Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Vásárhelyen sokkal olcsóbb a parkolás, mint Szegeden

Szegeden a belvárosban kétszer annyit kell fizetni egyórás parkolásért, mint Hódmezővásárhelyen. Míg a megyeszékhelyen délután hatig kell parkolójegyet váltani, addig ez a kellemetlenség Vásárhelyen egy órával rövidebb. Az új parkolási rendszert a megye második legnagyobb városában májusban vezetik be.
Szegeden már évek óta működik az egységesített parkolási rendszer, míg Hódmezővásárhelyen májustól vezetik be.

Szeged is példa volt

A megye második legnagyobb városában a képviselők csütörtökön döntöttek arról, hogy zónásítják a belvárost. Ezt a rendeletet azért fogadta el a testület, hogy tehermentesítse a belvárost, csökkentse a zajterhelést és a levegőszennyezést. Kalocsai Géza, a vásárhelyi közlekedési, környezetvédelmi és mezőgazdasági tanácsadó testület elnöke elmondta, hogy az előterjesztés megfogalmazása előtt megvizsgálták a szegedi és a szentesi, már működő rendszert.
Szegeden a városi közlekedési társaság egyik üzletágaként, a Szepark Kft. üzemelteti a parkolórendszert. Vásárhelyen a szintén önkormányzati tulajdonú Városellátó Kht. lesz a felelős a májusban bevezetendő rendszerért.

Jegyek és bérletek

A megyeszékhelyen három zónát – zöld, sárga és kék zónát – kell figyelembe venniük a parkolni akaró autósoknak, míg Vásárhelyen egyelőre csak egyet alakítanak ki. A belvárosban, mintegy ötszáz méter sugarú körben festik fel a parkolósávokat. Ha szükség lesz rá, akkor még egy zóna kijelölése is megtörténhet – tudtuk meg Kalocsai Gézától.
A hódmezővásárhelyi belvárosban viszont jóval olcsóbban lehet majd parkolni, mint a szegedi zöld zónában. A vásárhelyi rendelet szerint a Városellátó Kht. óránként maximum 120 forintot kérhet el az autósoktól. Ezzel szemben Szegeden 260 forintot kell a belvárosban fizetni egy órára.
A megyeszékhelyen, mielőtt valaki leparkol, jegyet kell váltania valamelyik elárusító helyen. Vásárhelyen még nem döntötték el, hogy milyen formában árusítsák a jegyeket. Van, aki a parkolóőr mellett voksol, mások automatát látnának a legjobbnak, de az is lehet, hogy a szegedi mintát követik. Egy biztos, ugyanúgy, mint Szegeden, bérleteket is lehet majd vásárolni. Az árakról az áprilisi közgyűlésen döntenek Vásárhelyen.

Bilincs itt is, ott is

Mindkét városban reggel 8 órától kell parkolójegyet váltani. Szegeden a zónák 18 óráig fizetősek, míg Hódmezővásárhelyen csak 17 óráig. Vásárhelyen 250 ezer forintért kizárólagos várakozási hely is bérelhető majd. Szegeden ilyenre nincs mód – mondta Forrai Gábor, a Szegedi Közlekedési Kft. parkolási ágazat igazgatója.

Akik szabálytalanul parkolnak, mindkét városban számíthatnak kerékbilincsre, sőt Szegeden a gépkocsit a „pókos" autó el is szállíthatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éhségsztrájkba kezdett a pénzéért

Éhségsztrájkba kezdett tegnap egy építőipari vállalkozó, akinek tízmillió forinttal tartozik a… Tovább olvasom