Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Ványai Éva: A Magyar Gárda nemkívánatos a városban

Magyarország minden települése határolódjon el a Magyar Gárdától. Minden közgyűlés határozatban nyilvánítsa nemkívánatos szervezetnek a Gárdát és társalakulatait – kérte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke az önkormányzatokat.
Szegeden Ványai Éva önkormányzati képviselő az MDF frakció nevében tegnap benyújtotta az erről szóló előterjesztést, melyet a közgyűlés ma tárgyal. A Magyar Demokrata Fórum felhívásának apropója a december 9-i tatárszentgyörgyi romaellenes felvonulás – közölte lapunkkal Ványai Éva. Hozzátette: az MDF európai konzervatív pártként nemet mond mindenfajta megfélemlítő, kirekesztő magatartásra.

Tóth Péter, a Magyar Gárda szegedi csoportjának nevében így reagált: „Szerintem inkább Ványai Éva nemkívánatos a közgyűlésben. A képviselőnőnek inkább azzal kellene foglalkozni, hogyan lehetne megmenteni a vasútvonalakat és az óvodákat."

Olvasóink írták

  • 8. Mese 2007. december 14. 20:52
    „No.6-Sy : Nem tudom,én inkább félek egy csapat igénytelen(nem fürdik,büdös),ordiáló cigánytól,mint egy csapat magyartól. Ha normálisan élsz,ugyan miért bántanának? Ellenben a romák(nehogy megsértsek valakit),szépen odamennek,ha látják,hogy mobilozol,körülállnak és szépen "elkérik tőled" örökre-ha nem adod,jön a rugós bicska,stb-,egyik rokonommal történt így a kárász utca közepén!!!
    Én inkább azoktól tartok,akik valós fenyegetést jelent(het)nek nekem, a gárda ellen meg gondolom azért uszítják fel a népet,mert jó üzlet nekik a sok roma. Barátoméknál(Nógrád megye) úgy ment a választás a fent említett népcsoportnál,ha rám szavazol,kapsz egy kupicával!”
  • 7. S.Grandpierre Cecília 2007. december 14. 20:35
    „Így is van! Tóth Péternek igaza van! A T. Ványai Éva foglalkozzon a saját dolgával! És, hogy őt ki szavazta meg? Hát én biztos nem! A szavazások körüli sumákolásokat nagyon is jól ismerjük!
    Égetőbb dolgokkal kellene foglalkoznia a saját asztalán pakolgasson, rakjon rendet, és az ígéreteit tartsa be! Azon fáradozzon! Aki pedig vitatkozni akar, írja ki a teljes nevét! Vagy fél? Úgye nem a Gárdától, aki még nem bántott senkit!”
  • 6. No.6-Sy 2007. december 14. 14:47
    „Véleményem szerint Ványai Évának, amióta politikus vonalon dolgozik, ez volt a legjobb dobása. Szívből gartulálok neki és helyeslem azt, amit tett. Dávid Ibolyának szintén elismerésem, a szegedi Közgyűlés előtt pedig le a kalappal!

    Egyetértek azal, hogy ilyen szervezettől, mint a Magyar Gárda, el kell határolódni és mindenki számára egyértelműen jelezni kell, hogy milyen közmegítélés alá esik. Miután demokrácia van, mindenki azt tesz, amit akar - amíg törvénybe nem ütközik a cselekedete. A Magyar Gárda még törvénybe ütköző dolgot nem tett, emiatt szabadon grasszálhat és megnyílvánulhat.
    Annak azonban, hogy az amúgy is agyonterhelt,-stresszelt lakosságot eszement baromságokkal terheljék, ÉS emellett félelmet keltsenek másokban, lelkileg folyamatosan mételyezzék, a mélyben megbúvó valahai traumák emlékét kényükre-kedvükre felszaggassák (idős emberek ijednek félholtra, mert lélekben emlékeznek ezeknek a féleszű játékkatonáknak az igazi elődeire és cselekedeteikre!), arra semmi, de semmi szükség nincsen.

    Tóth Péter reakciója nagyon jellemző, tessék csak megfigyelni a pofán vágott és hoppon maradt agresszor rendkívül jellegzetes viselkedését!

    Nem a Magyar Gárdának kell(ene) megmondania, sem bármely tagjának, hogy mit kellene bárkinek is csinálnia máshol, más ügyben, olyanban, amely az eredeti ügytől egészen távol álló - amikor az a lényeg, hogy a Gárda közakarattal nemkívánatossá nyílváníttatott a városban, lévén, hogy ijeszget, megfélelmlít, megmételyez, kirekeszt, bűnbakképző viselkedéssel él (a cigányok üldözése és megfélemlítése tipikusan az lett volna) azaz agresszor.”
  • 5. félelem 2007. december 14. 11:17
    „Virtuozonak: Minden zsigerem tiltakozik létezés jogállása elfogadása (részbeni elismerése) ellen.”
  • 4. Virtuozo 2007. december 14. 07:49
    „"Féllem" : nem értem, hogy ha értékeled a cikket, az miért jelenti a M.G. hallgatólagos elfogadását?”
  • 3. Virtuozo 2007. december 14. 07:44
    „Tóth Péter reakciója is jellemző. Nem tudom, ha róla és Ványairól tartanának népszavazást a városban, melyikük bizonyulna nemkívánatosabbnak, de van egy tippem... elvégre V.É. szavazatok alapján került a közgyűlésbe.”
  • 2. joy 2007. december 14. 07:40
    „Valóban nemkívánatos az a faszista csürhe, gyászvitéz sereglet!

    /A cikket nem értékelni, érteni kell(ene)./
    :o)”
  • 1. félelem 2007. december 14. 07:10
    „Ha értékelném a cikket, azzal valamely szinten hallgatólagosan elfogadnám az általam is nemkívánatos civil képződmény létezését.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingatlanpanamát gyanít a Fidesz szegedi szervezete

Szeged - Szeged valaha volt legnagyobb ingatlanpanamáját készül elkövetni a szocialista városvezetés… Tovább olvasom