| Kevesebb utas Nem tudunk üzletpolitikai kedvezményt biztosítani, az eddigi nyugdíjasjegyekhez állami árkiegészítést kapott a Volán. Nekünk sem mindegy, hogy a kedvezmény esetleges megvonásával kevesebb utassal és ezen keresztül kevesebb bevétellel számolhatunk – fogalmazott Szeri István, a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója. |
![]() |
| Utazási kedvezmény körül még sok a bizonytalanság. Fotó: DM/DV |
| NFM: felülvizsgálják a kedvezményeiket A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a megváltozott jogszabályi feltételek alapján január elején megindította az utazási kedvezmények rendszerének felülvizsgálatát a korábbi rokkantnyugdíjasok esetében is – közölte a szaktárca az MTI érdeklődésére kedden. Hozzátették: az ezt követő időszakra vonatkozó kedvezményekről várhatóan még februárban döntést hoznak. |
138. Kisg-Kedves cikk író! Pedig hidd csak el,hogy egy eszetlen-fejetlen rombolás! Az,hogy egyelőre kiforratlan minden?-ebben igazad van, de akkor hol van az a sokat emlegettet programjuk?-az ha lett volna,akkor nem lenne kiforratlan az intézkedésük.Ami a megszorításokat illeti,te hallottál megszorításról ott a parlamentbe dolgozóknál?-mint pl.fizetés csökkentés,étkezési jegyek megvonása,lakástámogatás megszüntetése,szolgálati autók indokolt használata és még sorolhatnám.Nem hallottál és nem is fogsz,mert ez is az ők programjuk része.Próbálok én is optimista lenni de nekem valahogy nem megy.
Kedves Olvasóka!
Nagyon kedves vagy, de komolyan nem azért írom. Szerencsém van, vannak, akik szeretnek, van, akit én szerethetek, valahogy lesz. Sosem voltam az a magát elhagyó nyivákoló ember, ha az lennék, már sokszorosan nem élnék. Amit leírok, azért írom le, hogy a gyűlölködök fogják már fel végre, hogy nemcsak kamu betegek vannak, van olyan is, de ettől nem lesz automatikusan az mindenki. Viszont egyelőre kiforratlan minden, jelenleg megy a gyerek is a fürdővízzel, de talán változik, és a változáshoz idő kell. Én akarom hinni, hogy mindez, ami az országban megy, nem fejetlen rombolás, hanem egy tudatos, jól átgondolt, átlagember számára nem érthetetlen terv része - nem baj, ha ettől butának érzem magam -, és happy end lesz a vége, mindenki élhet boldogan, amíg meg nem hal. Javíthatatlan optimista vagyok :-S
Macs, a fentiek alsó pár sora a válasz arra, amit írtál. Lehet, ebbe fogok belehalni, de a reményt egy normálisabb világban nem tudom és akarom feladni. A hitet, hogy minden… Tovább olvasom »
135. Kisg,
"Macs, nekem nem azzal van bajom, ha valakinek sok a nyugdíja, nem értettél meg. Én azt mondtam, hogy amikor emberek kerülnek az utcára, fagynak meg, éheznek, akkor mondjuk a jobban élők egy kis szolidaritást vállalva lejjebb adhatnának az életszínvonalukból, hogy a nagyon szegényeknek legyen az életre."
Bocs, akkor tényleg félreértettelek, mert én úgy olvastam, hogy a magasabb nyugdíjasoktól vonnál el. És itt ér össze a véleményünk. Én azt tartom pofátlannak, hogy az egykulcsos adóval éppen azoknak tolják a pénzt, a szegényebbek rovására, akik jobban élnek. És azért kell a hozzád hasonlókat és előrehozott öregségi nyugdíjasokat vegzálni, hogy az így kiesett pénzt valahonnan pótolják.
136. Olvasóka,
kérlek fogadd el, hogy a korhatár alatti nyugdíjasok, NEM csak rendvédelmis nyugdíjasok. Pontosabban az utóbbiak nagyon kevesen vannak kategóriában. A többség közel 60 éves és közel 40 éves munkaviszonnyal ment nyugdíjba, az esetek többségében nem is jószántukból, hanem… Tovább olvasom »
Üd. mindenkinek! Végigolvastam a hozzászólásokat, tényleg elkeserítő irigy, magyarsággal kommentálunk témákat. Talán az ilyen hozzáállás miatt mondják a külföldön élő magyarok: Magyarnak a legnagyobb ellensége egy másik magyar.
Jelenleg valóban kb. 3000 Ft miatt kívánunk rosszakat az ilyen-olyan nyugdíjasnak. Én magam sem szeretem a kamu rokkantakat, a 40 éves rendőrnyugdíjasokat, és még sorolhatnám...
Ha jobban belegondolok,pont a kamu rokkant és a rendőrnyugdíjas nem fog tömegközlekedni, ő eddig is beszállt és ezután is be fog szállni a kocsijába, nem fogja magát égetni a buszon, villamoson. Szerintem.
Jó lenne örülni a sorsunknak, és máshol keresni a felelősöket azért, hogy az ország itt tart.
Kisg !
Ha gondolod csinálj már egy e-mail címet, amit esetleg itt közzétennél. Írnék egy privátot, egy egészen pici aprósággal segítenék neked, ha megengednéd. Hátha más is így gondolja...
Még az este fogalmazódott meg bennem egy nagyon szövevényes gondolatmenet... És véletlenül "rímel".
"Három krónikus betegség mellett dolgoztam húsz éven át ,18 féle gyógyszert szedek ma is ,de most is dolgozom mert az tartja bennem az életet."
Na, az motoszkált bennem egész este.
Hogy tudniillik, van néhány korosztály, amelyet még úgy szocializáltak az "átkosban", hogy aki nem dolgozik, az bűnt követ el, és pont. Ezt belenevelték, ha kellett, beleverték az emberbe, a magáról és másokról történő gondoskodás felelősségtudatával együtt. Ez volt, így kellett élni. És visszagondolva arra az időre, amikor a "köszönöm, nővérke" még nem pénzes borítékot jelentett a zsebbe, hanem hálától csillogó szemeket, és egy ember lelkét, jó volt. Miért? Mert az ember tartotta magát valamire, jó érzés volt, hogy hasznára van másoknak. Jó volt az érzés, hogy még jobban akarom csinálni, és jó volt, amikor sikerült. Ez hatalmas lelkierőt ad. Sajnos a nagyon igaz… Tovább olvasom »
132. Kisg,
sajnálom, hogy nem érted mit irtam. Megpróbálom mégegyszer. Hihetetlen aljasságnak tartom, hogy az adórendszer átalakítása miatt keletkezett hiányt olyan embereken akarják behozni, mint Te és a hozzád hasonló helyzetben lévők.
Úgyan ebben a cípőben járnak az előrehozott öregségi nyugdíjasok is, akiket most átminősítettek, korhatár alatti járadékosnak.
Célkeresztbe állítottak titeket és az emberek, anélkül, hogy végig gondolnák, lelkesen szidnak titeket. Megértelek, hogy el vagy keseredve és dühös vagy. És hidd el, nagyon sokan hasonlóan éreznek.
Kisg
Nem kívántalak megsérteni véletlenül sem.Én magam jogán arról beszéltem,hogy mikor láttam mire megy ki itt a játék, munka mellett érettségiztem, technikumot végeztem, majd 52 évesen diplomáztam.Olyan munkakört választottam ezzel,hogy bizony a börtön,a kártérítés ha hibázom mindig ott lógott a fejem felett.Most 62 leszek jogfosztott nyugdíjasként élek,azaz 8 hónapra 46 év munka után úgy megaláztak,hogy eltartott lettem.Három krónikus betegség mellett dolgoztam húsz éven át ,18 féle gyógyszert szedek ma is ,de most is dolgozom mert az tartja bennem az életet.Azt azonban sosem teszem meg,hogy azon siránkozzam,hogy vegyék el a professzor kollégám nyugdíját mert ő sokat kap.Ő sokat is vállalt,sokat is letett az asztalra.tehát aki sokat megtakarított attól én nem akarom elvenni.
Vannak ismerőseim,akik napi tíz sört benyomva meg cigi kávé.. panaszkodik,hogy a szomszéd 80 éves néninek minek 82 ft nyugdíj mikor ő fázik, és húsz éve nem dolgozik sehol sem.
129-re, Macs, pontosan erről beszélek... (Látom, te még látsz a rózsaszín ködtől :-) Meg arról, hogy a szociális támogatási rendszerben az, aki egyedül tart fenn ötvenegy néhány ezer forintból egy 35 négyzetméteres önkormányzati bérleményt (kedves számozott hozzászóló, sajnos az eü-ben eltöltött 11 év nem volt elég arra, hogy sajátom legyen, ennek is örülök), mint aki tizedmagával él 60 négyzetméteren ugyanennyi járulékkal. Pedig ott húszan adják össze a rezsit ( ha összeadják), míg ezt nekem egyedül kell. Tavaly még ésszerűen, jövedelemarányosan ment a támogatás, most valamiért mindenki egy összeget, 2500 Ft-ot kap havonta, aztán slussz. Nem mondhatjuk, hogy nem kapunk... :-((( Becsületesen kifizetem a rezsit, minden hónapban, életemben nem volt adósságom, és nem, nem dohányzom, életemben nem voltam kocsmában, nem iszom, nem járok el, nem is tudnék. Mégis rajtam a bélyeg.
Számozott hozzászólótól kérdeném, szerinte szinte süketen, rossz szemmel, állandósult egyensúlyzavarral,… Tovább olvasom »
9349779, bocsáss meg, 18 évesen a gimi után mentem egyenesen az egészségügybe a betegágy mellé három műszakba. Munka mellett végeztem el a sulit, dolgoztam. Én ki akartam törni, mert nagyon szegények voltunk, nem akartam diplomára pazarolni az időmet, ugyanis a szüleim nem tudtak volna még négy évig eltartani. Eljöttem 18 évesen vidékről bele az ismeretlen vakvilágba, és keményen dolgoztam, egészen addig, míg 31 évesen végleg rokkant nem lettem. Elhiszed, hogy ha egészséges lennék, inkább dolgoznék nettó nyolcvanért, mint hogy 55 ezerért legyek rokkant??? Észnél vagy? Nem mindenki tejfölös kanállal a szájában született, hogy "minimálbérért nem melózok". Ez felénk nem volt divat, engem még a szüleim úgy neveltek, hogy mindenki annyit ér, amennyit dolgozik. Talán pont ezért vagyok én most rokkant és szegény, míg akik kerülik a kemény munkát, mint a pestist, azok egészségesek.
Nekem a mai világról mindig az jut eszembe amikor a jóllakott gazember a földre dob egy falatot és vigyorogva nézi,hogy ölik egymást a koncért az éhező lenn levők.
hirdetés
