Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Veszélyben a magyar rajzfilm

Eltűntek az utóbbi évtizedben a hazai tévékből az új magyar rajzfilmek – ilyenek ugyanis a pénzhiány miatt szinte egyáltalán nem készülnek. Nemzetközi hírnevű animációs filmgyártásunk akkor tud talpra állni, ha támogatást és megrendeléseket kap a köztévétől.
Örökösre vár a Vuk is
A napokban ért véget a szegedi Grand Caféban rendezett animációs filmfesztivál, ahol a közönség magyar, francia és kínai alkotásokból csemegézhetett. A sokak kedvencévé vált Magyar Népmesék legutóbbi, hatodik sorozatának teltházas vetítésén díszvendég volt Horváth Mária rendező és Mikulás Ferenc, a hazai animáció fellegvárának számító Kecskemétfilm Kft. vezetője, akik a műfaj mostoha sorsáról is beszéltek.

A producer-igazgató az animációs film finanszírozási problémáival magyarázza, hogy manapság eltűntek az egész estés hazai rajzfilmek a televíziókból, amelyek egykor nagy népszerűséget és tiszteletet vívtak ki a műfaj számára. – Remélem, nem tartható már sokáig ez a játékfilmes sovinizmus. Az összes magyar animációs film támogatására annyi jut egy évben a költségvetésben, amennyi egyetlen játékfilm gyártási költsége – mondja Mikulás Ferenc.

A nagyjából 260 milliós keret kényszerű választást diktál: vagy egyetlen másfél órás produkció készül el, vagy több rövidebb. A rajzfilmes, ha meg akar élni, külföldi bérmunkákat vállal, ám csak a szakmai tudásuk az áru, az ötleteikre nem vevők.

A magyar tévékben a külföldi rajzfilmek dömpingjével találkozni. Olcsóbb ezeket megvenni egy csatornának, mint koprodukciós partnerként beszállni a hazai gyártásba. A gondok ellenére is kivívott külföldi és hazai sikerek – legutóbb például a Nyóckeré – mellett derűlátásra adhat okot, hogy „új népművészetként" a számítógép segítségével már kiskamaszok is tudnak rövidebb, egyszerűbb animációs filmet készíteni. – Az animáció lehetőségei végtelenek, mivel általánosabb formanyelvű, mint az írás: legyen szó akár oktatásról, akár viccről, akár novelláról vagy regényről – vallja bizakodóan a műfaj jövőjéről a filmes szakember.

Sorra kapja az utóbbi két évben a kínai és japán díjakat a Magyar Népmesék sorozat rendezője, Horváth Mária, aki éppen Lázár Ervin nagy sikerű Négyszögletű kerekerdőjét készül rajzfilmre vinni. Mint mondja, a sorozatnak tervezett új produkcióból mindössze egy epizód elkészítésére nyert pénzt – a többire újfent pályáznia kell. Az egzisztenciális bizonytalanságot szerinte az oldhatná föl, ha a közszolgálati tévének kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy évi néhány sorozatot rendeljen a hazai alkotóktól. – Nem állami alamizsnát, hanem megrendeléseket kérünk a döntéshozóktól, hogy dolgozhassunk. A magyar animáció nemzeti kincsünk, ami nagy hírnevet hozott az országnak: nem szabad tétlenül nézni, hogy külföldi bérmunkákba merülve tűnjön el a hazai rajzfilmkészítés – hangsúlyozta a rendező.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fellélegezhetnek a rózsások

Az országgyűlés által támogatott javaslatok közé került az adótörvény azon módosítása, amely majd a… Tovább olvasom