Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Veszedelmes viszonyoktól a zenés Macskafogóig

Szeged - Az idei szezon tapasztalatainak birtokában a Szegedi Nemzeti Színház vezérkara bátrabb évadot tervezett 2011–2012-re. Tizenöt bemutatót tartanak, változatos, színes, igényes a kínálat. Több új vendégrendező is dolgozik a társulattal.
Az elmúlt években megszokottnál legalább egy héttel korábban, már szeptember 23-án elkezdi a 2011–2012-es szezont a Szegedi Nemzeti Színház társulata. A kisszínházban Ács János rendezésében mutatja be a drámai tagozat Choderlos de Laclos 1780-ban megjelent regényéből, a filmváltozat révén közismertté vált Veszedelmes viszonyokból írt Christopher Hampton-darabot. A nagyszínházban október 6-án az Armel Operaverseny és Fesztivált nyitó szegedi versenyprodukcióval, Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című darabjával indul az évad. Az Olaszországban nagy népszerűségnek örvendő, de nálunk alig ismert operát a vasárnapi középdöntőn továbbjutó énekesek főszereplésével Juronics Tamás állítja színpadra.

Bodolay Géza főrendező jegyzi Schiller Haramiák című drámájának bemutatóját – a premiert október 21-én tartják a nagyszínházban. Sokak gyerekkori kedvence volt Katkics Ilona filmje, A palacsintás király; Fésűs Éva meséjét Toronykőy Attila rendezésében játsszák október 28-tól a kisszínházban. Liszt Ferenc egyetlen operáját, a Don Sanchét a bicentenárium alkalmából a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Anger Ferenc rendezésében már bemutatta az operatársulat, a szegedi premiert november 18-án tartják a nagyszínházban. A Szegedi Kortárs Balett a Homo Ludens és a Homo Hungaricus után Juronics harmadik Homo-darabját, a Homo Sapienst táncolja november 25-étől a kisszínház színpadán. A rajzfilmként népszerű Macskafogó Tasnádi István, Szikora Róbert és Valla Attila zenés családi darabjaként születik újjá december 2-án Telihay Péter rendezésében a nagyszínházban. December 9-én a kisszínházban tartják az év utolsó bemutatóját: a cseh Petr Zelenka Hétköznapi őrületek című darabját a volt pécsi színidirektor, Balikó Tamás jegyzi.

Liszt Ferenc egyetlen operáját, a Don Sanchét már bemutatták Budapesten, a szegedi premiert novemberben tartják. Fotó: DM/DV
Liszt Ferenc egyetlen operáját, a Don Sanchét már bemutatták Budapesten, a szegedi premiert novemberben tartják.
Fotó: DM/DV

A 2012-es év első premierje január 27-én lesz; a kortárs német dráma világhírű fenegyerekének, Roland Schimmelpfennignek Nő a múltból című művét Bodolay Géza állítja színpadra a kisszínházban. Örökzöld és tuti kasszasiker Leonard Bernstein West Side Storyja, amit Juronics rendezésében láthat a közönség február 10-étől a nagyszínházban. Az utóbbi két évad legnépszerűbb prózai vendégrendezője, az Erdélyben élő Keresztes Attila a Liliom és az Édes Anna után a Hedda Gablerrel tér vissza – az Ibsen-dráma premierjét február 24-én tartják a kisszínházban.

Juronics Tamás művészeti igazgató az évadzáró társulati ülésen úgy fogalmazott: az idei sikeres szezon tapasztalatainak birtokában bátrabb évadot terveztek. Ez nemcsak a darabválasztásban, hanem abban is megmutatkozik, hogy sok az új vendégrendező. Köztük a táncos-koreográfusként indult Kossuth-díjas Bozsik Yvette, aki márciusban Puccini Pillangókisasszonyát állítja színpadra. A fiatal Hollós Gábor rendezi a Berlinben élő David Gieselmann Kolpert úr című darabját, amelyet először a kortárs dráma európai fellegvárában, a londoni Royal Court Theatre-ben mutattak be. Premier március 30-án a kisszínházban – ahol az évad zárásaként a Kossuth-díjas színész, Bezerédi Zoltán állítja színpadra Szép Ernő egyfelvonásosait, a Májust és a Kávécsarnokot. A balett a nagyszínházban is tart bemutatót április 20-án.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határsértők embercsempésszel Mórahalomnál

Határsértőket fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai szombaton hajnalban - tudta meg a delmagyar.hu. Tovább olvasom