Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Vasárnapi piac: biztató kezdet - galéria

Szeged - Sokat reméltek a vasárnapi zárvatartástól a Mars téri piac árusai: míg a boltokban már nem lehet vásárolni, ők nyitva lehetnek.
A reggeli mérsékeltebb érdeklődést követően 10 óra után a megszokottnál jelentősen nagyobb vasárnapi forgalmat tapasztaltak a piacon. Volt olyan kereskedő, akinek 11 órára el is fogyott az áruja. Kenyérből is duplaannyit adtak el, mint a korábbi vasárnapokon.

- A kereskedők elmondása alapján sok új arc fordult meg nálunk - mondta el Németh István igazgató, aki biztatónak tartja ezt a kezdetet. Még úgy is, hogy bár 3 óráig tartanak nyitva, 1 órára vége lett a piacnak. - Egyelőre nem éltek a vevők a meghosszabbított nyitvatartás lehetőségével. De ezt is még meg kell szokniuk.

Negyedannyian vannak, mint tegnap – foglalta össze első benyomásait kollégám, mikor vasárnap reggel 9 órakor kiérkeztünk a piacra. Míg szombaton egymást taposták az emberek, vasárnap kényelmesen beszélgető árusokat és a szellős sorok között lézengő vásárlókat láttunk. Nem erre számítottunk a nemzeti ünnep utáni első "éles" vasárnapon, amikor a boltok zárva vannak.

Vasárnapi piac: csak az jött, aki eddig is. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Pedig a szervezők mindent elkövettek, hogy vonzóvá tegyék a piacot: a nagycsarnokban élőzene szólt, a kinti részen pedig ugrálóvár, állatsimogató és amerikai autó kiállítás is volt. Sőt még nyereményjátékot is szerveztek: aki vasárnaponként a hostesseknél lepecsételteti játékszelvényét, három alkalom után esélyesé válik a 3 ezer forint értékű zöldség-gyümölcs ajándékkosár megnyerésére. Az árusok is többen voltak, mint az eddigi vasárnapokon – csak éppen a várt vevőtömeg maradt el.

- Kíváncsi voltam, milyen lesz a forgalom, ezért jöttem ki ma árulni. Egyébként nem szoktam vasárnaponként - mondta Farkas Cs. Lajos őstermelő. Mint mondta, pont olyan, mint máskor: ebből a bevételből nem tudja kiárulni a helypénzt.

Vasárnapi piac: csak az jött, aki eddig is. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

- Gyenge nap, mint szokott – összegezte Balla Miklós is a Csirkefogó húspultjában. Hozzátette: egyetlen vasárnapból még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. – Jövő héten megint nyitva lesznek a multik, még nem állt be a rend. Talán 4-5 hét folyamatos zárvatartás után már kiderül, ideszoknak-e a vevők.

Több árus is úgy tapasztalta: most is csak azok jöttek, akik egyébként is vasárnapi vásárlók. Mi is találtunk ilyen családot.

- A zöldségeket mindig itt vesszük meg. Szombatonként azonban az ikerbabakocsival nem tudunk itt közlekedni, ezért járunk vasárnap – mesélte Mukusné Fónai Olimpia.

Persze volt olyan is, aki már kifejezetten azért jött, mert máshol nem tudna vásárolni.

Vasárnapi piac: csak az jött, aki eddig is. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

- A neten néztem, hol van nyitva bolt, végül itt kötöttem ki – mesélte Andrea, akinek telepakolt kosarában tejet, péksüteményt is láttunk, vagyis nem csak a tipikus piacos termékekért jött. – Hétfőtől szombatig dolgozok, máshol pedig mostmár nem is tudnék vásárolni – ezt már Prieger Tamásné mondta, a hentestől távozva. Hozzátette, nagyon örül, hogy legalább itt beszerezheti az ebédnek valót.

A reggeli mérsékeltebb érdeklődés után délutánra a megszokottnál jelentősen nagyobb vasárnapi forgalmat tapasztaltak a piacon. Kenyérből például dupla annyi fogyott, mint korábban. Összességében a kereskedők elégedettek voltak az új vasárnapi forgalommal.

A piac ezentúl vasárnaponként délután 3 óráig lesz nyitva. Hogy mennyi árussal, az néhány héten belül kiderül.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötfokos Tiszában lubickolt Schirilla

Az ötfokos Tisza már majdnem forró - legalábbis Schirilla György szerint, aki vasárnap délután… Tovább olvasom