Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Vihar az emlékparkban

Veszélyben a Feszty-körkép, válságban az Ópuszaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, a látogatók száma csökken – jelentette ki az intézményt működtető kht. igazgatója, Horváth Gábor. Őt viszont alkalmatlannak mondta a vezetői feladatok ellátására a kht. egyik kisebbségi tulajdonosa, Szeged képviseletében Solymos László alpolgármester.
A Feszty-körképnek helyet adó Rotunda beázik, a tetőzetet egy nagyobb vihar akár le is sodorhatja, miközben évről évre csökken a látogatók száma és a fenntartói-szponzori támogatás, így csőd fenyeget – jelentette be Horváth Gábor. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) három hónapja kinevezett igazgatója tegnapi sajtótájékoztatója időpontját korábban háromszor módosította, de harmadszorra is csak több mint harminc perc késéssel látott hozzá az informáláshoz.

Jegyzeteiből föl-fölpillantva dobta be a köztudatba az ÓNTE válságosnak minősített helyzetének egy-egy elemét. Az emlékparkot üzemeltető kht. múlt évet értékelő és a vezetőváltás miatti zárszámadó gyűlésének szünetében tartott, sietős sajtótájékoztatón elhangzott igazgatói kijelentések láthatóan meglepték az ÓNTE Kht. kisebbségi tulajdonosai képviseletében megjelenteket is.

– Az ópusztaszeri emlékpark válságos helyzetét tárta föl az általam elrendelt átvilágítás – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Horváth Gábor igazgató. – A park látogatottsága évről évre csökken: 2006-ban alig haladta meg a 200 ezret, s idén várhatóan még ennél is kevesebben érkeznek. Pedig a normatív támogatás nélkül működő intézmény bevételeinek 80 százaléka a jegyárból származik. Vagyis a vendégek számának csökkenése a működőképességet veszélyezteti.

A válságos helyzet másik elemének mondta a Feszty-körkép amúgy is elavult, mert energiafaló épületének halaszthatatlan rekonstrukcióját. A Rotunda teteje beázik, a körkép vászna is vízfoltos lett. A tetőszerkezet felújítása 200 millió forint, de meg kellene oldani a szigetelést, az akadálymentesítést is. Minderre nincs pénze az intézménynek. Az igazgató külső támogatásban, nemzeti összefogásban reménykedik.

Tanácsadók

Kérdéseinkre röviden válaszolva Horváth Gábor igazgató – korábbi ígérete ellenére – nem nevezte meg tanácsadóit, de cáfolta, hogy igazgatóhelyettes dolgozna a park jövőjéért. Kiderült: a struktúraváltás ellenére az emlékhely több mint száz dolgozóját nem fenyegeti elbocsátás.  
– A csődöt szeretnénk elkerülni, ezért aktív lépésekre készülünk – hangsúlyozta. Az eddig 3,5 millió látogatót vonzó park örökölt rendjében szakmai, strukturális átalakításokat tervez a menedzsment. Szakít a negatív vonásokkal, arculatváltásra készül: felszámolná az itt látható stílusokat és korokat összekeverő, „egyfajta giccsnek" nevezhető bemutatókat. Az új program jövőre indul, mert Ópusztaszert „valódi nemzeti és hiteles hellyé" kell tenni.

Enyhíteni igyekezett az ÓNTE Kht. igazgatójának szavait a cég többségi tulajdonosa. A megyei közgyűlés elnöke, Magyar Anna (Fidesz) hangsúlyozta: bár költségvetésük csaknem egymilliárd forinttal csökkent, de a területi önkormányzat továbbra is támogatja az emlékparkot, a megyei turizmus „zászlóshajóját".

A kisebbségi tulajdonos szegedi önkormányzat nevében szót kérő Solymos László (MSZP) alpolgármester tiltakozott az ellen, hogy az intézmény mai vezetője giccsnek minősítse az ópusztaszeri emlékparkot, amelyre eddig 3,5 millió látogató volt kíváncsi. Elárulta: az igazgatótól a park jövőjével kapcsolatban szakmai koncepció bemutatását kérték, de ez nem készült el. Szerinte a társaság több kisebbségi tulajdonosa is úgy látja, hogy az új igazgató nem alkalmas feladata ellátására, s „politikailag motivált színjátékkal" a 2007-es év veszteségét előre megpróbálja igazolni. Mondanivalóját nem tudta befejezni, mert az igazgató az alpolgármestert túlharsogva azt hangsúlyozta: az általa összehívott sajtótájékoztatón csak neki van joga nyilatkozni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A százesztendős Ilona néni, a focirajongó

95 éves koráig rendszeresen maga kapálta kertjét Huszár Józsefné, Ilona néni, mivel azt tartotta:… Tovább olvasom