Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Volt egyszer egy mackógyár

Szeged - Csodálatos dolog a fényképezés. Doba Mihály albumait lapozva a hatvan éve alapított Nívó Faipari Szövetkezet történetében kalandoztunk 1992-es megszűnéséig. Fekete-fehér időutazást tettünk a szegedi játékgyár hőskorába.
Ácsnak tanult Doba Mihály, Szolnokon vagy Sztálinvárosban – ma Dunaújváros – ígértek neki munkát és fényes jövőt. Mivel azonban Szegeden akart maradni, azt tervezte, inasnak áll a Kálvin téri maszek redőnyös mellé. Mire 1958-ban elhelyezkedhetett volna, Nagy Zoltán kis magánműhelye már rég lehúzta a rolót, államosították. A volt tulajdonos már az új korszellemnek megfelelő Nívó Faipari Szövetkezetben volt alapító tag.

Doba Mihály utánament a faipari élüzembe, és onnantól fogva összefonódott a sorsa a Nívóéval. Szeretett fényképezni, és nem egyszerű fúrós lett a szocialista szövetkezetben, hanem a kollektíva krónikása is. Gyártotta a célszerszámokat a termeléshez, saját szórakoztatására pedig dokumentálta a kommunista szombatokat, brigádmegmozdulásokat, közgyűléseket, tapasztalatcseréket és kiállításokat. Fekete-fehér fotóit albumokba rendezte és feliratozta. A minap fellapoztuk, és elmesélte, milyen gyorsan kinőtte a Nívó a konzervgyárral szomszédos telepét. Ekkor építettek saját üzemet a Dorozsmai úton, a mostani sarki autószalon helyén. Fakombinátot álmodtak a vasúti sínek mentén, amelybe a faipari szövetkezet mellé költözött volna a lemezgyár és a bútoripari szövetkezet is. Közben olyan sikeresen ívelt fel a Nívó színvonala, hogy fénykorukban már majdnem ötszázan „fáztak"; a szegedi központon kívül üzemelt nívós telep Vásárhelyen, Csongrádon, Nagyéren, Makón és Dorozsmán is.

Doba Mihály 1958-tól krónikása a Nívó szövetkezetnek. Fotó: Miskolczi Róbert
Doba Mihály 1958-tól krónikása a Nívó szövetkezetnek.
Fotó: Miskolczi Róbert

A KGST-piac csak úgy nyelte az áruikat. Messze földön keresték a szegedi játékmackókat és a „tömegcikkeket", vagyis a vállfát, teregetőállványt, székféléket, kerti garnitúrát, gyerekbútort, iskolatáblát, játékhangszert, sakk-készletet, iskolai politechnikai szerszámokat. A krónikás mutatja, előbb kézi munkával, később egyre több és korszerűbb gépeken dolgoztak. Lefényképezte, hogy határidőre akár három műszakban is teljesítettek, sőt olykor az irodisták is besegítettek. Doba Mihály fia is „nívós" mackóval nőtt fel. Nem is volt párja a szegedi mackónak és hintalónak, esetleg a pesti Vörös Csillag játékgyár tudott hasonlót. Úgy emlékszik, még néhány éve is keresték, hol készítenek ilyet. – Mert ez a mackó szép. Arányos a formája, nem olyan nagy fejű és kis testű, mint a mai rokonai – magyarázza az alapvető különbséget. – A Nívó még egy méter magas mackót is előállított. A testét nem fűrészporral, hanem fagyapottal vagy szivaccsal tömték ki, ezért nyomott vagy öt-hat kilót.

A rendszerváltás idején sokan kiváltak a cégből, majd privatizálták. A Nívó 1992-ben megszűnt, a helyén Fabio lett, még később Faktum. A mackógyár hiába küzdött a létéért, nem sikerült megmenteni. Szegeden és Újszentivánon folytatódott a gyerekbútorgyártás, de a mackóknak befellegzett. A Nívó krónikása 45 év után 1993-ban nyugdíjba ment, azóta albumjai a nyugdíjas-találkozókon idézik fel a múltat. Így lesz ez vélhetően május 17-én is, amikor a Nívó hatvanadik jubileumára gyűlnek össze emlékezni.

Olvasóink írták

  • 1. Balogh Gábor 2008. május 05. 09:42
    „Most meg kínai mackót vehetünk a gyerekeknek! Pedig Nívósabb, szebb, szerethetőbb játékokra is volna kereslet !
    bégé”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két órára nőtt a várakozási idő Röszkénél

Röszke - A korábbi egyről két órára nőtt a várakozási idő a röszkei határállomáson vasárnap kora… Tovább olvasom