Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Válságadó: a Magyar Telekom és a Tesco is a legtöbbet fizetők közt

A Mol, az E.ON, a Magyar Telekom, a Telenor és a Tesco fizeti a legtöbbet a magyar államkasszába, miután a parlament hétfőn elfogadta a "válságadóról" szóló törvényjavaslatot.
161 milliárd forintot vár a kormány a bolti kiskereskedelmi, az energiaipari és a távközlési vállalatoktól. A „válságadóként" aposztrofált különadóról szóló törvényjavaslatot Rogán Antal és Lázár János (Fidesz) nyújtotta be a parlamentnek – hétfő este el is fogadták a képviselők.

Az éves árbevételi szintek után fizetendő adó idén, jövőre és 2012-ben kerül az államkasszába – a bolti kiskereskedelmi tevékenységet végző cégektől az 500 milliótól a 30 milliárd közötti árbevételük 0,1, a 30 milliárd és 100 milliárd közé eső árbevétel 0,4, míg a 100 milliárd forint feletti árbevételük 2,5 százalékát várja a kormány. Az energetikai szektor 1,05 százalékot adózik, a távközlési cégek esetében az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része a legmagasabb, 6,5 százalékos kulccsal fizet.

A legtöbbet a Mol Zrt. adózik, mintegy 33 milliárd forintot – Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója szerint „tudomásul kell venni a terheket". Az Inforádiónak azt mondta: ettől nem emelkedik a benzin ára. – Az a szándék, hogy ne kelljen továbbhárítani a terheket az ügyfelekre – hangsúlyozta Kutas István is a Magyar Nemzetnek. Az E.ON-csoport szóvivőjét a 15 milliárdos adókötelezettségről kérdezték. Az energiaiparnak kell a legtöbbet fizetnie, 70 milliárdot.

A távközlési cégek 61 milliárdjának nagy részét a Magyar Telekom (30 milliárd), a Telenor (12) és a Vodafone (8) fizeti. – Az adó szűkíti a vállalat Magyarországon felhasználható forrásait, de értjük a költségvetés helyzetét is.

DM Grafika
Nagyobb képért kattintson a képre!
DM Grafika

Nekünk is érdekünk, hogy a magyar gazdaság növekvő pályára álljon – fogalmazott az MT lakossági üzletág marketing-vezérigazgató-helyettese, Király István.

A kiskereskedelmi szektor legnagyobb adózója a Tesco, a Spar és az Auchan lesz. A 22 ezer magyar munkavállalót alkalmazó, 191 áruházat működtető, 573,3 milliárd forintos tavalyi árbevételű brit hipermarketlánc, a Tesco pluszterhe 12,1 milliárd forint lesz. – Megértjük és elfogadjuk, hogy a kormány nehéz döntések előtt áll. Ugyanakkor aggodalmunkat fejezzük ki a tervezett hipermarketadó bevezetése miatt, ami valójában a munkahelyteremtést és a beruházásokat adóztatná meg – kommentálta a helyzetet Iglódi-Csató Judit kommunikációs igazgató. A Lidltől 1,5, a Penny Markettől 1,2, a Corától 0,7 milliárd forintot vár a magyar költségvetés.

Szerencsejáték és hulladék

Nem a kereskedelmi, az energia- vagy a távközlési szektor a legjövedelmezőbb ágazat – derül ki az Opten cégtárából. Az első három helyen a szerencsejáték, a szennyeződésmentesítés és egyéb hulladékkezelés, valamint a humán, illetve állategészségügyi ellátás áll. A most megadóztatott ágazatok közül az első tízben egyedül a távközlés szerepel: a hetedik helyen.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. anti-antifa. 2010. október 21. 11:33
    „ezt is csak mi fogjuk megsz*pni....
    ki gondolta volna?”
  • 27. CID 2010. október 20. 19:26
    „..... már látom az újabb célértékeket, kvótákat :( Ezt ti fogjátok megfizeni, s mégcsak észre sem veszitek :)”
  • 26. Léni 2010. október 20. 15:28
    „Ez a válság olyan válság,amit a kormány egyértelműen saját maga generált!
    Emlegessük csak a válságot éjjel-nappal, majd elkerülik az országot a külföldi befektetők!
    Nem kell Orbánnak népszavazást kezdeményezni a befektetők ellen /lásd: Gyöngyösön a
    gumigyár ügyében /, el fognak kerülni minket nagy ívben! Egy megbízhatatlan országban,
    ahol a megkötött szerződések ki vannak téve Orbán hangulati változásainak, finoman szólva
    nem bizalomgerjesztő! A magánnyugdij pénztárakra lehet mondani sok mindent, de örökölhető
    a befizetett járulék és esetleges hozama! Ezt az államiról nem lehet elmondani, sőt ha ilyesmit
    megtehet a kormány a párthű köztársasági elnök és az AB segédletével, mi van itt biztonságban?”
  • 25. Arnika 2010. október 20. 14:00
    „Jut eszembe a szegedi fideszes ogyképviselőknek most volt idejük elolvasni a szavazás előtt a törvényi előterjesztéseket? Átgondoltak hatásaikat, megkapták a hatástanulmányokat?
    Teljes mértékben egyetértenek vele? A családi környezetük is támogatja az iIGEN-nel szavazást?”
  • 24. 620829 2010. október 20. 13:25
    „Achilleusz....míg világ a világ a kisember fog szopikázni....vagy légy nagy ember....azaz gazdag...vagy fogadd el---ennyi------ők munkahelyeket hoztak---nem elfelejteni---a amagyar tőkés-cégtulaj is nyereséget akar----és ez miért baj?????Kiviszi????????Ha TE külföldön üdülsz nem viszed ki?????És nem ott költöd el????egy picit így farizeusi a példa.......”
  • 23. gavallér 2010. október 20. 13:24
    „Egyszerű ember azt is nehezen érti mikor olvassa pl a DÉMÁSZ 2009. évi mérlegét. 52milliárd plusz.
    Akkor miért kell a villany árát mégis ilyen szinten tartani?”
  • 22. deszkás 2010. október 20. 12:54
    „ACHILLEUS! Mielőtt lebandázol valakit olvasd el LARSSON 12hsz ét. Aztán még lesz mit magyarázkodni a moratórium végén is mert azt te se hiszed hogy az ármoratórium végleges? Üdv.”
  • 21. 620829 2010. október 20. 12:34
    „CBA FRANCHISE.....EGYEDILEG HA MEGHALADJA A BEVÉTEL AZ500 MILLÁT UTÁNA SÁVOSAN FIZET.....”
  • 20. 620829 2010. október 20. 12:33
    „Érintve vagyok...telorv-m van......és az osztalékom szutyka fityisz megdézsmálná......remélem lesz szép nagy elbocsátás és befejezve minden beruházás...és pesze a nagy testvér Deutsche Telekom is kéri a jussát....ahogyan én is....a kiadásokat nem csökkenti csak lopikál....és odadja a befoyó pénzt 100milliárd bkv-50 milliárd...máv....na azokat kéne bezárni.....mit érdekel engem a szar bkv....nevetséges és szakmailag kevesebb,mint a másik csaló elődje volt.....unió remélem visszadobja a telekom szektor adóját---mert uniószabály ellenes.........legyen igenis luxus adó....és van sok-sok más bevételi lehetőség-mert így a magyarhon szavahihetősége nagyon csorbát szenved----a merci és audi pedig még meggondolja magát látva t-kom és Eon megadóztatását....nem kén asok élősködő hajléktalant 330 ezres fejkvótával hizlalni stb......aki azt jhiszi ,hogy nem a lakosság fizeti meg az nagyon téved.....ígérni lehet----betartani meg minek-legalább annnyira hiteles az adó kiszabása-mint a megnemfizetése-vagy máshol évényesítésa!!!!!.............lesz itt még +3-4 %-os munkanélkküliség....gratula fityisz!!!!”
  • 19. SenkiElvíra 2010. október 20. 12:17
    „CBA nem fizet?”
  • 18. achilleus 2010. október 20. 09:47
    „16. hozzászólás Logaritmus 2010.10.20. 09:38
    Egy nagy probléma van ezekkel a KERESKEDELMI láncokkal, hogy a hasznot viszont kiviszik az országból. Ezért a hazai üzletláncokat kell favorizálni, saját érdekünkben. E cégek ugyanis megfojtják a hazai kiskereskedelmet, "jól felfogott üzleti érdekből". Ezekkel szemben csak az állam tud érdemben fellépni, ezek az új szelek fújdogálnak, ha nem vetted volna még észre. Ők még - úgy látszik - a svéd tévé fociközvetítéseiből tájékozódnak a miniszterelnök személyét illetően.”
  • 17. achilleus 2010. október 20. 09:41
    „14. hozzászólás Logaritmus 2010.10.20. 09:27
    Drága Logaritmus. Az én kötelező magánnyugdíjpénztáram volt olyan kedves, hogy az infláció alatti hozamot produkált az elmúlt tízegynéhány év alatt. Nem mondom hogy kockázatkerülő lennék, mert van önkéntes életbiztosításom kettő is, de amint lehet, első dolgom lesz ezt a kötelező magánnyugdíj részt felszámolni. Persze jobban járnék, ha ez a rész a svéd rendszernek megfelelően, magánszámlára kerülne állami kezelés alatt, de mint tudjuk ez ellen a szocialisták kézzel-lábbal tiltakoznak, elvégre miért is ne fizetne az állam (az adófizetők pénzéből) a pénztárakat üzemeltető bankoknak hozamot (melyből jól elvesznek 5-6%-nyi működési költséget). Kötelező nem állami kezelésű magánnyugdíjpénztár egyébként a Lajtától nyugatra NINCS!”
  • 16. Logaritmus 2010. október 20. 09:38
    „Acilleus: ha nem lenne a "multinaci" Tesco, Audi, Hankook, Spar akkor a magyar GDP sokkal kisebb lenne. A megadoztatasukkal semmi bajom, de a halalukat kivanni azert, mert vallalkozaskent celjuk a nyeresegesseg, es miutan eleve 10-12 milliard kozterhet fizet evente a Tesco, es most nem szivesen fizet tovabbi 15-ot, ezen miert akadsz ki? Az allam megteheti, hogy duplajara emeli az adot, a Tesco megteheti hogy feleannyiert vegyen meg termekeket es szolgaltatasokat a magyar piacon, marmint ha akad olyan termelo, aki ebbe belemegy. Azt azert te sem hiheted, hogy a dupla adoztatas ellen majd meg csak probalkozni sem fognak az erintettek valamit csinalni. A jobb gazdasag alapja a nagyobb hatekonysag es a termeles felporgese minden agazatban. A sikeres cegek eroteljesebb adoztatasa eppen nem ezt segiti elo szerintem, hanem lathatoan a beszerzesi koltsegek tovabbi lefaragasahoz vezet - amit esetleg pont a hazai beszallitok szivnak meg nagyon csunyan.”
  • 15. Logaritmus 2010. október 20. 09:38
    „Acilleus: ha nem lenne a "multinaci" Tesco, Audi, Hankook, Spar akkor a magyar GDP sokkal kisebb lenne. A megadoztatasukkal semmi bajom, de a halalukat kivanni azert, mert vallalkozaskent celjuk a nyeresegesseg, es miutan eleve 10-12 milliard kozterhet fizet evente a Tesco, es most nem szivesen fizet tovabbi 15-ot, ezen miert akadsz ki? Az allam megteheti, hogy duplajara emeli az adot, a Tesco megteheti hogy feleannyiert vegyen meg termekeket es szolgaltatasokat a magyar piacon, marmint ha akad olyan termelo, aki ebbe belemegy. Azt azert te sem hiheted, hogy a dupla adoztatas ellen majd meg csak probalkozni sem fognak az erintettek valamit csinalni. A jobb gazdasag alapja a nagyobb hatekonysag es a termeles felporgese minden agazatban. A sikeres cegek eroteljesebb adoztatasa eppen nem ezt segiti elo szerintem, hanem lathatoan a beszerzesi koltsegek tovabbi lefaragasahoz vezet - amit esetleg pont a hazai beszallitok szivnak meg nagyon csunyan.”
  • 14. Logaritmus 2010. október 20. 09:27
    „Az adot igy vagy ugy de a nap vegen mindig a zemberek fizetik ki. Ennel nagyobb botrany a nyugdijak elvetele.”
  • 13. achilleus 2010. október 20. 09:25
    „Van persze még egy áthárítási lehetőség, és egyes kereskedelmi multi..... (akik gyurcsányék kegyeit élvezték) már el is kezdték kihasználni: 2010-10-20 07:2. Beszállítóikra hárítanák a válságadót. Hazai termelőkkel és gyártókkal akarják megfizettetni a válságadót a kereskedelmi láncok - tudta meg a Magyar Nemzet. A külföldi és a magyar kereskedőláncok egyaránt nem hajlandók lemondani gigantikus hasznuk kis részéről sem, a válságadót beszállítóikra fogják áthárítani - mondta több hazai termelő és gyártó vállalkozás kétségbeesett vezetője. A kereskedők - nem hivatalosan - már közölték szándékukat a beszállítócégekkel."

    Egyértelmi! A multi.... megérdemlik a különadót, sőt szét kell zúzni ezt a trágyabandát. Bojkott!! <moderálva...>”
  • 12. Larsson 2010. október 20. 09:17
    „Én nem, de sokan ott vásárolnak, tehát ettől még neked se kellene leszólnod bárkit!!! Viszont mindenki 100%-ig biztos lehet benne, hogy mi FIZETJÜK meg az összes adót... Majd úgy emelnek pékárut, hogy drágult a benzin és nem tudjuk tovább lenyelni és ezért árat emelünk. Bizonyítsa be bárki, hogy nem a válságadó miatt emeltek!”
  • 11. persona 2010. október 20. 09:06
    „9. hozzászólás bertife 2010.10.20. 09:03

    nem kötelező a Tescoban vásárolni. egyébként én azért a zsemlének nem igazán nevezhető valamiért egy forintot nem adok, nemhogy 16-ot..”
  • 10. Ateszbácsi 2010. október 20. 09:04
    „"Ettől nem emelkedik a benzin ára" jelentette ki Hernádi Zsolt a Mol ZRT. a cég-elnök vezérigazgatója"

    Lehet hogy a benzin ára nem fog emelkedni a MOL-nál, majd emelkedik más termék ára, mint ahogyan az elmúlt 3 hétben kb. 15 Ft-tal emelkedett az autógáz ára.

    A bankok is mindent elkövetnek ennek érdekében. Az internetes utalási díjak az én bankomnál 250Ft/db helyett most 300 Ft/db emelkedtek.

    Nekem nincs kétségem, hogy az érintett cégek amit tudnak, továbbhárítanak a vásárlókra.”
  • 9. bertife 2010. október 20. 09:03
    „Mától 4 Ft.-al emelkedett a benzin ára!!!
    A Tescoban hosszú hónapok óta 14 Ft.-os zsemle már 16 Ft. !!!!!

    Tényleg nem terhelik ránk az adót.......”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A dilatáció kibír 10 évet: kivéve a Bertalan híd

3 éve folyamatosan javítják a Bertalan hidat, több tízmilliót költöttek rá. Ma sem jó. Tovább olvasom