Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Változások és fogadalmak, avagy új év, új élet?

Sokan tesznek újévi fogadalmat annak reményében, hogy új elhatározásukat meg is tudják valósítani az elkövetkezendő esztendőben. Ádándi Kis Gyula például nevet változtatott, Zánthó Rita viszont nem fogadott meg semmit.
Új év, új élet? Fotó: Segesvári Csaba
A 2007-es év kezdetével sokan határoznak úgy, változtatnak életvitelükön. Ilyenkor eldönthetjük, hogy lemondunk káros szenvedélyünkről, többet sportolunk, vagy még jobban hajszoljuk a pénzt, hogy a 2008-as évet már saját jachtunkon, a Kanári-szigetek partjainál köszönthessük.

Bár Ádándi Kis Gyula úszóedzőnek nincsenek ilyen nagyra törő tervei, azt biztosan szeretné, hogy tanítványai az óceánban is jól tudjanak úszni. – Több újévi fogadalmat is tettem az idén: szeretnék minél többet kihozni tanítványaimból, hogy később megállják a helyüket a versenyeken. Nagy változás az életemben, hogy megváltozattam a nevemet, Kis Gyuláról, Ádándi Kis Gyulára, így az új évet már új névvel kezdhettem. Régóta terveztem a névváltoztatást, idén töltöm be az ötvenet, ebből az alkalomból döntöttem véglegesen. Egyedi nevet szerettem volna. A Kis Gyula tucatnév volt, a telefonkönyvben 11 oldalnyi Kis, és 58 Kis Gyula szerepel. Ádánd egy Somogy-megyei kis település, ahol édesapám született. Ilyen nevű emberrel még soha nem találkoztam.

Vida Sándor szegedi tűzoltóparancsnok-helyettesnek újévi fogadalma alapján az egészség a legfontosabb. – Többet fogok sportolni, mozogni. Ahogy telik az idő az ember felett, rájön, mennyire nagy kincs az egészség. Elkezdtem fogyókúrázni, eldöntöttem, a helyes táplálkozásra is több figyelmet szentelek majd. Alacsonyabb kalóriájú ételeket fogyasztok. Elsőéves levelezős hallgató vagyok a jogi egyetemen. A másik fogadalmam ezzel függ össze: továbbra is szorgalmasan tanulok, hiszen célom a jogi diploma megszerzése.

A SZOTE-klub egyik társtulajdonosa, Benke Csaba középiskolás korában tett fogadalmat, először és utoljára. – Akkor januárban eldöntöttem, hogy addig nem iszom egy korty Martinit sem, amíg fel nem vesznek az egyetemre. Szerencsére sikerült bejutnom, így a barátaimmal egy üveg Bianco társaságában ünnepeltünk. Azóta nem volt újévi fogadalmam, rájöttem, hogy mégsem hiszek az ilyesmiben. Folyamatában képzelem el az életet, nem hiszem, hogy egy-egy új év kezdete bármiben is különb lenne, mint az addigi napok.

Zánthó Rita, a szegedi önkormányzat művészeti főtanácsosa sem fogadott meg semmit 2007-re. – Nincsenek káros szenvedélyeim, így leszokással kapcsolatos dolgokat nem kellett eldöntenem. Nem hiszek a misztikában. Ami fontos, és ezt fogadalmak nélkül is betartom, az az egészséges életmód. Jó lenne kevesebbet dolgozni, de sajnos ez, mint a legtöbb embernek, számomra is lehetetlen.

Bobkó Anna
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hatvanhat és az ulti a legnépszerűbb játék

Kádár Jánosról közismert, hogy szeretett sakkozni, de azt már kevesen tudják róla, hogy a magyar… Tovább olvasom