Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Vérvétel helyett ultrahang

Csongrád megye - Megszűnt a terhesek AFP-szűrése: a genetikai elváltozásokat ma már jóval modernebb módszerrel és nagyobb biztonsággal tudják felismerni. Egy vérvétellel tehát kevesebbnek vannak kitéve a várandósok – és a szakemberek szerint kevesebb felesleges idegeskedésnek is.
Július elsején megszűnt az AFP-szűrés a várandós nőknél Magyarországon. A vérvételt eddig a 16. héten végezték, hogy kiszűrjék a különféle velőcső-záródási rendellenességeket, például a nyitott gerincet. Felmerült az is, hogy az alacsony AFP-érték összefüggésbe hozható a Down-szindrómával is. Szakemberek szerint azonban ez a vizsgálat már régen elavult volt.

– Nyugati országokban évek óta nem kötelező. A terhesgondozási törvény július 1-jei változása végre nálunk is kivette a vizsgálatok közül – mondta Németh Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyetemi docense. Mint mondta, amellett, hogy éves szinten sok pénzébe került az egészségbiztosítónak, nem is volt specifikus vizsgálat.

– Nem csak a magzat kóros elváltozásai miatt kaphattunk magas AFP-értéket. Ha nem pont a 16. terhességi hétben vették le a vért, vagy ikerterhességről volt szó, már eleve használhatatlan volt az eredmény. De számos egyéb tényező is befolyásolhatta ezt, ami csak ahhoz vezetett, hogy a terhes asszonyt idegesítettük vele – sokszor feleslegesen.

A modern diagnosztikában leggyakrabban az ultrahangos vizsgálatok eredményeire támaszkodnak az orvosok. Fotó: Schmidt Andrea
A modern diagnosztikában leggyakrabban az ultrahangos vizsgálatok eredményeire támaszkodnak az orvosok. Fotó: Schmidt Andrea

Az orvosi gyakorlat eddig az volt, hogy az eredmények ismeretében részletes ultrahangvizsgálatot végeztek. Mivel a modern technológiának köszönhetően ezzel jóval biztosabban lehet már diagnosztizálni az ilyen jellegű fejlődési rendellenességeket, a vérvétel lényegében feleslegessé vált.

Az új törvény az eddigiekhez képest egyébként eggyel kevesebb kötelező ultrahangvizsgálatot ír elő: a korábbi négy helyett hármat. Németh Gábor azonban ebben sem lát kivetnivalót. – A legtöbb várandós nő ennél jóval többször jár ultrahangon – például a babamozik alkalmával – mondta.

Szülésznő is végezhet terhesgondozást

A hónap eleje óta alacsony rizikójú várandósság esetén az anyák választhatnak orvos helyett olyan szülésznőt a terhesgondozásra, aki diplomáját felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szerezte, illetve ha emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik, valamint valamelyik kórházban szülésznőként dolgozik, vagy rendelkezik a várandósgondozásra vonatkozó, érvényes működési engedéllyel és felelősségbiztosítással. A szülészeteken egyelőre nem tapasztalnak nagy változást, de az előzetes várakozások alapján nem is élnek majd sokan ezzel a lehetőséggel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nyár "drogja" a Nap

Függőséget okoz a napozás – állítja egy friss kutatás. Valljuk be, minden intelem ellenére… Tovább olvasom