Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Valóságshow a szegedi Vedresben

Szeged - Hétfőn már az új bútorokat cipelték a diákok a Vedres szakközépiskola felújított épületszárnyába, pedig a csődbe ment Délépítő Zrt. kivonulása miatt fél évig állt a szegedi intézmény felújítása. Az új kivitelező, a Ferroép, a terveknek megfelelően október végére elkészült a rekonstrukció első ütemével.
Ponyvázott teherautó tolatott tegnap délelőtt a szegedi Vedres szakközépiskola főbejáratához. A platóról egymás után kerültek le a vadonatúj iskolapadok. A munkásoknak nem kellett megszakadniuk, ugyanis a bútorokat a szakközépiskola diákjai cipelték a majd 110 éves épület felújított termeibe.

Dobó László: – Tanulóink testközelből látták a felújítás mozzanatait. Fotó: Frank Yvette

– A kivitelező ugyan biztosít embereket a nehéz bútorok szállítására, de a költözködésnél a mi diákjaink is segítenek – magyarázta a serénykedést az iskola igazgatója, Dobó László.

Kártérítési igény

Az iskola felújítása fél évig állt, mert az eredeti ki vitelező, a Délépítő Zrt. csődöt jelentett. A munkálatokat júliusban kezdték újra. Az új közbeszerzési eljárás nyertese, a Ferroép Zrt. az eredetileg 640 millió forint értékű beruházást 100 millió forinttal többért vállalta. A város ugyanakkor több mint 200 millió forint kártérítési igénnyel lép föl a Délépítő Zrt. felszámolójánál – tájékoztatta lapunkat Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester.

– Néhány diákunk a nyári gyakorlatán is segített a munkákban. A melléképületekben és az udvaron csak ők dolgoztak, igaz, ez nem volt része a beruházásnak – tette hozzá az igazgató, aki egyáltalán nem bánta, hogy az építőipari szakközépiskolások testközelből látták a felújítás minden egyes mozzanatát: hogyan bontanak meg egy épületszerkezetet, hogyan állítják össze a zsaluzatot, hogyan gondozzák a betont.

– A kivitelező határidőre készre jelentette a munkáit, de a hiánypótlások még tartanak, ezek péntekre készülnek el. A költözést hétfőn megkezdtük a Deák Ferenc utcai épületszárnyba – tájékoztatott az iskola igazgatója.

A három szinten kilenc nagy és öt kisebb tanterem, két kabinet, egy-egy tornaterem és díszterem kapott helyet. Az alagsorban gyakorlati műhelyeket rendeztek be. A tetőtér korábban nem volt beépítve, ide rajzkabinet, könyvtár és tornatermi öltözők kerültek. A V alakú épület két szárnya közé zsibongók épültek, az akadálymentesítést az alagsortól a tetőtérig lifttel oldották meg.

A diákok segítettek helyükre tenni a bútorokat. Fotó: Frank Yvette

A régi, Horváth Mihály utcai épületszárnyból a tanári szoba ideiglenesen a tornaterembe kerül. A rekonstrukció második ütemében ennek a szárnynak kicserélik a nyílászáróit, a teljes burkolatát, valamint az energiahálózatát. Az alagsorban vizesblokkot és új öltözőket alakítanak ki. A szakközépiskola teljes felújítása 2008. június 30-án fejeződik be.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonat elé hajtott egy lovas kocsis férfi Mihályteleknél

Szeged - Lovas kocsival ütközött hétfő délelőtt a Röszkéről Szeged felé tartó motorvonat… Tovább olvasom