Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

''Valaki utánunk nyúlt''

Két kollégámmal szemben fegyelmit kellett volna indítanom, de erre nem voltam hajlandó – mondta Vörös Gabriella, a Móra Ferenc Múzeum volt igazgatója a Délmagyarország és a szegedi városi televízió Szemközt című televíziós műsorában.
Vörös Gabriella a műsor elején elmondta, az ügye úgy kezdődött, mint egy rossz álom. Ismeretes: a rendőrség és az ügyészség nem talált bűncselekményt az M5-ös ásatások elszámolásaiban, pedig a Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatóját, és kollégáját, Szalontai Csaba régészt épp ez ügyben szabálytalanságokra, vétkes kötelezettségszegésre hivatkozva bocsátották el állásából. Vörös Gabriella neveket nem említve azt közölte: bő egy esztendeje arra akarták rávenni a megyei önkormányzattól, hogy indítson fegyelmi eljárást két kollégájával, Szalontai Csabával és Szélné Kónya Katalin gazdasági igazgatóval szemben. Erre nem volt hajlandó, mire megjelentek a múzeumban a revizorok. Szerinte a revizori jelentésbe hamis vádak kerültek. Erről mintegy négy órán keresztül egyeztettek a megyei közgyűlés vezetésével, mondatról mondatra haladtak, de Vörös Gabrielláék cáfolatait, javításait nem vezették át a dokumentumban, az a revizori állításokkal futott végig az egész vizsgálat során.

A volt főigazgató elmondta – szintén név nélkül –, hogy valaki utánuk nyúlt a szegedi egyetemre, ahol Szalontaival tanítanak, hogy bocsássák el őket, mert „ilyen bűnösöknek nincs helyük az egyetemen". A régészeti intézet vezetője, Fodor István azonban kiállt mellettük. Vörös Gabriella azt szeretné, ha a megyei önkormányzat rehabilitálná őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félszázan fordítanak hátat a rendőrségnek a megyében

Csongrád megyében egy híján félszáz rutinos rendőr készül nyugdíjba, már valamennyien felmentésüket… Tovább olvasom