Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 4°C Még több cikk.

Véget ért és pocsék volt az akácszezon

Csongrád megye - A várt mennyiség fele gyűlt össze akácmézből a méhészeknél, miután a biztatóan indult virágzást eső, lehűlés, északon pedig jégeső tette tönkre.
A nemrég hungarikummá nyilvánított akácméz az egyik legfontosabb bevételi forrása a több mint húszezer hazai méhésznek, ezért meghatározza az évet, hogyan sikerül ebben az időszakban a hordás. Idén a vártnál korábban kezdődött és május első hetében biztatóan folytatódott az akácvirágzás Dél-Magyarországon. Május elején arról számoltunk be, hogy a virág jó, a nektárképződés is megfelelő. Azután viszont lehűlés következett.

Karasz Béla, az akkor is megkérdezett algyői méhész most arról számolt be, hogy a Szeged környéki akácosokban a 70 milliméternyi, három napon át tartó eső elintézte a virágokat. – Elmentünk Nógrádba, és ott egy ideig szép idő volt, mégsem úgy mézelt az akác, ahogyan vártuk, aztán egy hét múlva jégesőt kaptunk, ami leverte a virágokat – számol be Karasz Béla. Így a várt akácmézmennyiségnek csak körülbelül a fele gyűlt össze nála.

Friss méz Karasz Bélánál. Kevesebb, de jó a minősége.  Fotó: Karnok Csaba
Friss méz Karasz Bélánál. Kevesebb, de jó a minősége. Fotó: Karnok Csaba

Ugyanilyen tapasztalatokról számolt be Lászlóffy Zsolt, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Csongrád megyei szaktanácsadója. Az OMME 50 méhészt kérdezett meg a napokban Csongrád megyében, és országosan is készít felmérést. Ez alapján méhcsaládonként 10 kilogramm alatt maradt az akácmézhozam, ami a várt mennyiség felénél valamivel kevesebb, és aki a virágzást követve elvitte a méheit Észak-Magyarországra, vagy ráfizetést, vagy nullszaldót könyvelhetett el. A minőséggel nincs probléma. Lászlóffy Zsolt hozzáteszi, ami a rosszul sikerült akácvirágzást illeti, ez már sajnos hagyomány, jó lenne, ha most már megszakadna.

1500 forint
– apróhirdetésben

A Kossuth rádió Hajnal-táj című műsorában azt jósolták, a rosszul sikerült akácvirágzás miatt drágulni fog az akácméz. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület oldalán szerdán feladott apróhirdetésekben 1450 és 1500 forintért kínálták az akácméz kilóját.
A méhészek most abban bíznak, hogy az év hátralévő részében nyíló virágok pótolják a kieső bevételt. Most a vaddohányban, később, júliusban pedig a napraforgóban lehet bízni. Még később pedig – ezt Karasz Béla mondta – abban, hogy a földművelésre vonatkozó szabályozás támogatja az ugaroltatást, és a gazdák olyan növényeket vetnek az érintett parcellákba, ami zöld trágyának is jó, és mézelő virágot is hoz, cserébe azért a 30-35 százaléknyi többlettermésért, amely – ez tudományosan bizonyított – a méhek munkájának köszönhető.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílt a DélmagyArchív: kereshető az 1910 és 1945 közötti Délmagyarország

Az Ünnepi Könyvhéten Szegeden bemutatták a 104 éves Délmagyarország 1910 és 1945 közötti… Tovább olvasom