Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Viszlát, kapitány, viszlát, Robin Williams!

Robin Williams amerikai színészóriás halálának híre megrendítette a világot. Mély depresszióról szóltak a hírek, ám túl egyszerű lenne azt állítani, hogy csak erről volt szó. A színészélet – bármily fényesnek tűnik is – sokkal zaklatottabb, mint kívülállóként gondolnánk.
„De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak... (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!" – ezzel A kis herceg-idézettel búcsúzott Twitter-oldalán édesapjától Zelda Williams. De nem hagyta szó nélkül Robin Williams távozását a sztárvilág és a filmakadémia sem. Világszerte búcsúztatják az amerikai idő szerint hétfő reggel elhunyt legendát, s találgatják, mi lehetett az oka annak, hogy önkezével vetett véget életének. Siker, fény, csillogás – csupa sztárközhely kísérte útján, ám hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy színésznek lenni nem csupán ezt jelenti.

Megterhelő biznisz

– Ritkán beszélünk róla, hogy színésznek lenni sokszoros megterhelés egy ember számára. Egy forgatás például elképesztő koncentrációt igényel, hihetetlenül sok várakozást jelent. Aki színész akar lenni, annak pokoli önfegyelemmel, iszonyatosan erős önkontrollal kell végigcsinálni ezt az egészet, miközben muszáj belehajítania magát az érzelmek tengerébe. A színészet ugyanis nemcsak fogások, manírok és trükkök összessége, hanem igazi érzelmek kavalkádja – mondja Réz András filmesztéta.

– De vannak további problémák, amelyekről szintén ritkán beszélünk. Ha egy teljesen normális, civil ember kritikus helyzetbe kerül, az nagyon gyorsan meglátszik rajta. Ha egy színésszel történik ugyanez, azt – furcsa módon – nem biztos, hogy észreveszik. Talán mert úgy gondolják, ez része az imázsnak, része a szerepnek, és nem biztos, hogy bárki odamegy hozzá, és megkérdezi, hogy minden rendben van-e. A probléma sokszor akkor ütközik ki, amikor nem tud fellépni, amikor nem áll kamera előtt. Ráadásul ha kiütközik, akkor megpróbálják eltitkolni, mert nem tesz jót a produkciónak – folytatja, és hozzáteszi, ez bizony kőkemény üzlet, és ilyen értelemben egyáltalán nem csoda, ha magányos egy színész.

Se így, se úgy nem lehet élni

– Az életük tehát elképesztően zaklatott, és hiába a bulvárlapok édelgése a szerető családról, el kell fogadnunk, hogy a szórakoztatóipar szereplői átkozottul sérülékenyek. A szórakoztatóipar egy másik ágazatában, a profi sportban is meglepően gyorsan halnak az emberek, hiszen az aktív időszakukban nagyon sokat elhasználnak önmagukból. Amikor egy színész korán hal meg, az épp ezért történik. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ivott meg drogozott. Ezek a tevékenységek inkább az élet fura szakadékait hivatottak számukra áthidalni. A színészlét nem az a fajta békés, harmonikus polgári élet, amiről sok ember álmodik. Van fény, csillogás, Oscar, Emmy, Golden Globe és a millióknak nyújtott élmény, de ennek ára van – nyomatékosítja a szakértő.

Robin Williams elment, és bármilyen keményen hangzik is, ez benne volt a pakliban, mondja Réz András.

– A szívműtéte sem volt már jó jel, mert arról árulkodott, hogy iszonyú nagy benne a feszültség – mutat rá az esztéta. – Az igazság az, hogy ha egy színész leáll, meghal, de ha nem áll le, akkor is meghal. Ezt már Örkény István is megírta A színész halálában. Mindennél súlyosabb függőség az, hogy ő színész. Nem pénz kérdése, hogy valaki le tud-e erről mondani, sokkal inkább az számít, hogy van-e még értelme az életnek, ha hátat fordít az egésznek – avat be a szakértő.

A 63 éves korában elhunyt Robin Williams színészre emlékező fal a budapesti Sziget Fesztiválon. Fotó: MTI/Mohai Balázs
A 63 éves korában elhunyt Robin Williams színészre emlékező fal a budapesti Sziget Fesztiválon. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az örök komédiás

Halálhíre kapcsán nemcsak depressziójáról esett szó, de sokan mellőzöttségről is beszélni kezdtek. Tény, hogy épp nem róla szóltak a díjátadók, és nem ő csillogott legfényesebben Hollywoodban, de az amerikaiak megrendíthetetlen rajongással szerették az utóbbi időben is. Show-műsora, amelyben másfél órán keresztül egy szál magában szórakoztatta a közönséget, telt házzal futott évek óta, télen pedig négy új filmjét is bemutatják a mozik.

– Nem volt mellőzött, inkább arról volt szó, hogy másfajta filmekkel keresték meg, mint korábban. Nem tudni, hogy ő ezt hogy élte meg, de van ilyen ezen a pályán. Egy színésznek nem megaláztatás vígjátékokban felbukkanni. Az ő pályája ráadásul stand-up komédiásként indult. Ez Amerikában teljesen normális dolog: kitanulta a színészmesterséget, a rangos Juilliardon végzett, de ez még nem azt jelenti, hogy hirtelen a Broadway legjobb színházai kezdenek el versengeni az emberért. El kell menni füstös kiskocsmákba, ki kell állni magányosan a színpad közepére, és mulattatni kell a nagyérdeműt. Ha ezt valaki jól csinálja, akkor felfedezik, és beteszik például a Mork és Mindybe, mert csuda elvarázsolt egy karakter – avat be Réz András.

Robin Williams mindvégig megőrizte magában ezt a stand-up komédiás személyiséget. Csodás, feszült, mély filmeket is bőven készített, de örökké megmaradt komédiásnak. – Beszélhetünk róla, hogy milyen szép volt a Holt költők társasága, vagy bőghetünk A halászkirályon, de Robin Williams mindig is a paródia mestere maradt – mutat rá Réz András, akit a színész életművéről is kérdezünk.



A csúcson

– Ha egy színész pályájának csúcsáról beszélünk, az elővetíti a rémséges hanyatlást is. Ezzel a szemlélettel az a probléma, hogy van, akinél így van – például a profi sportolóknál, akiknek a fizikai létezésük határozza meg a teljesítményt –, és van, akinél nem. A színészek képessége fejleszthető, attól, hogy valaki megöregszik, még nem hullik ki a rendszerből: ha meg tud újulni, fel tud fedezni magában új eszközöket, ugyanolyan jó lehet – fejtegeti az esztéta.

– Nagyjából látható, hogy mikor beszéltek róla a legtöbbet a rangos kritikusok. Amikor a Mork és Mindyvel elindul a pályája, akkor nagyon még nem fecsegnek róla, a Popeye sem válik még kultuszfilmmé, bár nagyon népszerű. Azt hiszem, az első igazán nagy dobás a Jó reggelt, Vietnam! A film sikerében elképesztő érdeme volt, és a kritika tényleg felkapta rá a fejét. Ekkor kezdődik az a periódus, amikor nagy tisztelettel szemlélik: hamarosan érkezik a Holt költők társasága, az Ébredések, A halászkirály legendája. Nagyon nagy dolog az is, hogy Spielberg felkéri, játsszon a Hookban, és van egy csomó más fura kis filmje is, amelyet kedvelnek, például az Ember a talpán vagy a Jumanji. Aztán a 90-es évek végén megint beszélhetünk egy nagy periódusról. Ekkor Kenneth Brannagh meghívja a Hamletbe, Woody Allen ad neki egy nagyon szép, apró szerepet az Agyament Harryben, és ekkor születik meg az Oscar-díjas és nagyon sikeres Good Will Hunting. Majd érkeznek a torokszorító történetek is, amelyekben már a fájdalmas arca is erősebben mutatkozik meg. Ekkoriban készül a Patch Adams, a bohócdoki, a Magyarországon forgatott Hazudós Jakab, de a Kétszáz éves ember is nagyon szomorú tónusokat szólaltat meg. Azt mondanám, hogy ez a második nagy szakasza. Innentől kezdve azonban vitatják a teljesítményét, pedig az eztán következő Álmatlanságot magam például nagyra tartom, de nagyon jó a Vágott verzió című film is, bár itthon ki sem hozták a mozik, majd jön az Éjszaka a múzeumban, vagy a Nászfrász. A kritika szemében az utóbbi 10-15 év nem volt fényes szárnyalás – világít rá a filmesztéta.

– De ő színész, és nem lennénk igazságosak, ha számon kérnénk rajta, hogy milyen művekbe hívják, mert a színész akkor dolgozik, ha felkérik. Egy színész dolgozik, és nem helyes rávetíteni azoknak a filmeknek a gyengeségeit, amelyekben játszik. A filmet lehúzhatják, de az életmű ettől még olyan, amilyen – fejezi be Réz András.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisajátíthatják a tápai kompot

Valószínűleg a legjobb, ami a tápai komppal történhet, hogy a kormány a közút részévé nyilvánítja. Tovább olvasom