Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Véget ért a SZIN, kiürült a Tisza-part

A Szegedi Ifjúsági Napok vasárnap hajnalban ért véget, a hét közepére teljesen eltűnik a fesztiválváros az újszegedi Partfürdőről. A harmincezres látogatói szám nem, de a sörfogyasztás rekord: 59 ezer korsóval gurítottak le a torkukon a fesztiválozók.
Buli után bontás. A SZIN bezárt, pakolnak a vendégek. Fotó: Karnok Csaba
Ebben az esztendőben nem dőlt meg a látogatói rekord, nagyjából annyian voltak kíváncsiak a négynapos Szegedi Ifjúsági Napokra, mint tavaly: harmincezren. Szombaton éjfél után féláron válthattak belépőt a kései látogatók az utolsó programokra. Az a néhány száz ember, aki ekkor jött be a kapun, kétezer forintos jegyéért még élvezhette a The Tarantinos koncertjének végét, és lazításképpen a partysátrakban táncolhatott hajnalig.

A magyar zenekarok közül a Kispál és a Borz csütörtök esti koncertje vonzotta a legtöbb nézőt. A pécsi zenekar másban is csúcstartó: az ő pólójukból fogyott a legtöbb.

A 2003-ban felélesztett SZIN történetében idén itták a vendégek a legtöbb sört: 54 ezer korsó Borsodit és ötezer korsó Stellát. (A nagy áruszállító kamionok ezúttal nem verték fel a port a Partfürdőn, ugyanis a vendéglátósok a teherporta után kialakított depókból szállították az utánpótlást.) Félliteres üdítőből 7940 üveggel adtak el, ásványvízből majdnem a dupláját: 13 ezer 700 üveggel. A borbarátok kétezer liter vörös- és fehérbort ittak meg, és sokan vásároltak Günzer István villányi csúcsborából, a Villusból, amelynek ára palackonként háromezer forint.

Pénzügyek

Az idei Szegedi Ifjúsági Napokat 95 millió forintból szervezte meg a Szegedi Ifjúsági Ház Kht. Boros Gyula ügyvezető azt mondta, az intézmény költségvetéséből mintegy tízmillió forintot költöttek a rendezvényre. A fennmaradó 85 millió közel fele szponzori bevétel, másik fele jegybevétel. A vasárnapi gyorsmérleg szerint az idei rendezvény vélhetően nullszaldós. Pontos adatokat az ügyvezető 2-3 hét múlva tud mondani, akkorra fejezik be az elszámolást.

Az SOS 24 egészségügyi szolgálata több mint 300 embert látott el a négy nap alatt, tudtuk meg dr. Lóczi Gerda szolgálatvezető mentő szakorvostól. Egy lányt kulcscsonttöréssel szállítottak kórházba, úgy szerezte sérülését, hogy az egyik koncerten a tömegben valaki ráugrott. Egy fiatalember a medencében csúszott el, eltört a lába. A legtöbben kisebb problémákkal keresték fel az egészségügyi sátrakat: bokahúzódás, vízhólyag, allergiás panaszok, a leggyakrabban pedig: másnaposság miatti kínzó fejfájás.

Tuczakov Szilvána, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta, a rendőrségnek nem kellett kivonulni a négynapos fesztiválra. A helyszínen teljesített szolgálatot napi 24 órában kutyás rendőr, több mint kétszáz biztonsági őr, a Tiszán pedig vízi járőrök.

A belépéskor elkobzott – távozáskor visszakapott – tárgyak között a toplistát az esernyő, a rugós bicska, a csavarhúzó vezette. Az elmúlt években nagy divatnak örvendő baseballütőt idén senki nem akarta bevinni a SZIN-re, csapágygolyós láncból azonban motozáskor találtak néhányat az őrök. Akadtak olyan vicces SZIN-ezők, akik az elkobzott másfél literes üdítősüvegek miatt úgy „álltak bosszút", hogy naponta többször kimentek a kapuhoz, és elkérték az üvegüket, hogy igyanak egy-egy kortyot. Volt olyan mindenre felkészült látogató, aki vécékefét is hozott magával, mondván, ha esik az eső, majd azzal takarítja le magáról a sarat. Erre azonban nem került sor: nagyobb mennyiségű eső nem esett, az égiek idén kegyesek voltak a szegedi nyárzáró fesztiválhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Dalí utcába hétfőn érkezik a tárlat

Salvador Dalí nevét vette fel tegnap jelképesen a Somogyi utca. A képek hétfőn érkeznek a szegedi… Tovább olvasom