Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Vérvételteszt az SZTK-ban

Rengeteg panasz érkezett szerkesztőségünkbe: a szegedi I. számú szakrendelőben egy hétre, tíz napra kapnak időpontot a vérvételre beutaltak, ráadásul nagyon sokat kell várni arra, hogy valaki sorra kerüljön. Kipróbáltuk, beutalót szereztünk, és annak is utánajártunk: Szegeden még hol, mennyiért és mennyi várakozási idővel lehet bejutni laborvizsgálatra.
Felirat hívja fel a figyelmet, hogy a vérvételre előre be kell jelentkezni Fotó: Karnok Csaba
Az elmúlt hetekben rengeteg panasz érkezett szerkesztőségünkbe azzal kapcsolatban, hogy az I-es és II-es számú szakrendelőben egy hét-tíz nap a várakozási idő, amíg időpontot lehet kapni vérvételre. Az új rendszert július 1-jén léptették életbe. Többen panaszkodtak arra is, hogy a laborban nagyon sokat kell várni.

Próbát tettünk. A rendelőben megadott telefonszámot többször kellett tárcsáznunk – a vonal állandóan foglalt volt. Végül sikerült időpontot kapnunk, egy héttel később mehettünk vérvételre. Az időpont kifejezés egyébként megtévesztő, a betegeket ugyanis nem fél nyolcra, vagy háromnegyed kilencre hívják be, hanem így: 7 és fél 10 között.

Pénteken reggel hét óra előtt már nyitva volt az I-es számú rendelő. Rutin híján a főbejáraton léptünk be, és a kartonozóba adtuk be papírunkat. Ott kedvesen tájékoztattak, hogy a laborban kell leadni a háziorvosi beutalót. Ez az egység az épület bal oldali szárnyában van. Megközelíthető az utca felől is. Akkor irány az utca megint, ahol azonnal beállhattunk a sorba: az utolsó várakozók a Szentháromság utcai buszmegállóból topogtak a labor bejárata felé.
Mindenki másképp csinálja

Kíváncsiak voltunk, máshol, mások hogyan csinálják. Megtudtuk: az újszegedi MÁV-rendelőbe is mehettünk volna orvosi beutalóval. Időpontot előre nem kell kérni, fél 7 és fél 9 között várják vérvételre a pácienseket. Egyes magánrendelőkben is van vérvételre lehetőség. A szegedi Gyógy-Palota Kft.-nél telefonos érdeklődésünkre elmondták, 2-3 munkanapot kell várni a vizsgálatra, amelynek ára 1500 forint. Itt is szükséges a beutaló. Korábban volt arra is mód, hogy egy megjelölt időpontban a háziorvosunk rendelőjébe menjünk: a „kiszállásos" vérvétel hetente vagy annál ritkábban volt. Ez mára megszűnt. 

Hét óra után 10 perccel eljutottunk a labor ablakához – előttünk a sorban körülbelül harmincan várakoztak. Miközben leadtuk a beutalónkat, az első két pácienst már behívták vérvételre. Egy idősebb asszony beutalóval, de időpont nélkül érkezett – őt augusztus 23-án tudják majd fogadni. (Tegnap telefonon érdeklődtünk, a Vasas Szent Péter utcai rendelőbe már csak augusztus 24-ére kaphattunk volna időpontot. Vagyis tíz munkanap múlva.)

Miközben gyorsan haladt a sor, a váróteremben egyre csak gyűltek az emberek. Háromnegyed nyolckor már legalább ötvenen zsúfolódtak össze – ülőhely csupán harminc –, egy másik helyiségben pedig még legalább húszan üldögéltek. Mi 57 perces várakozás után kerültünk sorra, amit örömmel konstatáltunk. Néhány évvel ezelőtt ugyanis szintén ebben a rendelőintézetben – igaz, a másik szárnyban – három órát kellett várnunk ugyanerre a vizsgálatra, pedig akkor is nyitásra mentünk. Abban az időben még nem volt előjegyzés.

Pontosan 8 órakor léptünk ki a laborból. A rendelőintézeti vérvizsgálat mérlege tehát a következő: tíz perc várakozás a háziorvosnál beutalóért, néhány sikertelen próbálkozás után „időpont" egyeztetés telefonon, egy óra a rendelőben.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gáz- és távhőtámogatás: kedd a határidő

Az emelkedő távfűtési és gázárakhoz a kormány a rászoruló családoknak támogatást ad. Tovább olvasom