Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Vége Szeged fogyókúrájának

Több mint egy évtizedes masszív fogyókúra után beállt a népesség száma Szegeden, sőt: az utolsó két évben már egy kis növekedésnek is indult. Holott évente még mindig közel háromezren szedik a sátorfájukat és költöznek vidékre. Ezt tette Bátki Fazekas Zoltán operaénekes is.
Ha elhagyjuk a Zsombó táblát, forduljunk jobbra, az a Kodály Zoltán utca, könnyű megtalálni – ad útbaigazítást a szegedi operaénekes, Bátki Fazekas Zoltán. Feleségével, Veréb Judit énekművésszel, keramikussal – a pár a zeneművészeti főiskolán ismerkedett össze –, 2001-ben költöztek szegedi, II-es kórház környéki kétszobás lakásukból a közeli településre, azért, mert családi házra vágytak. Szeged lélekszáma azonban a „disszidálás" miatt nemcsak két fővel, hanem összesen néggyel lett kevesebb: a pár azóta világra jött két kislánya ugyanis szintén Zsombó dinamikusan növekvő népességét gyarapítja.

Házigazdánk elmagyarázta: nem akartak minden áron eljönni Szegedről. Először Tápén, Hattyason néztek családi házat, de azok mind kicsik és drágák voltak. Zsombón viszont kis pénzből, hét és fél millió forintból 140 négyzetméteres otthonhoz jutottak. A felújításra szoruló és bővíthető ingatlanra a konzervatóriumi tanár, Masopust Péter hívta fel a házaspár figyelmét. A tanár ugyancsak a Kodály Zoltán utcában lakik, de szinte minden második házban Szegedről elszármazottak élnek – magyarázta az énekművész. Egyedül mutatta meg tegnap büszkeségeit: a sziklakertet, a kaktuszgyűjteményt, az udvart, a diófa alatti teraszt, a leendő szauna helyét – felesége a gyerekekkel jelenleg a nagyszülőknél, Gyomaendrődön nyaral.

Neves elköltözők

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora nemrégiben Mórahalomra költözött. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a domaszékiek lélekszámát gyarapítja több mint tíz éve. Szatymazon él és alkot Lapis András szobrászművész. Már több mint egy évtizede Zsombóról jár be szegedi munkahelyére Gellérfy László, a civil központ igazgatója, volt televíziós szerkesztő-riporter.  
Zsombóra az utolsó évtizedben, 1998 és 2006 között eddig minimum 97-en (2004) és maximum 150-en (2001) költöztek Szegedről. Bátki Fazekas Zoltán is a „csúcson" hagyta el Csongrád megye fővárosát. Tavaly 127-en választották Zsombót lakhelyül, egy évvel korábban 128-an, vagyis nincsenek már nagy kilengések, a számok állandósultak. (Zsombón jelenleg 3465-en élnek, 25-tel többen, mint tavaly.) Ugyanerről a tendenciáról tanúskodnak más mutatók is: például Algyőre az ezredfordulót követően évente és kissé kerekítve 160-180-an; Deszkre 140-150-en; Domaszékre mintegy 200-an; Mórahalomra 100-an, 110-en; Sándorfalvára 260-280-an; Vásárhelyre 160-170-en költöztek.

Mivel Szeged 1998-ban elkezdődött vészes fogyatkozása is megállt – Algyő különválása miatt a forduló évében egyszerre ötezerrel, majd 2001-től 2003-ig szinte minden évben ezerrel csökkent a város lélekszáma –, a kirajzás már nem dráma, hanem természetes folyamat. Mert szinte ugyanennyien Szegedre is költöznek vidékről, az ország más tájairól és külföldről. Csongrád megye székhelyén Algyő elvesztése után, 1998-ban 167 ezren, majd a fogyatkozás mélypontján, 2004-ben 162 ezren éltek, tavaly viszont már közel 165 ezerre nőtt a népesség. A ki-beköltözés egyenlege 2005-ben lett először pozitív: 139-cel többen jöttek, mint mentek. Tavaly ez a szám 1215 volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat sérült a szegedi Rókusi körúti balesetben

Szeged - Megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautóval ütközött délután ötkor a szegedi Rókusi… Tovább olvasom