Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Véget ért lapunk babafotózása

Babaszépségversenyünk – az elmúlt évhez hasonlóan – idén is nagy siker: a Délmagyarország és a Délvilág fotóriporterei Csongrád megye nyolc városában 1181 csöppséget fényképezték le.
Kovácsék Baksról érkeztek a kisteleki fotózásra Fotó: Segesvári Csaba
Kása Zsófi a kisteleki rendezvényház nagytermének székei alá bújt, de nem a fényképezés elől akart menekülni.

– A baba-mama klub foglalkozásait is itt tarják, aminek rendszeres látogatói vagyunk – adott magyarázatot a kislány anyukája arra, Zsófi miért mozog otthonosan a rendezvényházban. A két és fél éves kislány nem hagyhatta otthon kedvenc plüssállatkáját sem, amit büszkén mutogatott a fotózásra várakozó gyerekeknek. Édesanyja elmondta, tavaly is szívesen beneveztek volna a babaszépségversenyre, de a fotózás időszakában vírusos megbetegedés söpört végig a családon.

A baksi Kovács család két gyermekével érkezett, bár csak Levente fotója kerülhetett készülő albumunkba. testvére, Martina, a maga négy évével már korosnak bizonyult a babafotózáshoz. A kislány ennek ellenére tevékenyen részt vett abban, hogy öccséről a lehető legmosolygósabb kép készüljön el.

Fotóskollégánk háta mögül integetéssel próbálta Leventét jobb kedvre
Decemberben babaalbum!

Bár a fotózásnak vége, feladatunk nem ért véget: az 1181 fényképet kollégáink a három kategóriának – picur, huncutka és gézengúz – megfelelően már elkezdték rendszerezni. A gyerekek portréiból készült babaalbumot – a szavazószelvénnyel együtt – december 6-i számunkban adjuk közre. Innentől pedig minden az olvasókon múlik: mindhárom kategóriában az első három legtöbb szavazatot elérő apróságot díjazzuk. Abszolút győztest is hirdetünk: az lesz az év babája, aki az első három kategóriagyőztes közül a legtöbb szavazatot kapja. A megtisztelő cím mellé értékes nyeremény is jár: az Apátfalvi Takarékszövetkezet az év babájának százezer forintos betétkönyvet ajánlott fel. Tehát: hajrá, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok és kedves olvasók! Szavazzanak december 6-ától babaalbumunk önök szerint legaranyosabb csöppségére!  
deríteni, aki komoly előtanulmányokat végzett a fényképezés kedvéért: szülei előző évi albumunkat adták otthon a kezébe, amit a kisfiú annak rendje és módja szerint darabokra szedett, hangos „baba, baba" felkiáltásokkal. Kovács Csabáné egyébként elárulta: Martinának is megígérték, hogy szerepelhet lapunkban.

– Ehhez csak annyit kell tennie, hogy mikor iskolás lesz, színötös bizonyítvánnyal örvendeztet meg minket – árulta el, újságunk másik vállalkozása ösztönző erő is.

A hét hónapos Samu Katalin olyan békésen aludt gyerekkosarában, hogy szívünk szakadt belé, amikor édesanyja ébresztgetni kezdte. A kislány azonban nem tört ki sírásba a zargatás miatt: nagy szemekkel nézett körbe az idegen helyszínen, majd érdeklődve figyelte kollégánk fotómasináját. Végül nemcsak csodálkozó, hanem mosolygós kép is született, amit édesanyja egy kis csiklandozással ért el lányánál.

Sebők Dóra és Réka, valamint Bencsik Dorka előbb táncolt a terem közepén, majd a lányok tükörben nézegették magukat, végül Dóráról mégsem készült el a hőn áhított babafotó. A kétéves fürtös szőke hajú kislány hangos nemtetszésének adott hangot, amikor lencsevégre próbáltuk kapni. Sem lapunk játékokkal teli szatyra, sem anyukája félórás győzködése nem hatott rá. Miután visszakerült rá kis sárga kabátja, duzzogása egyből elmúlt. Dóri mintha csak játszott volna velünk: szélesen elmosolyodott, majd vidáman a kijárat felé vette az irányt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Finisben a babafotózás

A Délmagyarország és a Délvilág legkedvesebb családi eseménye, Az év babája 2006 verseny utolsó… Tovább olvasom