Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Völgyvándor: szerelemről körtemuzsikával

Szegedi gyökerű összművészeti produkciót láthatunk péntek este 19:30-tól a Régi Zsinagógában. A Völgyvándorban körtemuzsikával is kísérik Weiner Sennyey Tibor verseit.
Lesz még folytatás

A IV. THEALTER U21 plusz Desszert kisfesztiválon táncos előadásokat is láthatunk a szegedi Régi zsinagógában. A Forte Társulat vasárnap 19:30-tól adja elő Tar Sándor Mi utcánk című regénye alapján készült produkcióját. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idén végzett az első fizikai színházi rendező-koreográfus osztály, amelynek osztályvezető tanárai Lukáts Andor és Horváth Csaba voltak. Az osztály Toldi-előadásával aratott megérdemelten sikert az elmúlt két évben, Szegeden a 2013-as THEALTER fesztiválon és a 2014 tavaszi THEALTER U21 plusz Aperitif kisfesztiválon a Kisszínházban mutatták be a produkciót. A Tar Sándor írásából készült A mi utcánk az idei vizsgaelőadásuk, 2014 júniusában volt a premier az SzFE-n, az idei évadtól pedig a Forte Társulat berkein belül játsszák tovább.

Október 14-én kedden Berger Gyula és Roos van Berkel Your body - my landscape című táncos előadása 19:30-kor kezdődik a Régi Zsinagóga színpadán.

Szerelemről, vándorlásról, életről és halálról írt a szegedi egyetemen végzett író, költő és utazó Weiner Sennyey Tibor, az ő verseit énekli péntek este 19:30-tól a Régi Zsinagógában Móga Piroska és Ilyés Lénárd IV. THEALTER U21 plusz Desszert kisfesztivál keretében. A Völgyvándor című verskoncertet egy gitár, egy hegedű és egy körtemuzsika is kíséri.

Derűvel élni

– Nem lesz sem rózsaszín, sem lila. Ezeket a verseket az életemmel érleltem. Szó van bennük a gyermekkori bringázásról, Indonéziáról, lányokról, akiket szerettem és szeretek máig, csalódásokról és öncsalásról, elmélyülésről és megnyugvásról, szerelemről és együttélésről – árulta el az előadás „alapanyagáról" a költő. – Az útról beszélek verseimben, amelyen mindannyian járunk. Törekszem tisztán, érthetően írni, de a szépségtől és jóságtól nem idegenkedek, és örülök, amikor az előadás végén a közönség azzal a különös, és a mindennapokban sajnos egyre ritkább érzéssel távozik, amit úgy hívunk, hogy derű. Derűvel kell élni – fogalmazott Weiner Sennyey Tibor, aki a THEALTER U21 plusz Desszert kisfesztivál helyszínével is szoros kapcsolatot ápol. – Elmondhatatlanul sokat jelent a Régi Zsinagóga színpadán megjelenni. Szeged – nem csak azért, mert odajártam egyetemre, és mert a feleségem szegedi – számomra az egyik legfontosabb magyar város. A Thealter színpada pedig mindig olyan helyszín vol, amelyre érdemes odafigyelni, és ahol szerepelni dicsőség. A Régi Zsinagógában prédikált Lőw Immánuel is, akiről a Magyar Gólem című kisregényemet írtam – mondta el az alkotó.

Fotó:  Kővágó Nagy Imre
Ilyés Lénárd és Móga Piroska a Völgyvándor előadói, A. D. Lukacs gitározik.
Fotó: Kővágó Nagy Imre

„Nagy Ő" és közösség

– Olyan, mintha mindig ismertem volna Tibit. Körülbelül 10 éve, amikor Szegeden tanultam, felkértek, hogy állítsunk össze egy verses estet – akkor találkoztam először a verseivel. Nemrég pedig Szabó Kristóf kért fel egy összművészeti produkcióra, így született a Völgyvándor című előadás – utalt arra a hódmezővásárhelyi születésű, Pesten dolgozó alkotó, hogy a péntek esti előadás nem „csak" verses-zenés vállalkozás.

– Olyan történetet beszél el a Völgyvándor, amelyben találkozunk a „nagy Ő"-vel, és ebben a találkozásban, a néhai szétválásban szembesülünk magunkkal – magyarázta Ilyés Lénárd, aki nem csak verselni fog: körtemuzsikával kíséri a szövegeket. – Sokat utazom, időnként elkeveredem egy-egy kézművesvásárba, ahol ezt a hangszert fújom. Kellett hozzá néhány év, de előfordult már, hogy egy jazz-zenekarral improvizáltam. Nem az a lényeg, milyen márkájú a hangszered, hanem az, hogy mit játszol rajta – beszélt „hitvallásáról" a produkcióért „felelős" 2014. január 1-jén létrejött Amargant Színházi Műhely vezetője.

– Sokféle produkcióban vettem már részt, a Szegedi Egyetemi Színháztól kezdve fővárosi társulatok előadásáig. Most jutottam el odáig, hogy csoportot szervezzek a színházi törekvéseim köré. Az Amargant elnevezés a Végtelen történet című regényből származik, az ezüstvárost hívják így – beszélt társulatáról, amely „közösségi színházat" csinál. A legkülönbözőbb helyekre viszik el és szólaltatják meg a verseket, így jutott el a Völgyvándor verskoncert a POSZT-ra, az Ünnepi Könyvhétre, vagy az Ördögkatlan fesztiválra.

Ilyés Lénárd és Móga Piroska a Völgyvándor előadói, A. D. Lukacs gitározik

Szerelempest helyett

A Völgyvándor című „verskoncert" Szerelempest címmel indult el, de Weiner Sennyey Tibor örült a változásnak. – Nem csak a szerelem és a párkapcsolat szépségeiről szólnak a szövegek, hanem mélységekről és magasságokról, mély völgyekről és szép kilátásokról– jegyezte meg a költő, akinek eddig három verseskötete jelent meg, a negyediket – reményei szerint – karácsony körül adják ki PIHIK címmel. A verskoncerten már az új kötet szerzeményeiből is hallhatunk néhányat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két tűzhelyen felejtett étel és egy kigyulladt kombájn

Algyőn egy gázon felejtett olajserpenyő gyulladt ki, a Hont Ferenc utcában Szegeden a felforrósodott étel égett. Tovább olvasom