Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Visszatér a szóbeli felvételi

Szeged - A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban már biztosan, az egyetemeken pedig várhatóan visszahozzák a korábban megszüntetett szóbeli felvételi vizsgát.
A következő tanévtől ismét lehet szóbeliztetni a hat- és nyolcosztályos gimnáziumi felvételin, ha az adott iskolában az elmúlt három évben átlagban másfélszeres volt a túljelentkezés. Vagyis a legnépszerűbb intézmények élhetnek ezzel a lehetőséggel: így szelektálhatnak a hozzájuk jelentkező diákok között. A szóbelit – a korábbi osztályzatok és a központi írásbeli tesztek eredményei mellett – maximum 25 százalékos súllyal lehet figyelembe venni az eljárásban.

Nem középiskolás fokon

Az egyetemeken és főiskolákon szintén tervezik a szóbeli felvételik visszaállítását, a részletek kidolgozása azonban még hónapokat vehet igénybe. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kiemelte: csak egységes szabályokban gondolkozik, tehát olyan nem fordulhat elő, hogy ugyanazon a karon az egyik intézményben van szóbeli vizsga, a másikon nincs.

A szóbeli felvételit az előző kormány szüntette meg, álláspontja szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok erőfölényét növeli, ha ezek az iskolák elhalásszák a tehetségesebb általános iskolai diákokat a többi intézmény elől. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára így magyarázta a mostani döntést: „Nem azt tartjuk esélyegyenlőségnek, ha van egy szint, amit mindenki el tud érni, hanem azt, ha mindenkinek van esélye a tehetségének megfelelő képzésben részt venni; nem szenved hátrányt senki a bőrszíne, de a tehetsége miatt sem".

Az egyik szegedi hatosztályos gimnáziumban, a Dugonics András piarista gimnáziumban eddig is volt szóbeli – igaz, csak elbeszélgetés, amelynek semmi köze nem volt a tananyaghoz. Csupán azért szervezték a jelentkezőknek, hogy a nevelőtestület jobban megismerje a diákokat. Az igazgató éppen ezért jónak tartja a szóbeli felvételi bevezetését.

– Nem csak az számít, ki mennyire felkészült. Legalább annyira fontos, hogy milyen ember. Ez pedig nem derül ki egy írásbeli feladatsor megoldásaiból – fogalmazott Papp Attila. Szerinte a személyes találkozó nem érint hátrányosan senkit, az csak a jobb megismerést szolgálja. Hozzátette: az új szabályozás kapcsán még nem döntöttek arról, hogy a jövő tanévben a tananyagot milyen mértékben építik majd be a szóbeli meghallgatásba. 

Olvasóink írták

  • 3. török 2010. augusztus 04. 19:33
    „Én annak örülnék, ha tényleg az egyetemen is visszaállítanák a szóbelit. Hihetetlen, hogy mennyi sokpontos okoska kerül be az egyetemre, akik készségszinten labdába sem rúghatnak olyan évfolyamtársaikkal, akik csak éppen átlépték a ponthatárt, de valóban tehetségesek. Írásban tényleg nem derül ki, hogy milyen ember az illető, hogyan kommunikál, illetve milyenek a kompetenciái, mennyire értelmes stb.”
  • 2. stréber 2010. augusztus 04. 13:40
    „1. kiokushyn 2010. 08 .04. 11:44

    Csak szólok, hogy a tanári szakokon eddig is volt szóbeli felvételi.”
  • 1. kiokushyn 2010. augusztus 04. 11:44
    „V égre egy normális döntés! Nevetséges is volt, pl.hogy tanárnak vettek fel sorra olyan egyéneket, akikben semmiféle empátia nem volt a tanítványokkal szemben. Mindig azt mondtam, hogy felvettek egy pontot,de nem egy embert.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúját ünnepli a ruzsai templom

Ruzsa - Vasárnap 10 órakor Sálek Csaba csikériai plébános celebrálja az ünnepi misét az Urunk… Tovább olvasom