Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Virág cukrászda: új pályázatot írnak ki

Szeged - Bár többen is érdeklődtek, nem volt érvényes pályázat a Virág cukrászda üzemeltetésére, ezért új pályázati feltételekkel, gyorsított eljárásban keres bérlőt a város.
Február 16-áig jelentkezhettek az érdeklődők a Virág cukrászda üzemeltetésére. A pályázati felhívást egy hónappal ezelőtt tette közzé több újságban és a város honlapján az önkormányzat, amely négyévi pereskedés után, csak tavaly májusban vehette birtokba a patinás intézményt.

A pályázati kiírás alapján a Kis és Nagy Virág havi bérleti díja 1,5 millió forint, a bérleti jogért induló licit alapára pedig 59 millió forint volt. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester januárban lapunknak elmondta, a nyertesnek a márciusi szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül meg kell nyitnia az egyik egységet, amely vélhetően a jobb állapotban lévő Kis Virág lesz, ahonnan a teraszt is kiszolgálhatja az üzemeltető. A pályázati kiírás szerint a másik egységet, tehát a Nagy Virágot a szerződéskötéstől számított 6 hónapon belül kell kinyitnia a bérlőnek.

Kilátás a Virág cukrászdából. Fotó: Schmidt Andrea
Kilátás a Virág cukrászdából. Fotó: Schmidt Andrea

– Nyolcan érdeklődtek a Virág iránt, öten meg is vásárolták a pályázati csomagot. A határidőig, február 16-áig azonban csak egy pályázat érkezett. Ez viszont formai okok miatt érvénytelen – mondta hétfőn érdeklődésünkre Szentgyörgyi Pál. A gazdasági alpolgármester hangsúlyozta, annak örül, hogy sokan érdeklődtek Szeged patinás cukrászdája iránt, az eredmény miatt viszont csalódott.

– A városvezetés szeretné, ha mielőbb megnyílna a Virág. Célunk, hogy minél gyorsabban megtaláljuk az üzemeltetőt. Végiggondoljuk, mi lehet annak az oka, hogy csak egy jelentkező nyújtotta be a pályázatát – mondta Szentgyörgyi, aki szerint kaptak visszajelzéseket, amelyek azt mutatják, nem a bérleti díj vagy a bérleti jog összege riasztotta el a pályázókat, hanem rövidnek tartották a nyitásig meghatározott időt. – Ezt átgondoljuk. Gyorsított eljárásban újra kiírjuk a pályázatot, amelyben vélhetően változtatunk a pályázati feltételeken – mondta az alpolgármester.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így hülyézik, hazugozzák le egymást a közszereplők - videó

Simicska Lajos trágár kirohanásaival új korszakot nyitott a közbeszédben. Csongrád megyében legfeljebb lehülyézték, lehazugozták egymást a közszereplők. Tovább olvasom