Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Vallottak Muki cellatársai és a horgászok

Mégsem júniusban, hanem egy hónappal később, július közepén hirdetnek ítéletet a Pénzes Henrietta ellen elkövetett bűncselekmények miatt indított büntetőperben – jelentette be tegnap Joó Attila, a megyei bíróság tanácselnöke.
– Arra számítottunk, hogy a bírósági tárgyalások előrehaladtával kiderül, miért kellett a kislányunknak meghalni, és arra is választ kapunk, miért volt ilyen szörnyű kínhalála. Arról, hogy az is kiderül, ki vagy kik tették ezt vele, már nem is beszélek. Ehelyett ugyanott tartunk, ahol tavaly július 20-án. Semmivel sem tudunk többet, sőt minden zavarosabb. Az egész ügy tele van ellentmondásokkal, hazugságokkal – mondta a lányuk ellen elkövetett bűncselekmények miatt indult büntetőper tegnapi tárgyalása után rendkívül elkeseredett hangon Pénzes Sándorné, Pénzes Henrietta édesanyja. Az asszony férje, Pénzes Sándor hozzátette, a sebek egy-egy tárgyalási napon újra és újra felszakadnak, ilyenkor ismét átélik az őket ért szörnyű tragédia minden pillanatát.

Pénzes Sándorné testvére, Heni nagybátyja, valamint lányuk jogi képviselője részt vesz a tárgyalásokon. Tőlük, illetve a televíziók hírműsoraiból és az újságokból tudják, hogy az ügyben egyre több kérdés merül fel. Attól tartanak, hogy a gyilkosság körülményei soha nem derülnek ki.

Megszólalt a zárkatárs

A tárgyalás délutáni, zárt részében Kurai András egykori zárkatársait hallgatták meg. Az egyik fiatal férfi, V. Matyi még meghallgatásuk előtt elmondta, meglepődött, és nem is hitte el, hogy „ezt a kisgyereket gyanúsítják Pénzes Henrietta felgyújtásával és megölésével". A makói fiú másik, későbbi zárkatársa Kurai András beismerő (később visszavont, illetve módosított) vallomása ellenére is elképzelhetetlennek tartotta, hogy a fiú egyedül végzett volna áldozatával.
– A börtönben nem szokás arról beszélni, hogy ki, miért került be. Mukival sem tettük. Nekem annyit mondott, hogy rá akarják tolni ezt az ügyet, pedig nem ő követte el – tette hozzá V. Matyi, aki viszont arról már nem beszélhetett, hogy a tárgyalóteremben miről faggatták őket.

A Csongrád Megyei Bíróságon a Joó Attila bíró által vezetett büntetőtanács tegnap újabb tanúkat és egy szakértőt hallgatott meg. A lapunknak korábban nyilatkozó benzinkutas megismételte, hogy július 20-án, 8 óra előtt 5 perccel ő segített benzint tölteni egy műanyag üdítős flakonba a súlyos bűncselekményekkel vádolt, akkor még csak 15 éves makói fiúnak, Kurai Andrásnak, akit régóta ismer. Az utána következő két horgász, Kiss Zsolt és idősebb társa határozottan állította, hogy a kérdéses napon, hajnalban, a makói TÓ-CSA kocsmánál találkoztak Pénzes Henrietta barátjával, S. Norberttal és a neki korábban alibit igazoló, és tanúként már meghallgatott Sándor Bélával.

A két férfi Joó Attila kérésére egy térképen megmutatta a büntetőtanács tagjainak, a vádat képviselő Lőrinczy György főügyésznek, és a kirendelt védő Bene Zoltán ügyvédnek, hogy ők hol horgásztak. Azt is elmondták, hogy S. Norberték ott hivatalosan nem horgászhattak, mivel az magánterület, de nem is látták őket.

A csütörtöki nap negyedik tanúja egy igazságügyi kinológus szakértő volt, aki szagmintákról és szagazonosításról beszélt. Arra hívta fel a bíróság figyelmét, hogy a szagot át is lehet vinni egyik helyről a másikra, azaz egy szagnyom közvetve vagy közvetlenül is odakerülhet adott helyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A virginiai vérengzés után: Amerika gyászol

Az egyetem sportcsarnokában kedden tizenötezer diák gyűlt össze, ahol sportrigmusok skandálásával,… Tovább olvasom