![]() |
| Keresztúri Farkas Csaba visszalépett. Fotó: DM/DV |
Komoly hibát követett el a FIDESZ Szegeden. Ilyen rossz indulatú, negatív kampányt amit Szegeden folytatott, szerintem párját ritkította. Azok a szegedi lakosok, akik nem a "církuszt kenyeret" szinten gondolkodnak és élnek, inkébb arra vártak, mi az amit másként csinálna a másik oldal. Nos erről szó sem volt. Ilyet nem hallottam sem B.Nagytól, sem a másik két jelölttől sem.
Akik nem alapvetően politikai alapállásból nézte és értékelte a polgármesterek vitáját egyértelműen azon az állásponton vannak, hogy elképesztő nagy volt a különbség a város vezetésére kandidálók között. Botka Lászlón kívül értelmes mondatot senki nem mondott. Csak egy eszközük maradt, a féktelen gyűlölködő, negatív kampány folytatása, felerősítése. A város érdekében én abban bízom, hogy nem ez fog folytatódni, mert annak nem Botka és nem B.Nagy fogja látni a kárát, hanem a város, azaz mi. Most a józan észre van szükség. Így legyen
köszönet !! T. Kereszturi F. Úr ! köszönet amit szegedért tett.. !! igy ezzel az" összefogással" biztosan ELTAKARITJUK , BOTKÁT ÉS BANDÁJÁT, ÉLÉN A HAZUDOZO UJHELYIVEL .. ( 2002 BIROSÁGI ITRÉLET MONDTA KI , HOGY HAzUDOTT .. ÉS MÉG VAN pofája -EZEK UTÁN - A PARLAMENTBEN, BOTKÁVAL RÖHÖGCSÉLNI ??"´ehhez mit szolnak a nagy mszp-sek ??!! hallgatnak !! ennyi ... mert még ezt a tényt senki sem cáfdolta .. tehát tudnak róla .. és mégis ezerkre az aljas emberekre szavaznak !!!??) éljen a jobb oldal és ha még van a tisztességes baloldal is.. de ezek akik tönkre tették a baloldali értékeket tünjenek el ... börtönbe velük .
jah, es remelem a Delmagyar sem hagyja figyelmen kivul az itt dokumentalt ragalmazasod, miszerint azt allitottad, irasban, nagy kozonseg elott, hogy e hirportal esetleges tulajdonvaltasra keszul, melynek kovetkezmenyekepp az ide irok anonimitasat megsertve szemelyes adataikat az adatvedelmi nyilatkozatukkal szoges ellentetben politikai indokbol atadjak harmadik, arra nem jogosult felnek.
Ennek fenyeben remelem a feljelentesedet nevvel es cimmel kuldod meg nekik, hogy a jogaszaiknak legyen kivel elbeszelgetni az adatvedelem alapfogalmairol. :)
Jah, es igen, tovabbra is fentartom a velemenyem, hogy az, aki egy internetes portalon ugy probalja megfelemliteni a vitapartnereit, hogy az anonimitasukat megkerdojelezi, az a nick (mert ugye nem tudjuk a te neved, es cimed kedves anagramma), egy utolso tetu. Tovabba elmentettem a hozzaszolasod, valamint tobb masik olvtarsunk hozzaszolasat, melyekkel bizonyithatom, hogy a velemenyemet tobben is osztottak utana.
Kivancsian varja otovix nick, anagramma nick feljelentese alapjan a birosagi idezest.
Tovabbi szep jonapot neked.
kedves anagramma, azok utan , hogy itt fenyegetted az embereket, hogy az IP cimjuk "teritekre" fog kerulni, en a helyedben igen picire huznam ossze magam.
De hat te tudod, szep nap lesz a hetfo :)
755. hozzászólás h375317 2010.10.02. 22:45
Nagyon vicces emberke vagy, nincs túl nagy tapasztalatom, de az írásos feljelentés, azt hittem azt jelenti, hogy megírja a gondjait, s nem bemegy a yardra és élőszóban tesz feljelentést, az őt vagy valakit ért rágalmak miatt.
Egyébként gratula a polgártársaknak.
Szarházi banda. Szerintem :)
754. hozzászólás anagramma 2010.10.02. 22:31
Gratula a szakértelmednek. Ez nálatok ( mármint a feljelentgetés ) családi hagyomány ?
753. CID 2010.10.02. 22:29
750. hozzászólás anagramma 2010.10.02. 22:25
548. hozzászólás Otovix
547. hozzászólás Otovix
ezúton értesítelek, hogy Hétfőn írásban feljelentelek a Rendőrségen, majd találkozunk. A Délmagyarország már megkapta a levelemet.
Miért, nem tudsz beszélni ? :)
Azért nem tud beszélni, mert írt...:)
A szóbeli feljelentésnek a körülményei sohasem elégségesek az írásbeli feljelentés az igazi, azt nem lehet elmismásolni.
750. hozzászólás anagramma 2010.10.02. 22:25
548. hozzászólás Otovix
547. hozzászólás Otovix
ezúton értesítelek, hogy Hétfőn írásban feljelentelek a Rendőrségen, majd találkozunk. A Délmagyarország már megkapta a levelemet.
Miért, nem tudsz beszélni ? :)
hirdetés
