Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Veprik a madárgyűrűző állatkert-igazgató

Szeged - Tizenöt éve dolgozik a Szegedi Vadasparkban Veprik Róbert. Az állatkert vezetője csak komoly feltételekkel vállalta a munkát, többek között saját mobiltelefont kért 1999-ben. Igazgatása alatt a vadaspark látogatóinak száma megduplázódott, számos érdekes faj került Szegedre. A fehér oroszlánt még a német–francia határon is megcsodálták, a csupasz turkáló pedig a rákbetegséget segíthet legyőzni. Veprik Róbertet a madárgyűrűzés kapcsolja ki, szeret vadászni kutyájával, és családi örökségként a fényképezés sem áll távol tőle.
 Szeged, Szaffi, Ákos és bakterház

Veprik Róbert 1975. február 8-án született Szegeden. – Többször hívtak más városokba, országokba akár állatkert-igazgatónak, de mindenkinek nemet mondtam. Minden Szegedhez köt, családtagjaim, barátaim is itt vannak. Egy pókhálós akácos látványánál aligha van szebb dolog számomra – mondta. A Zrínyi Ilona Általános Iskola elvégzése után a Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát biológia–környezetvédelem szakon. Egy lánya van, aki 13 éves. Kedvenc ételei a magyaros pörköltek, imádja a pacalt és a szegedi halászlét, vendégeit mindig erre hívja meg. Alkoholt alig fogyaszt, kedvenc italai a préselt gyümölcslevek. Zenében mindenevő, Ákost és Zsédát különösen kedveli. Gyerekként a Vuk és a Szaffi volt a kedvence, ma a horroron kívül mindent megnéz, egyik kedvence az Indul a bakterház, de szereti a nyomozásokkal kapcsolatos filmeket és sorozatokat is.

– Hogyan került a Szegedi Vadasparkba, és mivel foglalkozott korábban?

– Első igazi munkahelyem volt a Szegedi Vadaspark, előtte a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesületnél dolgoztam egy évet. A vadaspark akkori igazgatója, Gősi Gábor keresett meg a munkaajánlattal. Mindig az volt az álmom, hogy egy nemzeti parkban dolgozzak, a természetet akartam járni és védeni, gyűrűzni a madarakat, ezért háromszor mondtam nemet az invitálására. Végül három feltételt szabtam, amit teljesített az igazgató. Az egyik ma már kicsit megmosolyogtató: egy mobiltelefon. A másik a rugalmas munkaidő, a harmadik pedig egy saját iroda. A vadaspark akkoriban nem volt eleresztve anyagilag, de végül sikerült kigazdálkodniuk a telefonom költségét. Először megfigyelői státuszban kezdtem el a munkát 1999-ben az állatkertben, fél évbe telt, mire megtanultam, hogyan működik. Elkezdtük a madármentő munkát, amelyben kiterjedt baráti kapcsolatokkal rendelkeztem, másik feladatunk Gősi Gáborral a park rendbetétele, egy ütőképes csapat felállítása volt. Nem bántam meg, hogy nemzeti park helyett az állatokat választottam: azóta több lehetőségem is lett volna váltani, de van még feladatom a Szegedi Vadasparkban. Addig szeretnék itt dolgozni, amíg vágyom arra, hogy mások és a saját álmaimat megvalósítsam.

– Mire a legbüszkébb az elmúlt évekből?

– A kollégáimra, és hogy a vadaspark látogatószáma a kezdeti évi 100 ezerről mára megduplázódott, és szinte teljesen a saját lábára állt. Régen az éves költségvetésünknek több mint ötven százalékát adta az önkormányzat, mára ennek az összegnek csak a felére van szükségünk. Jelentősek az állateladásaink is: veszélyeztetett fajokon természetesen nem adunk túl, de hobbiállatainkat akár magánszemélyek is megvásárolhatják. Egyre több ember vásárol lámát vagy alpakát, a gyerekeiknek akarnak kedveskedni ezzel: Nyugat-Európában ez már régen bevett szokás. Turisztikai szempontból is vonzók vagyunk: ha születik egy cuki kisállat, vagy a határon foglalnak le izgalmas fajokat, az bevonzza az embereket a vadasparkba – érzelmeket szabadít fel egy kiskölyök vagy egy mentett állat látványa.

Veprik Róbert: a madárgyűrűző állatkert-igazgató. Fotó: (képgaléria)

– Milyen tervei vannak a jövőben?


– Szondáztatjuk a látogatókat, hogy milyen új fajokat, fejlesztéseket szeretnének. A fejlesztéseket szinte befejeztük, új fajból kettőt szeretnék nagyon a közeljövőben Szegedre hozni. Az egyik az orrszarvú, a másik az orangután. Szeretnének a vendégek elefántot is látni, de azt veszélyes és kiszámíthatatlan állatnak tartom. Az orrszarvú kevésbé ügyes és kiszámíthatóbb. Az orangután pedig viselkedésében teljesen emberszerű, akár a gorillánál is okosabb. Ezen állatok mellett szoktunk hozni a közönségnek talán nem annyira izgalmas fajokat is, ilyen például a csupasz turkáló. Aki megfejti a titkukat, az Nobel-díjat érdemel. Ezek a kistestű rágcsálók 33-34 évig élnek, miközben nagyon lassan öregszik a szervezetük, a rákbetegséget pedig még kísérletek során sem tudták előidézni bennük. Mi is segítjük tanulmányozásukat: valami olyan anyagot termel a szervezetük, ami megakadályozza a rákos sejtek kialakulását. A lassú öregedésük megfejtését pedig a szépségipar is tudná hasznosítani.

– Sokat jár külföldi állatkertekbe, kocsival hoz-visz állatokat. Került érdekes helyzetekbe?

– A német–francia határon ellenőriztek minket a vámosok, amikor egy fehér állat szállítására levizsgáztatott kölcsön mikrobusszal szállítottunk egy fehér oroszlánt Franciaországból Szegedre. Kérdezték, hogy mit szállítunk, amire csekély francia nyelvtudásommal feleltem, hogy egy fehér oroszlánt. Azt hitték, viccelünk, hogy egy fehér autóban pont egy ilyen színű nagymacskát viszünk. Egyszerre nyolc vagy kilenc vámos nézett be az autó rakterébe, amelyben csak egy rács választotta el tőlük a ládába zárt oroszlánt. Egyből előkapták a mobiljaikat, és sok fényképet csináltak az állatról. Annyira elvarázsolta őket a látványa, hogy még a szállítási papírjainkat sem kérték el: látták, hogy nem csempészáruról van szó.

– Három kivétellel minden városi cég vezetőjétől megvált a városvezetés, ön az egyik, aki maradt a pozíciójában. Hogyan kell sikeresen vezetni egy céget?

– Hazudik, aki azt mondja, hogy nincs politikai nézete, ám egy cégvezetőnek nem ezt kell kommunikálnia: a rábízott feladatot kell jól végigcsinálnia. Sok rendezvényt támogatunk, iskolásokat, óvodásokat, vámosokat, tűzoltókat látunk vendégül a parkban. A kollégáimat sem kell kérni, ha pluszmunka adódik: maguktól jönnek segíteni hétvégén, ünnepnapokon is. Alapítványunkat sok magánember és cég támogatja, mindenkivel jó a kapcsolatunk. Fontos, hogy az iskolások ne csak a tankönyvben, hanem élőben is lássák az állatokat, mekkorák valójában, mit esznek, milyen a szaguk.

Veprik Róbert: a madárgyűrűző állatkert-igazgató. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Melyik a kedvenc állata a Szegedi Vadasparkban?

– Mindig az a kedvencem, amelyiket éppen új fajként szeretnénk az állatkertbe hozni. Ilyen most az orrszarvú, már két éve tanulmányozom. Beleásom magam az életébe, milyen takarmányigénye van, milyen élőhelyet kell építeni neki, hogy lehet biztonságosan elhelyezni, a közönségnek legjobban bemutatni. Azokat az állatokat is szeretem, amik valamilyen okból elesettebbek társaiknál, újszülöttek vagy frissen érkeztek. A kedvenc állatom mégis az ötéves magyar vizsla kutyám, Káka. Mindig feltétel nélkül szeret, a legszebb arcát mutatja, ugyanolyan lelkes, mint kiskorában.

– Mit szeret szabadidejében csinálni?

– A természetet járom, régi hobbim a madárgyűrűzés. Sok évig csináltam, kicsit abbahagytam, de egy baráti fogadás után idén újrakezdtem. Egy új csapdát teszteltem, és kijelentettem, hogy azzal száz barna rétihéját tudok befogni a tavaszi szezonban. Ezt barátaim nem hitték el: százkettőnél hagytam abba, amiket mind meggyűrűztem. Magyarországon az elmúlt tíz évben összesen húsz öreg madarat gyűrűztek meg ebből a fajból. Szeretek vadászni is, ám sokan nem értik, ez hogy fér meg egy állatkert igazgatásával. Szép hobbi ez, a természetjárásról és a vad védelméről, megismeréséről kell szólnia.

– Nagymamája, Somogyi Károlyné a Délmagyarország fotóriportere volt. Ön is szeret fényképezni?

– Szeretek fotózni, a technikám is megvan hozzá, de sajnos nincs rá sok időm. A családunkban többen fotóznak, én természetképeket szeretek a legjobban csinálni, és néhány belőlük egészen jól sikerül. Évente kétszer az állatok közé is bemegyek, és körbefotózom őket: sok érdekes kép szokott ilyenkor készülni. A pusztaszeri természetfotós, Máté Bence nagy példaképem, de tudásán és érzékén kívül nagy kincse, hogy van ideje a fotózásra. Nagymamám mindig az embert kereste a fotón, az arcukat, lélekállapotukat akarta megmutatni. Én sokat vagyok napközben emberek között, ezért szívesebben fotózok egy szép fát vagy mezőt.

– Lánya örökölte az állatok szeretetét?

– Adél 13 éves, és fogorvosnak készül. Kiváló kézügyessége van, szépen rajzol és fest. Az állatokat természetesen nagyon szereti, hiszen régen sokat neveltünk belőlük otthon a kisjaguártól kezdve a kisfarkason át a kölyökvidráig. Ezt akkor természetesnek tartotta, később, remélem, rá fog jönni, hogy milyen értékeket kapott.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megerősített határrendészet Csongrád megyében

Míg tavaly összesen 17 ezer 475 felnőtt határsértőt fogtak el megyénkben, idén és november végéig 25… Tovább olvasom