Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Végállomásokon nem kötelező a vécé

Szeged - Csak azokra a lakótelepi végállomásokra kell közvécét építeni, ahol helyközi buszjáratok is megállnak. Amúgy az illemhely nem kötelező közszolgáltatás. Tegnap délben 5 működött Szegeden – 3 a belvárosban.
Miért nem gondol a város az emberek folyó ügyeire, amikor sok millió forintot áldoz lakótelep-felújításokra, illetve amikor busz-, troli- vagy villamos-végállomások rekonstrukcióját tervezi? – kérdezik gyakorta Csörög rovatunk olvasói. Hiányolják a közvécét például a megszépült tarjáni villamos-végállomás épületéből, a felújított Csillag térről, és úgy tudni, a jövőre elkészülő Hont Ferenc utcai átépített trolivégállomásnál sem lesz illemhely.

– Nem szériatartozék a vécé a végállomásokon. Cégünk szűkös anyagi lehetőségeit a pályák, járművek karbantartására használja fel – tájékoztatott Elek István. A Szegedi Közlekedési Kft. infrastruktúra főmérnöke szerint nem lehet gazdaságosan működtetni a fizetős illemhelyet. A szegedi elektromos tömegközlekedési nagyprojektben sem szerepel vécéépítés. Az irányítási feladatokat ellátó Szeged Pólus Nonprofit Kft. munkatársa elmondta: ennek kialakítása nem kötelező, ugyanis a leghosszabb szegedi járatok menetideje sem haladja meg a 30 percet.

A Roosevelt téri szolgáltató télen is nyitva tart. Fotó: Schmidt Andrea
A Roosevelt téri szolgáltató télen is nyitva tart.
Fotó: Schmidt Andrea

Kötelező viszont az olyan helyközi buszjáratok végállomásán, mint amilyenek a Víztorony térig mennek. Ott 2010-ig korszerűsítik a buszállásokat, az egész teret – szolgáltatósor épül, vécével.

Három a belvárosban

A szegedi tömegközlekedési pontok illemhelyei közül tegnap kettő működött: a Mars téri buszvégállomáson és az Indóház téri nagyállomáson. A sima városi közvécék közül 3 fogadott tegnap fizetős vendéget: a Dóm téri, a Roosevelt téri és a Károlyi utcai. A Szent István téri piac nyitva tartásához igazodik az ottani akadálymentesített illemhely, ezért csak délelőtti műszakot tart.

Olvasóink írták

  • 15. flexsnake 2009. február 19. 03:47
    „Elég sokat utazom és nem is 1-2 kilométert. Eddig távolsági buszon egyszer találkoztam retyóval :)
    Ez egy éves időintervallumra értendő.”
  • 14. csanyiv 2009. február 19. 01:16
    „Gondolom Szentesen és Csongrádon is azért van vécé a buszpályaudvaron, mert helyközi buszok is használják (sőt távolsági járatoknál a buszokon is előfordul). Ugyanezért lesz a Víztorony téri végállomáson is, meg jövőre a Buszporton is slozi. Nincs ebben nagy ellentmondás, a félórás menetidőt meg nem a sofőrök fordájára értette az újságíró szvsz, hanem arra, hogy egy utas el tud menni előtte vagy utána is, mert egy utazás nem vesz több időt igénybe ennél (vagy nem sokkal)... Aztán ha lesz klotyó, akkor meg lehet sorban állni félórát! :)”
  • 13. flexsnake 2009. február 18. 23:27
    „sörpocak
    Jó hogy ép a csongrádit említed, elég sűrűn járok arra. Hidd csak el, az egy elit wc. Nézd meg a szegedi buszpályaudvar retyóját.
    Javítanám az előző hozzászólásom:
    a Szolnoki buszpályaudvar wc-jére gondoltam. Szolnokon nem is olyan régen adták át az új pályaudvart. Az egészen látszik a tervezés és a célirányosság. A wc-hez egy lépcsőn lehet lemenni ahol meglepetésemre még a beléptetés is automata. Kulturált, tiszta. 100ft :)
    A csongrádi buszpályaudvar meg ingyenes, legalább is tőlem még nem kértek pénzt. A szegedire meg be sem mennék akkor már inkább a közeli étterem.”
  • 12. joy 2009. február 18. 22:27
    „Jöjj, jöjj, jöjj túrista, sürögj, forogj városunkba, és ha megszorulsz, sz.rd össze magad!”
  • 11. Zsoltee0716 2009. február 18. 21:54
    „Azt a k... ezt a kamut, sztem Szeged leghosszabb fordája az Szeged Kiskundorozsma, jah hogy miért is Wc Szegeden a Mars téren, írány 75-be onnan vissza 36-ba Honvéd térre 36yra vált írány Dorozsma megint, 75yra vált írány a Mars tér ja és hogy mennyi ideig kell tartogatni kb 100 perc! Miért is mert a SZMJV elutasította azt hogy a Volán a Honvéd térre rakjon ki bodét amibe wc is van ill fedett várakozó az utasoknak. Vagy szaladjon el a soför a TIK-be vagy SZTK-ba, Templom kert sörőzőbe wc vagy hogy gondolták. Ne írjanak hülyeséget mivel a legkisebb menetidős busz a 10-es de ott is minimum 30 perc mire Tarjánból-Tarjánba ér!
    Tudja mit én is meg kérdem nekem mit írnak vissza ha vissza mernek a fenne azt a jó dolgukat, remélem egyszer nagy felháborodást kellt majd ez az utazóközönség és a soförök együttesége alapján és majd az illetékesek visszik a balhét, nem a Volán, hanem a megrendelő(elutasító).Fujj szégyeljék magukat!”
  • 10. a84esbusz 2009. február 18. 21:06
    „"Az irányítási feladatokat ellátó Szeged Pólus Nonprofit Kft. munkatársa elmondta: ennek kialakítása nem kötelező, ugyanis a leghosszabb szegedi járatok menetideje sem haladja meg a 30 percet."
    Mint látjuk lényeg az, hogy ha valami nem kötelező, akkor már nem kell gondolkoznunk nekünk az irodaházakban jó a többi le van sz....A tömegközlekedési dolgózóknak jár a WC, de már men jár a törülköző mert nincs rá rendelet,tehát nem kötelező. De miért kötelező az irodistáknak klimatizált helyiségbe dolgozni? Egy irodista dolgozik napi 8 órát, a jármű megy naponta 2x8 órát(átlag),akkor hova kellene a klima?”
  • 9. sörpocak 2009. február 18. 20:12
    „Flexsnake igazad van. Csakhogy itt fizetős a wc és nem is akármekkora az összeg. Csakhogy szívesen kifizetem, ha szükségem van rá, mint nem példálódzom, de Csongrádi buszállomás wc-je egy nagy kupi. Oda nemszívesen, mert....... De sok ilyen van szerte az országban. Az utas meg örüljön, ha a szükségét eltudja végezni valahol egyáltalán. Mi van ha nem?”
  • 8. flexsnake 2009. február 18. 19:52
    „MÉg amilyen retyók vannak....
    Ajánlom az illetékeseknek hogy nézzenek körül szentesen a buszállomáson milyen retyó van. Na ott kezdődik európa itt meg a balkán :D”
  • 7. wastekiller 2009. február 18. 19:28
    „"Az irányítási feladatokat ellátó Szeged Pólus Nonprofit Kft. munkatársa elmondta: ennek kialakítása nem kötelező, ugyanis a leghosszabb szegedi járatok menetideje sem haladja meg a 30 percet."

    A t. munkatárs üljön fél órát úgy, hogy lóg a kábel vége és "szülési fájdalmai" is vannak - óráknak fog tűnni, elhiheti... Szerintem mindenki került már ilyen kellemetlen helyzetbe...

    Persze ha oldalbakapná mindenki a buszokat és a forgalmisták épületeit, lenne felháborodás...”
  • 6. vmagdi 2009. február 18. 18:51
    „Szerintem kozvecek, ha nem is kotelezoek, talan mercei egy orszag higienes viszonyainak, egy nep intelligenciajanak... Van egy orszag .. nevezetesen Malta (magyarorszag teruleteben 300 szor ferne az orszag, lakoi 370 ezer) megis minden faluban 3 kozossegi illemhely van (a huszeres Vallettaban 8, o nem maguknak csinaltak ezeket, ahhoz eleg kicsi az orszag, hanem a turistaikat tisztelik meg azzal, hogy ilyesmire gondolnak, tovabb mennek, ezek a vecek mindegyike patyolat tiszta , vece papirral es szappannal felszerelt, es ingyenes.(Mondjuk ha megjonnek a magyar turistak a vecepapirok eltunnek).
    Szerintem bizonyos szolgaltatasokhoz automatikusan kellene kapcsolodni az ingyenes vecehaszanlatnak: etterem, palyaudvar stb.... Mondjuk a buszpalyaudvar veceje pont olyan ocsmany mint az egesz palyaudvar. Az ilyesfajta dolgok mutatjak mennyire primitiv allapotban vagyunk. Sokan lakunk a varosban, szinte kizart, hogy a ksigyerekekkel utrakelok ne essenek ilyen problemaba, de barki aki a varosban jar, helyi es lakosok es nem helyi lakosok.. hat szerintem ez egy minimum. Regen jokat rohogtek a magyarok a romanokon, az albanokon stb. hogy milyen primitivek, most szet lehet nezni, lassan a magyar lesz a leghitvanyabb nep egesz europaban, hamar nem az mar most is.”
  • 5. Zsoltee0716 2009. február 18. 18:24
    „Mettől-meddig vannak nyítva?
    Ez:h-p 10?-18ig

    Ugy is elég sűrűn van hiper szuper boltok ott wc is van ráadásul free(ingyenes), és még meleg is van bent!
    Nos pölö Ásotthalomon van wc a buszállomáson( férfi, női)”
  • 4. spiler 2009. február 18. 17:59
    „nem kötelező de kulturált városoklban nem árt,a kutyások ellen mégis ágálnak ,ha ott marad a szar.lehet ezt ezt ugy is csinálni csak akkor vagy a bokrok töve,vagy kapubejárok,lépcsöházak lesznek tele vele.............
    üzletnek sem rossz.”
  • 3. kekeczke 2009. február 18. 17:24
    „kistelepüléseken meg semmi nincsen !”
  • 2. LukSzusz 2009. február 18. 16:56
    „1.A komcsik minden sz.rt egymásra kennek,
    2,A c...,romák minden sz.rt megesznek.
    3,A judeák minden sz.rból pénzt csinálnak,
    4,Én,meg lesz.rom az egészet.
    Akkor minek a slozi?
    Egyébként régen minden végállomáson voltak WC-ék,a személyzetnek,a városban meg az úgynevezett Zöld Villamosok.Volt egy a Dugó téren a háromszögben,a Széchenyi téren,a Lenin körúton a Kör WC.”
  • 1. waterbear 2009. február 18. 16:27
    „Minek az illemhely, ha az utasok amúgy is le vannak .....?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zimankó váltja majd a havat

Szeged - Nagyobb fennakadásokat a fővárosban és az ország északi felében okozott a havazás. A… Tovább olvasom