Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Vámpírokért és Babócáért jön az olvasó

Zákányszék - A település első liftje a tudomány és a szépirodalom birodalmába emel: az új helyre költözött könyvtárba visz fel. Zákányszéken immár egy épületben kap helyet a könyvtár, a teleház és a művelődési ház.
Paraginé Tóth Edina, a bibliotéka vezetője elmondta: a költözés alapterület-bővüléssel járt. 120 négyzetméteres helyiségbe kerültek, a bútorzat 2 millió forintból újult meg. A több mint 2800 lelkes településen mintegy 400-an látogatják rendszeresen az intézményt. Legtöbben az általános iskolások közül nyitnak be: az Alkonyat című romantikus vámpírtörténet, valamint a Bogyó és Babóca, a Vakondmesék a legnépszerűbb olvasmány. A könyvtárvezető tapasztalatai szerint az idősebbek nem a sikerkönyveket keresik, inkább a régi időkre visszatekintő olvasmányokat. Szomorúan látja: a középkorúakat alig lehet rávenni az olvasásra – nincs idejük. Pedig az intézmény állománya a szegedi Somogyi-könyvtár adatai szerint több mint 11 ezer dokumentum.

2 millióból újult meg a 120 négyzetméteres helyiség bútorzata. Fotó: DM/DV
2 millióból újult meg a 120 négyzetméteres helyiség bútorzata.
Fotó: DM/DV

Szerdán vetítésre várják az érdeklődőket: A film pereg tovább... címmel 17 órakor a Zákányszék Tv (ZakaHom-e Egyesület) riportjait, videóit tekinthetik meg, felelevenítve az év legfontosabb zákányszéki eseményeit.

A térség polgármestereinek és művelődésiház-igazgatóinak pedig december 1-jén tartanak könyvtárbemutatót – tájékoztatott Matuszka Antal polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petra, az ugrókötél mórahalmi bajnoka

Európa-bajnoki címet szerzett kötélugrásban Belgiumban a 17 éves, mórahalmi Farkas Csamangó Petra. Tovább olvasom