, hogy évekig zsigerelte a dolgozókat, hintáztatta a beszállítókat és még ezt is megússza?! Nehéz elképzelni, hogy ez nem volt már lezongorázva.

    Egy csalódott, volt dolgozó. Hajrá Dubai! :)”
  • 3. exdeus 2012. március 30. 21:17
    „"Csak a régi bérlőnek van kulcsa." -> Létezik egy nagyon egyszerű megoldás: le kell(ett volna) cserélni a zárakat.”
  • 2. lukrecia 2012. március 30. 19:20
    „Tipikus "szegedi " jó befektetés. És ezt is megjósoltam előre, de nem volt elég ez sem.”
  • 1. mag 2012. március 30. 19:15
    „ATTILA MÁR MEGINT TE JÁRTÁL JÓL !DE LEGALÁBB A FIZUNKAT MEG KAPTUK VOLNA ! AZ EGYIK PINCÉR A SOK KÖZÜL”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karikó Teréz 80 éves

Karikó Teréz Liszt-díjas operaénekes, a szegedi operajátszás
történetének egyik legjelentősebb drámai szopránja szombaton ünnepli 80. születésnapját. (galériával) Tovább olvasom