Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Virágtolvajok ellen is jó a kamera

Csongrád megye - Több száz térfigyelő kamerát telepítettek az önkormányzatok: megnéztük, Csengelén és Bakson hogyan működik a rendszer. Mindenhol azt várják, a Nagy Testvér jelenléte elriasztja az utazó tolvajokat.
Tíz Csongrád megyei település nyert összesen 74,5 millió forintot térfigyelő rendszerre: a Belügyminisztérium azokat a falvakat jutalmazta, amelyek korábban nem adósodtak el. A rendszereket a legtöbb helyen kiépítették.

Csengelén már a falu határában tábla jelzi, hogy a települést kamerák pásztázzák.

– Óriási a visszatartó ereje. A nagy felbontású képet egy számítógép rögzíti, a felvételt több hétre visszamenőleg is elő lehet keresni. Szükség esetén nagyítani is lehet, így minden részletet pontosan ki lehet venni – árulta el Kormányos Sándor polgármester.

Figyelem, figyelnek a magasból! Fotó: Segesvári Csaba
Figyelem, figyelnek a magasból! Fotó: Segesvári Csaba

A kistelepülés első embere megjegyezte, a rendszer tavaly szeptember óta működik, a falu fontosabb csomópontjaiban összesen 24 kamerát szereltek fel, a térfigyelőket a rendőrség közbiztonsági szakembereinek közreműködésével helyezték ki. – Javul a lakosság biztonságérzete, amihez a térfigyelő rendszer mellett a polgárőrség munkája is hozzájárul – mondta Kormányos Sándor. Hozzátette, a felvételeket a helyi körzeti megbízott tudja megtekinteni, az élő képet senki sem figyeli. Ha nem történik semmi a faluban, akkor törlik a videókat. Úgy véli, az utazó tolvajokat is távol tudják tartani. Hozzátette, az emberek is örömmel fogadták a kamerák telepítését, javult a szubjektív biztonságérzetük is.
Megfigyelésre a legkevesebb pénzt, 1,2 milliót Klárafalva kapott, a legtöbbet, közel 10 milliót az 1768 fős Tömörkény. Sikeresen pályázott még Baks, Csanytelek, Csengele, Ferenszállás, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy és Ópusztaszer is.

Lép János mezőőr a baksi térfigyelőnél. Mindent látnak. Fotó: Segesvári Csaba
Lép János mezőőr a baksi térfigyelőnél. Mindent látnak. Fotó: Segesvári Csaba

– Folyik a próbaüzem, 33 kamerát szereltek fel. 6 került a temetőbe, még az ünnepek előtt. Eredménye, hogy egyetlen viráglopás sem történt, ami komoly előrelépés az elmúlt évekhez képest – mondta Búza Zsolt. Baks polgármestere elmondta, még az év vége előtt átadták a térfigyelőt: videózzák a főbb csomópontokat, a mindszenti–csongrádi kereszteződést is. – Zsákfalu vagyunk, most mindenkit látunk, aki ide érkezik, vagy innen elmegy. Máriatelepre is került 4 kamera, a rendszert később bővíteni szeretnénk – mondta Búza Zsolt. Megjegyezte, közel egy hónapnyi anyagot tudnak rögzíteni, az eszközöket Lép János mező- és településőr kezeli. – Mindenki örül neki. A településen a leggyakoribb bűncselekmény a betöréses, besurranásos lopás. A térfigyelővel minden furcsa mozgást nyomon lehet követni – vélte Baks polgármestere.

Figyelik a 43-as utat is

Szegedet az országhatárral összekötő 43-as út több települése is nyert pénzt térfigyelőre. Klárafalva 8 kamerát telepített, a rendszer kész, folyik a tesztelés, Ferencszállás 53 kamerát rakott ki, amit az önkormányzat üzemeltet, Kiszomborra 40 kamera kerül, a kiépítés még folyamatban van, Makón pedig a 93 kamerából több is figyeli a városba be- és kivezető 43-as utat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

140 milliót követel a volt Gyevi temető beruházójától az önkormányzat

Több mint 140 millió forint kártérítést követel a volt Gyevi temető beruházójától a szegedi önkormányzat. Egyesek szerint ez a pénz már veszett fejsze nyele. Tovább olvasom