Délmagyar logó

2016. 08. 24. szerda - Bertalan 18°C | 27°C

Veszik a bérletet az új nagybanira

Veszik a bérletet az új nagybanira
Szeged- Tegnap az éves bérleteket, ma a féléves, szombaton és vasárnap a havi bérleteket árulják a termelőknek a CBA országos nagybani piacán. A szegedi komplexum május elején nyit.
– Fél 5 óta álltunk sorba, de flottul megy minden. Kaptunk sorszámot, tájékoztatást, kiválasztottuk a helyet, szerződést kötöttünk – összegezte egy zákányszéki asszony, miközben sorba állt, hogy kifizesse a 359 ezer forintos éves bérletet. A kedvezményes pozíciós árban a belépő nincs benne, csak a hely, mert nem mindennap jön.

Babi őszibarackot, retket, krumplit, sárgarépát hoz majd a CBA épülő új nagybani piacára. Nem a sűrűjében bérel helyet, mert ha jó árut kínál, úgyis megtalálják, ha meg nem, akkor hiába rakja a kereskedő orra alá. Eddig Dorozsmára vitte a portékáját. Azt mondta, ott is hasonló a tarifa, csak havonta hosszabbítják a bérletet. A körülmények között viszont ég és föld a különbség, az új nagybanin száraz, fedett helyen árulhat. Eleinte mindkét lóra tesz, megnézi, hogy reagálnak az új piacra a kereskedők.

A csengelei Szász Zsolt és a bordányi Börcsök László húsz év után vált Dorozsmáról az M43-as és 5-ös főút találkozásához. Barna Károly szatymazi polgármester és baráti társasága 14 helyet foglalt le egyszerre, egy kupacban. Azt mondta, földijeivel és más domaszéki, zákányszéki, makói gazdákkal Dorozsmán összeszoktak, segítik egymást. Akinek májusig lesz terménye, még a régi helyre viszi, utána vált.

Tegnap több százan váltottak bérletet. Az éves díj, ami belépőt és helyet is tartalmaz, bruttó 890 ezer forintba kerül a személyautóval vagy kisteherautóval érkezőknek. Maradt még szabad hely. Ma a féléves, szombaton és vasárnap a havi bérleteket, pozíciókat értékesítik. Ezekkel nyitás előtt két órával lehet majd bemenni a nagybani területére – tájékoztatta az érdeklődőket Lekeny György, a beruházó Hansa-Kontakt Invest Kft. ügyvezetője. Az új nagybani május elején nyílik, erről a bérlőket külön értesítik.

 
Haladnak

A CBA Príma Áruház melletti új zöldség- és gyümölcsfelvásárló központot 14 hektáron a Hansa-Kontakt Invest Kft. építteti. A beruházás a telekvásárlással együtt 9 milliárd forintba kerül (2016. január 29.: Májusban nyit Szegeden a CBA nagybani piaca). A 12 ezer négyzetméteres csarnoképület belsejében dolgozik most a kivitelező West Hungária Bau Kft. Ebben lesznek nagytermelők, importtermék-forgalmazók, viszonteladók. Az 1500 termelő betonozott, fedett része is elkészült. Hátravan még, hogy kialakítsák az utakat, parkolókat, végül a körforgalmakat. A kereskedők és felvásárlók nagy része már biztosította a helyét, kibérelték a tárolókat és a hozzá tartozó állandó parkolókat.
 
Hamarosan elkészül a termelők fedett és betonozott helye. Fotó: Frank Yvette (galéria)

kép: Melyiket szeressük? Tizennégy helyet foglalt le baráti társaságával Barna Károly (balra elöl) szatymazi polgármester. Fotó: Frank Yvette

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tárgyal még a város az Etelka sori garázstulajdonosokkal

Az Etelka sori garázsok mögötti üres területen lesz az új fedett uszoda. Tovább olvasom