Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Villanyoszlopra mászott a nagy kerekező

Szeged - Több mint egy órára megbénította az épülő Szabadkai úti körforgalomnál a közlekedést szombat délelőtt Dovalovszki András. A 38 éves férfi villanyoszlopra mászott föl: szerinte veszélyesek a szegedi bicikliutak – ez ellen tiltakozott.
„Kevésbé veszélyes itt ülni, mint kerékpározni Szegeden". Ez a felirat volt olvasható azon a textilen, amelyet a Vadaspark lakópark bejáratánál, az épülő körforgalom mellett lévő, villanyvezetéket tartó fémoszlopra tekert Dovalovszki András. A 38 éves, szegedi férfi a felirat fölött csücsült – körülbelül kétemeletnyi magasságba mászott föl szombat délelőtt az oszlopon. Magával vitte és fönt rögzítette a biciklijét is. Fölvitt továbbá egy hangosbeszélőt, amelynek segítségével az alant kerékpározókat üdvözölte, a kismotorosokat megrótta, amiért a bicikliúton közlekednek, az önkormányzati hivatalokat pedig elítélte, amiért „nem lehet szót érteni velük". Hamarosan népes közönsége lett.

Az épülő körforgalomnál amúgy is igen nehézkes, lámpákkal irányított közlekedés teljesen leállt, amikor az önkéntes lemászást megtagadó Dovalovszkit egy darus tűzoltókocsi közelítette meg. Első lépésben a kerékpárját hozták le a tűzoltók, és lefejtették a feliratos vásznat, majd egy rendőr is beszállt a daru kosarába. Végül – körülbelül másfél óra után – sikerült „leimádkozni" a veszélyes helyről Dovalovszkit, akinek viszont ezalatt sikerült teljesen megbénítania a forgalmat, „kivezényeltetni" két tűzoltó- és több rendőrautót, továbbá egy mentőt is.

Megbénított forgalom kétemeletnyi magasságból. Fotó: Miskolczi Róbert

Az épülő körforgalomba három irányból bevezető utakon kikapcsolták a lámpákat, és rendőrök állták el az útját minden járműnek, amíg a tűzoltó daruskocsi a tüntető leszedésén „dolgozott" a körforgalom közepén. Ezalatt föltorlódtak a járművek, a legrosszabbul azok jártak, akik Kecskés felől jöttek volna a városba – úgy tudjuk, egészen a Maty-érig álltak az autók.

Majdnem dél volt, amikor Dovalovszki András földet ért – azonnal megbilincselték, és „meseautóval" hagyta el a helyszínt. Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő tegnapi tájékoztatása szerint a 38 éves szegedi férfit meghallgatása után szabadon engedték, szabálysértési eljárás indult ellene.

8000 kilométer, 23 kiló

Dovalovszki András, a Magyar Kerékpáros Klub szegedi titkára tavaly nyáron 8000 kilométert tekert – keresztül Európán. Mint akkor lapunkban megírtuk, a világlátás vágya mellett az is hajtotta, hogy lefogyjon. Barcelonából 23 kilóval soványabban tért haza. Ő a fő szervezője a Critical Mass évenkénti szegedi kerékpáros akcióknak is.

Olvasóink írták

107 hozzászólás
  • 107. dova 2008. augusztus 24. 00:24
    „Köszi Csöri. :)”
  • 106. Burján Tamás 2008. augusztus 21. 20:20
    „Nagy vagy! te legalabb teszel valamit és nem csak magyarázól... :) én veled vagyok andris :) üdvözlet pestről!!!!!!!! Csőri :)”
  • 105. E-Medve 2008. augusztus 21. 14:16
    „magda, szerinted ha nem lenne neki, akkor csinált volna ilyet korábban: http://criticalmass.szeged.hu/?q=node/25”
  • 104. magda 2008. augusztus 21. 09:58
    „Remélem,az oszlopramászó kerékpárján van világítás-garnitúra,meg csengő! /Magdolna/”
  • 103. E-Medve 2008. augusztus 20. 23:58
    „Pompom2 és mindenki más, legyetek szívesek kommentálni ezt a képet: http://kepfeltoltes.hu/080820/p1290378m_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Ha itt éjszaka egy bicajos végigmegy, akkor a borulás garantált, annál is inkább, mert valamelyik nap ez a híd még nettó egy méterrel odébb volt. (Tudom, persze, ez egy hi-tech önmozgató híd. :-D) Egyébként napközben görkorcsolyával és babakocsival is élvezet lehet átmenni, ha ilyen helyzetben van.”
  • 102. dova 2008. augusztus 20. 02:24
    „Pompom2,


    " nem az én tanácsaimra, hanem szakemberre van szükséged. Vagy legalább egy józan barátra."
    Szakember már van a csapatunkban, bár úgy gondolom a kontextusból, Te nem közlekedésire gondoltál.
    Ezzel is a cselekedetemet illeted és nem a személyem, ugye?

    "Nem tudom mi a célod."
    Kár, hogy Te sem kérdezted meg. Így magamutogató módon magamtól kell elárulnom.

    Az akcióval az volt a szándékom, hogy felhívjam az illetékesek figyelmét arra, hogy a radikálisabb megnyilvánulásoktól sem riadok vissza a nagyobb célok elérése érdekében. A közösség felé pedig a véleményem szerettem volna megmutatni, remélve hogy mások is hangot adnak környezetükben azonos tapasztalataiknak.

    ,,Amit a lepedőre írtál az nem csak Szegeden igaz, hanem bárhol a világon. Mert a közlekedés sajnos eleve veszélyes üzem."
    Ez utóbbival teljesen egyet tudok érteni, az azt megelőző állításod pedig nagyon nem igaz.
    A biciklizés veszélyességét a póznán üléshez viszonyítottam. Elég kis részét ismerem a világnak, de így is tudok olyan városokról és országokról is, ahol jóval kisebb kockázattal lehet kerekezni, mint a póznán csücsülni, így az állításod cáfolom. Arról nem is beszélve, hogy sehol sem tapasztaltam még olyan városvezetői magatartást, ami a meglévő veszélyességet segíti vagy engedi tovább növelni. Szegeden jelenleg ez történik, szép színes szagos hírekkel/nyilatkozatokkal lefedve.

    "Botor dolog azt hinni, hogy nincs rajtad kívül számos ember, aki tenne a környezete jobbá tételéért, vagy épp hogy egy ilyen embernek ne gondolhatna homlokegyenest mást, mint Te."
    Ez abszolút így van. Ezért nem is hittem, de nem is állítottam ezt, de még hasonlót sem.
    Rólad is feltételeztem, hogy nem csak a billentyűt koptatod. Tévedtem?
    (,,Ha teszel, vagy szeretnél bármit is tenni a környezeted jobbátételéért ....")


    ,,(...)Csak csendben tesz és igyekszik példát mutatni."
    Ez egy kis képzavar, nem?
    Példát mutatni hogyan lehet ,,csendben"? Mármint megnyilvánulás nélkül?

    Egyébként, sokszor csak a dokumentálás/publikálás miatt van szükség, akár egy előtte-utána képre, mert egy szervezettől el szokták várni, főleg egy non-profit, érdekvédelmi szervezettől, hogy legyenek kézzelfogható eredményei és azt fel is tudja mutatni.

    "Szerintem szükséged lenne néhány igaz barátra."
    Miből gondolod, hogy nincsen?
    Ez ismét személyeskedésre sikerült. A francba!

    Szerintem, érdemesebb lenne inkább konstruktív irányba vinni az írogatást.
    Ha van valami elképzelésed ,,Hogyan másként?" kategóriában azt szívesen fogadom.

    Üdv
    Dova
    ,,nincs ki mind a négy kerekem, de nekem a kettő is bőven elég" Szegeden”
  • 101. CsImre 2008. augusztus 19. 23:30
    „Kedves pompom2!

    A háttérmunkákról fogalmad sincs, csak a DM általunk is rendesen indokoltan agyonkritizált cikke alapján alkotsz véleményt, és azt arc, név nélkül vágod hozzá másokhoz.

    A Kerékpárút című fórumba itt a DM-en beraktam egy tegnapi képet, amin látható, ahogy egy tizenéves gyerek mindednféle takaró tárgyak mögül érkezik a keresztező utcába. Szerinted ez a biztonságos közlekedés? Aki túl béna, hogy egyenesen haladjon, az ne biciklizzen, a többiek pedig - a városban - használják az utat, arra való. Én is ezt tenném, ha hagynák.

    Kedves biciklis társak!

    A neten hozzászólók, és álláspontunkat érvek nélkül kritizálók, alkalmanként személyünket támadók nem veszik a bátorságot, hogy arcukat vállalják mondandójukhoz, hogy megjelenjenek egy terepszemlén, vagy eljöjjenek biciklizni egyet a városban, ahol megnézhetnénk, miről beszélünk, aztán beülnénk valahová megbeszélni a látottakat. Az ilyeneket én sosem veszem többnek egy kisdiáknál, aminek magyarázni kell. Egy nicknév arc, hang és érvek nélkül.

    Elmondanám, hogy már biciklisként próbálgattam szárnyaim, mikor a Kossuth Lajos sgt-on a járdát használtam, mert féltem az úton menni, és direkt a kerékpárutakat kerestem a városban, inkább még kerültem is, hogy rajtuk mehessek, örültem, ha új külön kerékpárút épült. Eltelt 1-2 év folyamatos biciklizés mellett, néztem pár képet, beszéltem 1-2 emberrel, és nagymamám egy kisvárosban nyaranta szoktatta velem az utat. Mostanra alakult ki az álláspontom az úton biciklizéssel kapcsolatban. Anno még Nagy Gáborral is vitatkoztam a Tisza L. körútról, ahová én egyoldali, kétirányú kerékpárutat szerettem volna eredetileg, talán még ő is emlékszik rá. Láttam a nyugati példákat, tapasztaltam a hétköznapokban, és megváltozott a véleményem. És csodálkozva láttam, hogy a modern irodalmak, a haladó, nyugatlátott emberek, is mind úgy gondolkodnak, ahogy én kezdtem el egyre jobban.
    De - és ez a lényeg - ha még a tudatlan kezdő korszakomban valaki neten kezd el engem győzködni nulla háttérismerettel és tapasztalattal a hátam mögött, lehet, én is hülyének nézem.
    Ezt vegyük figyelembe.”
  • 100. pompom2 2008. augusztus 19. 23:25
    „Kedves dova!

    "Sajnálom, hogy nem nyerte el tetszésed az eszköz, amit használtam"
    Dehogynem. Előbb el sem akartam hinni, de utána percekig nevettem.

    "szívesen veszem az ötleted, hogy legközelebb Te hogyan javasolnád a kinyilatkozást"
    Látva, hogy milyen alternatívák fordultak meg a fejedben, nem az én tanácsaimra, hanem szakemberre van szükséged. Vagy legalább egy józan barátra.

    "akár a célról is cseveghetnénk"
    Nem tudom mi a célod. Amit a lepedőre írtál az nem csak Szegeden igaz, hanem bárhol a világon. Mert a közlekedés sajnos eleve veszélyes üzem.

    "Azt írod, bohóc vagyok."
    Bár írhatnám. Az egy tisztes szakma, amivel nekem semmi bajom nincs. Amit csináltál, az meg bohóckodás. Nem rólad alkottam véleményt, hanem a tettedről. Épp ezért aligha jogos a sértődöttséged.

    Botor dolog azt hinni, hogy nincs rajtad kívül számos ember, aki tenne a környezete jobbá tételéért, vagy épp hogy egy ilyen embernek ne gondolhatna homlokegyenest mást, mint Te. Lehet, hogy csak hozzád hasonlóan levágja a bokrot, mint Te is, de lehet, hogy Ő nem csap reklámot neki. Csak csendben tesz és igyekszik példát mutatni.

    Vannak akik céljuk vélt igazsága mentén magamutogató módon hajtják végre tetteiket és vannak, akik csak igyekeznek úgy élni, hogy egy picit jobb legyen.

    Szerintem szükséged lenne néhány igaz barátra. Olyanra, aki keményen a szemedbe mondja a hibáidat. Aki teheti, mert érdek nélkül a barátod és akitől el is fogadod, hogy nem bántani akar. Te gazdagabb lennél, mi pedig szegényebbek néhány vidám perccel.”
  • 99. dova 2008. augusztus 19. 22:41
    „Pompom2,

    Sajnálom, hogy nem nyerte el tetszésed az eszköz, amit használtam a célom érdekében.
    Igazad van, eshetett volna másra is a választásom.
    Pl. megrendezetten eléeshettem volna egy autónak, kiverethettem volna a szemem egy belógó ággal, vagy akár fel is nyársaltathattam volna magam egy sötétben teljesen észrevehetetlenül a kerékpárút közepébe szúrt jelölőkaróval is.
    Nem így tettem. Békésen, senkit sem zavarva, az elhaladó kerékpárosokat és gyalogosokat talán megmosolyogtatva hívtam fel a figyelmet egy általam fontosnak tartott témára.
    (Na jó, volt egy-két segédmotorkerékpáros is, akit felvilágosítottam, hogy lakott területen belül nem használhatja a kerékpárutat)
    Ha ez nem volt jó választás, akkor szívesen veszem az ötleted, hogy legközelebb Te hogyan javasolnád a kinyilatkozást.

    Persze kritizálni általában sokkal könnyebb valakit, aki tesz bármit is. Főleg felelőtlenül, egy nick mögé bújva. Azt már csak halkan említem, hogy a feleslegesnek tűnő körök helyett akár a célról is cseveghetnénk, de úgy látszik ezt nem csak a DM felejti el általában.

    Azt írod, bohóc vagyok.
    Megtisztelő cím. Bár csak az lehetnék!
    ... de sajnos, nem vagyok annyira jó.

    Tudom, sokaknak furcsán hat, de így 38 évesen is próbálom megőrizni halvány emlékeimet a gyermeki "tisztaságról" és néha felbuggyan ez-az.
    Nem ritka, amikor őszinte vagyok magamhoz és talán másokhoz is, sokszor tudok kreatívan ötletelni dolgokról és megtalálni a lehető legjobb megoldásokat. De előfordul az is, hogy kudarc ér, vagy esetleg morcos leszek a dolgok alakítása/alakulása miatt. Viszont ilyenkor sem szoktam arra törekedni, hogy szándékosan sértegessek másokat, még akkor sem, ha ezt felelőtlenül tehetném. Ha tetszik, ha nem, én már csak ilyen vagyok.

    Feltételezem, hogy a DM cikkén túl nem is nagyon olvastál mást a témában, gyorsan meghoztad az ítéleted felettem. Azt azért ne feledd, hogy a bíróság nem te vagy.

    Ha teszel, vagy szeretnél bármit is tenni a környezeted jobbátételéért a billentyűzet koptatásán túl, nosza! Írj róla!
    Biztosan szívesen olvassuk majd saját beszámolóidat is.

    Üdv
    Dova
    Aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.”
  • 98. E-Medve 2008. augusztus 19. 21:16
    „"És lehetne a Kelemen is..." - jogos. :-)”
  • 97. TZiky 2008. augusztus 19. 21:01
    „"- a Kárász utca valóban gyalogos zóna. A Feketesas utca például egész jó alternatívája."
    És lehetne a Kelemen is...

    Üdv:
    TZiky:-))”
  • 96. TZiky 2008. augusztus 19. 20:55
    „"Tudjátok, valóban az lenne itt a legfontosabb az autósoknak, a kerékpárosoknak és gyalogosoknak is egyaránt, hogy jobban figyeljünk egymásra és tartsuk be a szabályokat."
    A napokban olvastam egy cikket, hogy a rendőrség a balesetek számának csökkentése érdekében kiemelt figyelemmel fogja a kerékpárosok és a gyalogosok "közlekedési szokásait" követni és szankcionálni. Ezzel eddig semmi gond nem lenne, de volt ott egy statisztika is, amely szerint a kerékpárosok és a gyalogosok [b]együttesen[/b] a balesetek 16 - azaz tizenhat - százalékának okozói.

    Üdv:
    TZiky:-))”
  • 95. E-Medve 2008. augusztus 19. 20:53
    „Fánika7 pár dolog:
    - a Kárász utca valóban gyalogos zóna. A Feketesas utca például egész jó alternatívája.
    - attól, hogy még sétálóutca, számítani kell bármire. Például a kedvencem az volt, amikor a Kerekperecnél tempósan behajtott a Kárászra egy - normál, jelzés nélküli - személyautó majd elfordult a Virág felé. Ja és mindezt fényes nappal, gyalogosok között. Ezzel nem a kerékpárosokról szeretném elterelni a szót, csupán csak megemlítettem. (Egyébként szó se róla, én is elítélem a dolgot.)”
  • 94. Fánika7 2008. augusztus 19. 20:36
    „Tudjátok, valóban az lenne itt a legfontosabb az autósoknak, a kerékpárosoknak és gyalogosoknak is egyaránt, hogy jobban figyeljünk egymásra és tartsuk be a szabályokat. Talán azzal többre mennénk. De - sajnos - az a tapasztalatom, hogy a mai világban mindenki a másikra mutogat, ő maga pedig azt csinál, amit akar, ott parkol, ahol akar, úgy hajt, ahogy akar, nem foglalkozva azzal, hogy balesetveszélyes, amit csinál. Ugyanis engem majdnem sikerült elütnie egy versenytempóban haladó kerékpárosnak a KÁRÁSZ utcán, ami - ha jól tudom - sétáló utca, nem kerékpárút. Ott aztán ki számít bicajosra, szerintetek?”
  • 93. TZiky 2008. augusztus 19. 19:35
    „"Ennek eléréséhez az üdvözítő út: Fel kell mászni egy villanyoszlopra."
    Mivel más megoldáskísérletek nem vezettek eredményre, ezért lehet, hogy igazad van. Amennyiben kiderül, hogy igen, ez a módszer a kívánt eredménnyel jár, akkor lesz még több mászás is.

    Üdv:
    TZiky:-))”
  • 92. pompom2 2008. augusztus 19. 19:15
    „"Attól biztonságos, hogy figyel rá a többi közlekedő, látja és számol vele."
    Ennek eléréséhez az üdvözítő út: Fel kell mászni egy villanyoszlopra.”
  • 91. E-Medve 2008. augusztus 19. 19:03
    „pompom2-nek (TZiky hozzászólása kapcsán): a KRESZ 54. § (1) részének "a" pontját idézve: "tilos: főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni".”
  • 90. TZiky 2008. augusztus 19. 18:48
    „"Minden tizenéves gyereket be a forgalomba! Bicikliutat meg sehová!"
    Miért ne? Segédmotoros kerékpárra simán megszerezhető a jogosítvány a 14. életév betöltése előtt.

    Üdv:
    TZiky:-))”
  • 89. E-Medve 2008. augusztus 19. 18:22
    „pompom2: leírom mégegyszer, amit már oly sokan leírtak előttem, hátha megérted (ha viszont nem, akkor szívesen elhívlak egy tekerésre a városban): nem attól biztonságos a kerékpárosnak, hogy beterelik egy biztonságosnak hitt rezervátumba. Attól biztonságos, hogy figyel rá a többi közlekedő, látja és számol vele. Ehhez az kell azonban, hogy ne a susnyásba vigyék a kerékpárost, hanem jól látható helyen. Egy autós nem fogja látni a kerekezőt, ha az a kerékpárjárdán megy eldugva (esetleg sövények takarásában). Akkor viszont igen, ha az közvetlen előtte (esetleg mellette) az úttesten halad. Ilyen esetekben a kerékpáros is számolhat az autóssal. Persze ehhez az kell, hogy a közlekedésben résztvevők: autós, kerékpáros, motoros, stb. figyeljen egymásra.

    Mint ahogy azt már CsImre elmondta: sokkal közelebb áll a gyakorlott kerékpáros az úttest sebességéhez, mint egy gyalogoséhoz. A kerékpárjárda (pl. Kossuth Lajos sgt.) azért sem jó koncepció, mert egy kisgyereknek nem tudod megmondani, hogy azt a kopófélben lévő csíkot ne lépd át, mert bicajosok közlekednek 20-as 30-as tempóval. Ugyanez igaz a kutyasétáltatókra is. Ha pedig a járdának tekintenénk a Kossuth Lajos kerékpárjárdáját, akkor ott 10km/h lenne a maximum a Kresz szerint, ami viszont pont a kerékpár előnyét veszi el. A legtöbb autós is miért ül kocsiba a városban (akár 500 méterért is?), mert gyorsabb, mint gyalog.

    Ha még így se érted, hogy mi a probléma, akkor ezúton szeretnélek elhívni egy kerekezésre, hogy gyakorlatban is megmutassam a problémákat.”
  • 88. pompom2 2008. augusztus 19. 18:08
    „Hurrá!
    Minden tizenéves gyereket be a forgalomba! Bicikliutat meg sehová!
    Még jó, hogy erről az épeszűek döntenek nem pedig a mászókázók.”
107 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Varga család tegnap indult haza Kölnből

Szeged - A sikeres őssejtbeültetés után tegnap utazott haza a Varga család Kölnből. Lapunk augusztus… Tovább olvasom