Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Vérbohózat négy sikolyban

Az Ausztráliában élő, magyar származású szerző, H. P. Bigest Hab című vérbohózatát Horváth Péter rendezésében szombaton este mutatja be a szegedi társulat a kisszínházban.
Csarnóy Zsuzsa, Janik László, Csomor Ágnes és Bokor Noémi a főpróbán. Fotó: Frank Yvette
Egy budapesti lerobbant, régi bérházban játszódik a fergetegesnek ígérkező bohózat, amelynek premierjét Horváth Péter rendezésében szombaton este tartják a kisszínházban. – H. P. Bigest Ausztráliában élő, magyar származású ötvenes író, rendező. 1992-ben Tokióban ismerkedtem meg vele, amikor a Ciao Bambino című darabommal megnyertem ott egy hangjáték-világversenyt. Ő is a gyerekkoráról írt hangjátékot, és már akkor beszélgettünk vele a Habról, amit azután én fordítottam magyarra. Átdolgoztuk egy kicsit, de ettől még nem az én darabom – állítja a drámaíróként is ismert rendező, aki évekkel ezelőtt Dollármama címmel már színpadra állította a bohózatot. Szegeden most azért ragaszkodott az eredeti címhez, mert úgy érzi, a Hab hab a tortán: semmi komoly nincs benne, könnyed szórakozást kínál.

– A polgári vígjátékírás a zsidó humorban gyökerezik, hajszálereken mindenhová eljut, ezért nemzetközi. A humor tárgya lehet helyhez kötött, de működése, ritmusa és gondolkodásmódja a világon mindenhol hasonló. A vérbohózat műfaji megjelölés arra utal, hogy a Hab a bohózatnál is bohózatabb. Bigest barátom a négy felvonás helyett legszívesebben négy felvonyítást írt volna, végül mégis maradt inkább a négy sikolynál – mondja Horváth Péter, aki rögtön megnyugtat mindenkit: ez nem azt jelenti, hogy négy részben játsszák. A hat szerepben Csarnóy Zsuzsát, Jakab Tamást, Szilágyi Annamáriát, Bokor Noémit és Csomor Ágnest láthatja a közönség, valamint Janik Lászlót, akinek az egyik jelenetben alsónadrágban kell színre lépnie. Mivel nem egy vonzó fiatal lány, de nem is a Schwartzenegger, kicsit meghökkentő a látvány...

Horváth Péter szerint a humor Magyarországon furcsán háttérbe szorított műfaj, Karinthy Frigyes épphogy csak tagja a Parnasszusnak. Nagy Lajosnak, Rejtő Jenőnek épphogy megbocsátják, hogy ők is foglalkoztak irodalommal. Pedig nagyon is értékelendő dolog, ha háromszáz ember két órán keresztül jól érzi magát a színházban. A nevetés megtisztít, és jobbá is tesz egy kicsit.

– Amerikában élő nagybátyámat egyszer borotválkozni láttam: a tükörből egy szomorú, megfáradt öregember nézett szembe önmagával. Ám amikor észrevette, hogy megérkeztem, fülig érő mosollyal fordult meg, és rögtön tizenöt évet fiatalodott. Amikor a napokban az egyik szegedi újságárus hölgynél vásároltam, az élet összes borzalma rajta volt az arcán, és legszívesebben meggyilkolt volna, amiért újságot akartam nála venni. Amikor ettől zavarba jöttem, eltette a kétszáz forintosomat, és azt mondta, nem is adtam oda. Mennyivel jobb lenne, ha az ember nem terhelné a másikat és saját magát sem azzal a sok szörnyűséggel, amit érez, hanem mosolyogna, és akkor mindenkinek jobb lenne – javasolja Horváth Péter, aki úgy véli, vígjátékot írni, rendezni és játszani komoly szakmai feladat, de senki sem értékeli igazán.

– Egy héttel a premier előtt mindig eljutunk oda, hogy gyűlöljük a szerzőt, a rendezőt, elátkozzuk azt a pillanatot, amikor belekezdtünk, mert a produkció nyilvánvalóan kudarc lesz, bukta, senki sem fog rajta nevetni. Kedden még én is úgy éreztem, jobb lenne inkább három nap alatt bemutatni a III. Richárdot, mert ezen ember nem fog mosolyogni. De szerdán beült a próbára két kollégánk, akik nevettek, és ez némi reménysugárt jelentett: talán mégis sikerül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alapkőletétel és avatási dömping a kampányban

Jelenleg több olyan beruházás tart a finisnél Szegeden, amelyet a választási kampányban adnak át.… Tovább olvasom