Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Világpremier a színházban

Szeged - Világpremiert tartanak ma 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban: az Egy halálraítélt utolsó napját a Mezzo-operafesztivál nyitányaként mutatja be a debreceni teátrum társulata.
Második alkalommal rendezik meg az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval döntőjét Szegeden. Az idei nemzetközi operaviadal finise David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című darabjának világpremierjével ma kezdődik, és a november 17-i díjátadó gálával zárul. Idén is öt színház öt versenyprodukciójának főszerepeiben küzdenek az énekesek a legjobb férfi és női előadónak járó két fődíjért.

A ma és holnap látható Egy halálraítélt utolsó napja előbemutatóját múlt pénteken tartotta a Csokonai Színház társulata Debrecenben. Az opera szövegkönyvét Victor Hugo azonos című regénye alapján fivéreivel, Fredericóval és a világhírű tenorral, Roberto Alagnával közösen David Alagna írta. Három versenyző szerepel az operában: a férfi elítéltet Nyári Zoltán, a női elítéltet az amerikai  Donita Volkwijn, a Latort a Dél-Koreából érkezett Chul Jun Kim alakítja. A további szerepekben fellép a Szegedről indult Bátki Fazekas Zoltán, Cseh Antal és Kóbor Tamás is. A produkció rendezője a francia Nadine Duffaut, karmestere Kocsár Balázs.

Jelenet az operafesztivál döntőjének nyitóprodukciójából, az Egy halálraítélt utolsó napjából. Fotó: Karnok Csaba
Jelenet az operafesztivál döntőjének nyitóprodukciójából, az Egy halálraítélt utolsó napjából.
Fotó: Karnok Csaba

 Belépők a tavalyihoz képest lényegesen kedvezőbb áron kaphatók – a versenyt szervező Armel Produkció szerint ez elsősorban a szegedi önkormányzattól kapott támogatásnak köszönhető. Míg tavaly az előadásokra 2500–16 ezer 500, a gálára pedig 4500–19 ezer 500 forintért lehetett belépőt váltani, idén 600-ba kerülnek a legolcsóbb jegyek, és a legdrágábbakért is csak 6600-at, a gálára szólókért 900–6900-at kell fizetni. – A múlt szerdán kaptuk meg a szervezőktől azokat a jegyeket, amelyeket az elmúlt hónapokban nem értékesítettek – a 11 előadásra összesen 208 belépőt adtak el. Csütörtöktől további 194-et vásároltak a jegyirodánkban, szerencsére ennél sokkal több foglalást kaptunk már – mondja Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója, aki úgy véli: az alacsonyabb helyárak miatt idén több lehet a néző a fesztiválon, mint tavaly. Az ismert szerzők darabjai iránt nagyobb az érdeklődés, bár sokan kíváncsiak a máshol nem hallható különlegességekre is.

Versenyprodukciók

Richard Strauss Ariadné Naxosban című operáját a lengyel Panstwowa Opera Baltycka 6-án és 7-én; Bohuslav Martinu Alexandre Bis és Maurice Ravel Pásztoróra című darabját a svájci Théatre Bienne Soleure társulata 9-én és 10-én; Marco Tutino Vita című operáját a cseh Morva-sziléziai Nemzeti Színház 12-én és 13-án, Tobias Picker Emmeline című darabját az amerikai Dicapo Opera Theatre 15-én és 16-án játssza. A díjátadó gálát 17-én 20.30-tól tartják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faültetés az újszülöttekért Szegeden

Száz kisiskolással közösen ültetnek fákat a város jelentős cégei november 5-én, csütörtökön 10… Tovább olvasom