Szegedet a hétvégére ellepték a muzeális autó- és motorkülönlegességek. Az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, hogy részt vegyenek a Szent-Györgyi Albert emlékére rendezett megyejáráson. Szerencsére a rossz idő komolyabb problémát jelentett, mint a nem várt műszaki hibák.

Még jóformán alszik a város, amikor szombat reggel nyolc óra tájékán bedübörögnek az első versenyzők főhadiszállásukról, egy városszéli kempingből a Széchenyi térre. Egymás után érkeznek a szemet gyönyörködtető gépek, a motorok között Csepelek, Danuviák, BMW-k, Harley Davidson-ok, természetesen a régebbi típusokból valók. A négykerekűek mezőnye is igen színes, az egykori keleti-blokkot – a teljesség igénye nélkül – egy Warszava, egy Volga és egy Uaz képviseli, de fellelhető Rolls Royce, Oldsmobile, és egy sor kommersz autómárka is. Mindegyik elnyeri a közönség tetszését, talán a legnagyobb sikert egy 1970-es Opel tűzoltóautó aratja, valamint az a katonai szállító teherautó, amin jómagam is végigjárom a megyét.

– Ez egy háromtengelyes Dodge Vippon 1943-ból, az a típus, amilyet az ember az amerikai háborús filmekben lát – árulja el Domonkos István, a jármű sofőrje. Eredetileg a volt Jugoszláviában használták, onnan hozták be az országba.

A verseny megkezdődik, percenként indítják a résztvevőket, tíz óra felé mi is sorra kerülünk. Az első állomás Sándorfalva, ahol belecsöppenünk a helyi polgárőr-napba. Szerencsére mindenki szabadnapos, így nem zavarja őket, hogy nincs rendszám az autón. Mint utóbb megtudom, a rendőrség engedélyt adott a megyén belüli túrára, hosszabb útra azonban próbarendszámot kell kérni rá.

Az első természeti akadályt a Tisza jelenti, a mindszenti komp azonban a segítségünkre siet, így ezt megússzuk szárazon. A párperces út alatt Szent-Györgyi Albert életével kapcsolatos totót töltünk ki. Számot adhatunk arról, mit tudunk tanulmányairól, kutatásairól, de arról is, hogy milyen sportkocsit és motort vezetett a C-vitamin feltalálója. A személyes kedvencem a következőképpen hangzik:
Milyen horgot használt Szent-Györgyi Woods Hole-ban?
Összedugjuk a fejünket Istvánnal, de lövésünk nincs, marad a hasraütéses metódus.

Utunk Szegvár és Csongrád felé vezet, a nyitott teherautó csakhamar felfedi gyenge pontját, eső ellen ugyanis szó szerint egy cseppet sem véd. Ekkor akcióba lép István, az egyik ülés alól két szemetes zsák kerül elő, a csináld-magad esőkabát legalább akkora élmény a csanyteleki érdeklődőknek, mint maga a jármű. Egyikük meg is kérdezi, milyen évjáratú. Mikor megtudja, hogy ’43-as, rögtön bevillannak a történelmi ismeretek, és így szól a mellette állóhoz: – Látod, komám! Ez már az első világháborúban is futott.

Kínos csend következik, a jelenlévők nem tudnak, mi pedig nem akarunk érettségi biztost játszani. Aztán valaki halkan megjegyzi:
– Te Szúnyog! Mikor is volt az első világháború?
Sejtjük a választ, ezért meg sem várjuk azt, tovább zötykölődünk Kistelek felé, ahol meleg étellel várnak bennünket. Útközben gondok akadnak az egyik motorkerékpár üzemanyag adagolójával, egy jószándékú helybeli azonban megforrasztja a sérült alkatrészt.
Három óra után elérjük az „ebéd" fedőnevű ellenőrző pontot, ahol kiadós babgulyás a jutalmunk. Erre és az időjárásra gyakorlatilag ugyanaz a jellemző: mindkettő jól esik.

Végül a Balástya, Forráskút és Zsombó útvonalon visszaérünk Szegedre, ahol a lehűlés ellenére sokan állják körbe a járműmatuzsálemeket. Egy lelkes apuka az egyik motoros vállát veregeti: – Szavamra! Épp ma reggel gondoltam rá borotválkozás közben, hogy de jó lenne egy 25-ös Csepelt látni, és erre tessék! Itt van!
Osztom az illető úr véleményét, szombat reggel tényleg érdemes volt felkelni.

Márton Gergely