Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Világsztár díva Szegeden

Szinte minden jegy elkelt Rost Andrea mai és jövő szombati szegedi fellépésére, legfeljebb a kakasülő utolsó sorába lehet kapni egy-két belépőt. A világ legrangosabb operaházainak ünnepelt szopránja a Lammermoori Lucia címszerepét énekli a szegedi társulattal.
Berkes János és Rost Andrea, a Donizetti-opera két főszereplője Fotó: Karnok Csaba
A Kelemen utcai színházi jegyiroda munkatársai szerint hiába hirdették meg már novemberben Rost Andrea vendégszereplését, sokan csak az utolsó pillanatban kapcsoltak, és tegnap próbáltak meg jegyet venni, miközben már hetekkel ezelőtt elkelt minden elfogadható helyre szóló. A szegedi színházban rendkívülinek számító 8000 forintos helyárak sem riasztották el a közönséget, nem nagyon akadt, aki túlzásnak találta volna. Talán tudják, hogy több tízezer forintot kellene fizetni egy belépőért, ha a magyar dívát a milánói Scalában vagy a New York-i Metropolitanben szeretnék meghallgatni.

A világsztár szopránnak egyik legjobb szerepe a Lammermoori Lucia. Amikor Székhelyi József felkérte rá, örömmel vállalta. – Szeretem, mert igazi bel canto szerep, a hangomnak, a habitusomnak is tökéletesen megfelel. Szívesen jöttem, mert szeretem Szeged hangulatát. Sok itt a fiatal, érződik, hogy egyetemi város – mondta Rost Andrea, aki a teljes Donizetti-operát lemezre énekelte már. – Az a CD-felvétel az opera egy teljesen más verzióját tartalmazza. Nincs olyan sok ékítés és koloratúra benne, más a hangfekvése is. Fuvola helyett pedig egy vérfagyasztó hangzású víziorgona szólal meg az őrülési jelenetben.

A Lucia szerelmesét, Edgardót alakító Berkes Jánossal, az Operaház Szentesről elszármazott tenoristájával Rost Andrea már többször énekelt együtt, legutóbb tavaly Budapesten, a Traviatában. Annak az előadásnak volt egy másik érdekessége is: az öreg Germont szerepét a világhírű baritonista, Renato Bruson alakította. Sokan úgy tudják, Rost Andrea sohasem lépett még fel a Szegedi Nemzeti Színházban. Ezt érdemes pontosítani: operaelőadáson tényleg nem, de koncerten igen. Harazdy Miklós vezényletével 1997-ben a Salieri Kamarazenekarral óriási sikerű Mozart-estet adott, amit azután a Zeneakadémián is megismételt Pál Tamással. A színház egykori zeneigazgatója most betegsége miatt lemondta a vendégszereplést, ezért a szimfonikusok igazgató-karnagya, Gyüdi Sándor ugrott be.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaszias hétvége lesz

Véglegesen még nem lehet eltemetni a telet, viszont jó hír a tavaszváróknak, hogy a következő két… Tovább olvasom