Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Veszélyes légihíd a varsói felkelőkért

A Ruzsa felett lelőtt hét lengyel katonának állítottak emlékművet tegnap a településen. A legénység a brit légierő kötelékében az 1944-es varsói felkelés résztvevőinek vitt segélyszállítmányt nagyon nehéz körülmények között. A katonák a solymári temetőben nyugszanak. A helybeliek még emlékeznek arra a szeptemberi hajnalra.
A II. világháborúban 1944. augusztus 1. és október 2. között zajlott le a varsói felkelés, amelynek során a föld alatti mozgalomból szervezett honi hadsereg a német megszállókat akarta kiűzni a lengyel fővárosból úgy, hogy közben megelőzi a szovjet felszabadítást. A felkelés 63 nap után a hatalmas létszámbeli és technikai fölénynek köszönhetően elbukott; 16 ezer katona és 200 ezer civil vesztette életét. Több százezren pedig német fogságba, koncentrációs táborokba vagy kényszermunkára kerültek. A varsói felkelőknek juttatott el segélyszállítmányt az a brit irányítással működő, különleges műveleti század kötelékében felszállt repülő is, amelyet 1944. szeptember 11-ére virradó éjjel 3 órakor Ruzsa (akkor Szeged-Csorva járás) fölött lelőttek. Összesen 306 gép repült be a célterület fölé, ebből 110 amerikai, 91 lengyel, 55 dél-afrikai és 50 brit volt. A repülők az olaszországi Brindiziből vittek élelmiszert, gyógyszert, fegyvert.

Veszélyes légihíd a varsói felkelőkért. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

11 éves voltam

A ruzsai Vass Imréék tanyájától 800 méterre csapódott be az erdőbe a lengyelek gépe. Imre bácsi 11 éves volt akkor. Felelevenítette: az egész tanyavilág felriadt a gépek hangjának hallatán, őt az édesanyja ugrasztotta ki az ágyból, hogy felrobbant egy repülő. Amint kivilágosodott, ki is ment az erdőbe megnézni a nyomát. Akkor még nem őrizték a roncsot. A fődarabjai az erdőbe, a farokrésze mellé estek le; 50-60 méteres körben szóródtak szét a maradványok. Látta a géppuskakezelőt, hogy vérző füllel kiszállhatott, és távolabb halt meg, a törzsben két megégett halottat vett észre, de közelebb nem ment. Rengeteg, majdnem egymázsányi lőszer volt körülöttük. Később, úgy egy hónapon át 4-5 civil őrizte a roncsot, de csodájára is jártak a környékbeli falvak lakói.

– A levéltári anyagok egy brit Boeingről szóltak, amely a ruzsai Gerencsér-erdőbe csapódott – mesélte a Ruzsánál odaveszett repülőről a kutatási alapján Oláh András Pál szegedi történész. – 10-én sötétedés után indulhatott, 1500 kilométert tett meg Varsóig, és a visszaúton lőtték le. Ez a bevetéssorozat akkori szállítógépek, bombázók teljesítményének határán túlmutatott a leszállás nélkül megtett óriási távolság miatt, és mert Varsót a német légvédelem gyilkos tüze zárta körül. Emellett azért is különleges volt a művelet, mert vaksötétben kellett megtalálni a ledobási zónát, ahonnan a lengyel harcolók megszerezhették az ellátmányt, és mert sötétben kellett visszarepülniük a folyókat, tavakat követve. Manőverezni nem sok lehetőségük maradt. A „ruzsai" gépet egy éjszakai német vadászgép vette üldözőbe, a föld közelében igyekezett menekülni, így a szolgálatot teljesítő 7 katonának esélye sem volt ejtőernyővel kiugrani. A repülőt találat érte, kigyulladt, a legénység bennégett.

A kutatásokból kiderült, hogy egyáltalán nem Boeing típusú repülőről van szó, hanem egy Handley Page Halifax típusú négymotorosról. A GR-G lajstromjelből tudni, hogy a brit királyi légierő század lengyel személyzettel, lengyel parancsnoksággal. Furcsa volt ez a repülőgép a történész szerint abból a szempontból, hogy meglehetősen későn zuhant le, hiszen már közeledett az orosz front. A roncs sorsát nemzetközi rendelet szabályozta, előírta, hogy a kiszálló honvédségi alakulatnak kell őrizni, majd elvinni a Weiss Manfréd repülőgépgyárba. Szeptemberben erre már nem került sor; a helyiek szerint még 1946–47-ben is több alkatrészét lehetett megtalálni. Hét éve a történeti kutatásban Oláh András Pálnak az erdész Lasancz János segített; interjúkat készített a szemtanúkkal, és a tanyákban kutyaházként, óltetőként és más módon hasznosított különleges, magnéziumbevonatú roncsdarabokat összeszedték, és a szolnoki repülőmúzeumban helyezték el. A helyszíni gépfelderítést a roncskutató egyesület végezte el, az a kutatás még nem zárult le.

Veszélyes légihíd a varsói felkelőkért. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A személyzet tagjai ma egymás mellett nyugszanak a solymári brit katonai temetőben, név szerint: Zbigniew Jerzy Kozlowski (28 éves), Tadeusz Lach (28), Wlodzimierz Sergiusz Fedzinski (20), Franciszek Dziadula (32), Stanislaw Józef Mucha (31), Witold Pazdzior (35), Boleslaw Podsiadly (21).

Kiugróan magas volt a veszteségek aránya minden más alakulathoz képest. Megkönnyítette volna a légierő dolgát, ha a szovjet reptereket használhatja, de ahhoz Sztálin nem járult hozzá. A légihíd résztvevői közül csak hazánk légterében 7 gépet lőttek le a németek. Közülük egy Szentes környékén zuhant le a bevetések első napján, augusztus 2-ára virradó éjjel. Míg augusztusban 60 százalékos, szeptember elejére mindössze 36 százalékos hatékonyságot értek el. Miközben naponta 500 tonna ellátmányra lett volna szükségük a felkelőknek, csupán 88 tonnát sikerült célba juttatni, ennek a harcolók legfeljebb a felét tudták megszerezni.

* * *

Díszsorfal, díszlövés

A Ruzsa felett lelőtt lengyel katonáknak állítottak emlékművet a tragédia 68. évfordulójához kapcsolódva a településen. Brzózka Marek szobrászművész alkotását megemlékezésen avatták fel tegnap. Az eseményen részt vett Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Krzysztof Zabicki, a lengyel légierő dandártábornoka, Karol Biernacki, a Lengyel Köztársaság szegedi tiszteletbeli konzulja, valamint Sánta Gizella, Ruzsa község polgármestere és Oláh András Pál történész. Az emlékművet Kiss-Rigó László megyés püspök áldotta meg. Több olyan ruzsai lakos is részt vett az ünnepségen, aki 1944-ben szemtanúja volt az eseményeknek. Az ünnepségen lengyel és magyar katonák álltak díszsorfalat, a névsorolvasáskor az áldozatok emlékére díszlövés dördült el.

– Nagy kihívás volt, de végül megszületett ez az égbetörő bronzrepülő, amely keresztformát idéz a kétméteres fesztávolságával. Az emlékmű 3,3 méter magas, a neveket égetett agyagba írtam, a piros-fehér sakktábla motívum a lengyel légierő felségjelzésére emlékeztet – mondta alkotásáról a Szegeden élő és alkotó Brzózka Marek. – Nem akartam messze elrugaszkodni a témától, amúgy is egy gyönyörű négymotoros gép történetéről van szó. Újszerű kifejezésmódra, légies emlékműre törekedtem, miközben kötött az emlékművek szabályrendszere.

Olvasóink írták

  • 3. olahandraspal 2013. február 03. 07:44
    „Tisztelt NTK!

    El tudná küldeni nekem "az akkoriban 25-30 éves" nagymama teljes történetét?
    A címem: olahandraspal@gmail.com

    Köszönettel: Oláh András Pál”
  • 2. macs 2012. szeptember 29. 19:39
    „1. NTK,
    remélem ezt a történetet nem mesélik el a pilóta családjának.”
  • 1. NTK 2012. szeptember 29. 17:34
    „Nagymamám - aki akkoriban 25-30 éves lehetett - mesélt erről a repülőgépről. A tanyájuktól kb. 4-5 km-re zuhant le. Meg arról is mesélt, hogy volt olyan "bámészkodó", aki bőröstül húzta le az aranygyűrűt az egyik pilóta ujjáról...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Garanciális javítás a szegedi Pulz utcában

Vasárnap 14 órától az 1-es villamosvonal felújítását végző kivitelező garanciális javítás részeként sínt hegeszt a vonal Pulz utcai szakaszán. Tovább olvasom