Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Vona Szegeden: Orbán egyszemélyes monodrámája zajlik

Szeged – Zárt körben Szegeden is bemutatta új könyvét Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Előtte kitért arra, több kell a pártjától, mint az előző egy évben.
Szegedre látogatott Vona Gábor, a Jobbik elnöke, hogy itt is értékelte pártja elmúlt 1 évét. Azt mondta, jó volt az elmúlt egy év teljesítménye, de kevés lesz az, amit most nyújtottak az alkövetkező időszakban. Az a céljuk, hogy ellenzéki alternatívát nyújtsanak az MSZP-vel és az LMP-vel szemben. A népnek azt üzenik, tudnának vezetni egy országot, ha ehhez a feladathoz a társadalom lehetőséget adna. Fontosnak tartják, hogy megtartsák a mozgalmi jellegűket, ugyanakkor elismerte, a parlamenti munka ezt elvonta az utóbbi időben.

– Vissza akarunk térni az utcára, az emberek közé, legyen az főzővereny, családi nap, könyvdedikálás vagy tüntetés – mondta a pártelnök, majd Vona Gábor értékelte az Orbán-kormány teljesítményét is. Azt állapította meg, sokan nem ezért szavaztak a Fideszre. – A kormánynak nincsenek távlati elképzelései és csak a látszatra ügyel, a jelenlegi politika Orbán Viktor monodrámája, a józan és szikráját sem látom – tette hozzá.

Vona úgy gondolja, újra kellene tárgyalni az államadósság kérdését is, progresszív adórendszerre lenne szükség és bírálta az egykulcsos adó bevezetését is, mert ezzel a szegényeket újra a szakadék felé lökik.
Alföldi Róbertet továbbra is alkalmatlannak tartja a Nemzeti Színház vezetésére, beszélt arról is, hogy ugyan a magyar országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságot, de továbbra is sorsára hagyta a határon túlikat, mert nem mer konfrontálódni a szomszédokkal.
Ezután zárt körben bemutatta új könyvét.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. jozko 2011. június 27. 10:10
    „Mignon!

    Valójában "rokonlelkek" vagytok Vona Gáborral -éd ezt minden sértés nélkül, a sz nemesebb
    értelmezése szerint gondoltam.
    Egyébként egy olyan karakter , mint amit az Édesapádról festettél, sokkal közelebb áll Hozzád,
    mint amilyennel naponta megjelensz előttünk.

    Elképzelem a fiatal, szenvedélyes, széles érdeklődésű, jól társalgó -kis önzése ellenére
    is népszerű-, nagyon független , mások tanácsaira nemigen hallgató fiatal "Mignon"-t :
    és nem csodálom, hogy nem nagyon tartóztatta az apai házban egy hasonjó karakterű apa.
    Két éles kés szikrát hány, ha összefenik...

    Ehhez képest igen jól szocializálódtál szocdemként.
    Gondolom a kor, a körülmények...

    Más:

    Az Mszp nem csak a Jobbik-ot "hozta létre" , ugyanígy felelős a Fidesz 2/3-os győzelméért is!
    A kor kiérlelte a változások igényét - az Mszp bal..<moderálva> csak a lökést adta meg...
    A hatalomhoz így közel kerülők számára ez persze még nem feltétlen esély:
    élni is kell tudni a megkapott lehetőséggel!
    Ahhoz már kevés csaka mások hibájára építkezni!

    Saját eredményeket kell felmutatni:
    Akár a Fidesznek, akár a jobbiknak - különben újabb trónkövetelők alapozzák jövőjüket az ő hibáikra!”
  • 55. Zamika 2011. június 27. 08:47
    „52. cartagonova - Ez így igaz! Úgy látszik működik a Szent korona.”
  • 54. Csonka László 2011. június 27. 08:04
    „54. vidékipolgár 2011.06.27. 06:59 Na ezt is "fejtegette" Vona, szombaton! Végül is ezt "részsikerként" könyvelte el! Dr.Bene Gabi hozzászólása az alkotmányozáshoz +fontolandó lett volna, sajnos csak Gaudi N.T.-hoz jutott a javaslat! Tartathattak volna képviselőknek 1-kis, történelem órát, a szentkorona tanról !!!!!!!”
  • 53. vidékipolgár 2011. június 27. 06:59
    „Akkor bizonyára valamely Fideszest vagy mszp-s párttagot kértek meg amikor lejegyezték a választási programjukat több mint fél évvel a nagy fülkeforradalom előtt, mindenki számára hozzáférhető volt.Megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy ebből szemezget most a narancspárt csak a Jobbik által javasoltakat lesöpri majd néhány hét múlva előveszi szelídebb formában és megszavaztatja kőkemény pártfegyelemmel. Kivéve a cigányságot érintő kérdéseket amelyeket duplán finomít. Valószínüleg ezért nem készült narancs program sem, azóta se!”
  • 52. Satnya 2011. június 27. 00:55
    „50. Ma már mindenki írhat, legfeljebb senki sem olvassa.
    Hihetetlen önbizalma van ennek az igen szerény képességű ifjúnak.......”
  • 51. cartagonova 2011. június 26. 23:39
    „Ha valaki figyeli a politikát rájöhet arra, hogy az egyetlen, rendet akaró, hiteles társaság a JOBBIK. Nem mellébeszél, nem maszatol, kimondja az igazságot, nevén nevezi a dolgokat, lerántja a leplet az álnemzeti, álkonzervatív megfelelési kényszertől szenvedő neoliberális likud testvérekről is. Reménytkeltő, hogy minden hazudozás mocskolódás ellenére nő a népszerűségük! Bízom egy szebb magyar jövőben! Hajrá Jobbik!”
  • 50. Csonka László 2011. június 26. 20:32
    „2011.06.30-án program: Szeged, Horthy Csónakház.
    Kettős vagy hármas honfoglalás?
    Záhonyi Andrással emlékezés László Gyula professzorra!

    (Ha "véletlenül" kimaradna a "DM. Programpont"-ból !)”
  • 49. Smerdis_of_Arshak 2011. június 26. 19:07
    „Vonának könyve? ez tud írni?”
  • 48. Mignon 2011. június 26. 18:51
    „Szia Laci!

    Te Gardista vagy?”
  • 47. Csonka László 2011. június 26. 18:28
    „Fotók+hiteles tájékoztatás ????? Ez a "büntetés" az 1-órás késésért ??????? Hallottam a bejelentést, baleset volt (már megint !!!) az M5-sön, 1.óra útzár !!!!!!!! A médiának elfogyott a türelme, tisztelet a kivételnek (+található a neten, fotókkal is) !!!!!!!! Moderátor, remélem ez törli reklámként ??????????? Könyvéről idő hiányában nem sok szó esett, inkább a hallgatóságból feltett kérdésekre válaszolt! Könyvéből, ha jól számoltam, 60db. kelt el, nagyrészt dedikálva vitték el az érdeklődők !!!!!!!!! +máshonnan ollózva: "A radikális párt vezére élesen bírálta Orbán Viktort, aki szerinte monodrámát játszik, önmagával folytat harcot a nemzet színterén, s pártja ígéreteit nem tudja teljesíteni, erről beszél az elmúlt egy év kormányzása. Vona szerint a Széll Kálmán-terv a kommunikációval ellentétben egy megszorító csomag. "A jelenlegi kormánypártot semmi más sem érdekli, mint a hatalmuk bebetonozása, amire a készülő önkormányzati törvény is ékes bizonyíték, mely lényegében egy vidékromboló ceau?escui modell" - hangoztatta. A pártelnök a Fidesz nemzetpolitikáját és kettős állampolgárság megadása kapcsán a külpolitikáját is támadta, majd saját pártjának szerepéről mondott néhány szót. Vona Gábor ígéretet tett arra, hogy a Jobbik és szimpatizánsai ismét "elfoglalják" az utcát, ahogy azt a választások előtt a szimpatizánsok megszokhatták, a radikálisok ezentúl demonstrációkon is újból hangot fognak adni véleményüknek." Hitelesebb tájékoztatásért !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 46. Zamika 2011. június 26. 16:32
    „44. igazságkereső - javaslom, legyél inkább helyesírás kereső! Ugyanis rövid hozzászólásodban 11 helyesírási hiba van!”
  • 45. Zamika 2011. június 26. 16:21
    „27.zehn "Nagy hiba volt ezt a <moderálva> gyülekezetet beszavazni a parlamentbe." Te is a JOBBIK-ra szavaztál?”
  • 44. Zamika 2011. június 26. 15:40
    „A bemutató a hírrel ellentétben nem volt zártkörű!!! Megint hírferdítés, csúsztatás történt. A legfontosabb mondanivalóról egy szó sem esik. Ugyanis az ország legnagyobb problémájára, az IMF hitel megoldására javasolt megoldást. Az nem a jelenlegi narancsos ál-ellenállás az IMF-el szemben, hanem az átütemezés. Ez megoldaná az ország összes gondját.
    Véleményem szerint nagyon igaza van és legalább 150 évre kellene átütemezni egyoldalúan, úgy ahogy a bankok tették eddig ezt a hitelesekkel szemben.”
  • 43. igazságkereső 2011. június 26. 10:51
    „Kedves Vóna Gábor!csak egy kérdés, az pedig nem más mint: keserű a csokoládé? Ha érti mire gondolok,hiszen a főzőversenytől, a könyvdedikálástól csak az Önök képzeletében létezik egy társadalom helyreigazítása, mely társadalmat -ha nem tévedek,Ön és csapata is ebben élt szó nélkül hosszú évekig! - ideje most már a helyére rakni, hogy a fiskális spekuláció és a multikulturális simli végleg megszűnjön, mert ez "vágta tönkre" Magyarországot az elmúlt 8 évben különösen! Valami megindult a változásban, de Vóna Gábor is egészen biztosan tudja azt, hogy az ennyire tönkre vágott országot nem lehet egy év alatt helyrehozni,kiváltképp az országból "kimenekített" ezermilliárdok hiányában! Most már ezek visszaszerzésén van a hangsúly, és ha Ön Kedves Vóna Gábor ennyire "szívén viseli" népünk sorsát, akkor lehet ötletelni a minimum 13000 milliárd forint visszaszerzésére vonatkozóan!!”
  • 42. vidékipolgár 2011. június 26. 09:58
    „Meglehetősen nehezen tudnák magukat kimosni ilyen félretájékoztatások és ferdítések valamint csúsztatásokkal terhelt médiákban mint ezt a fenti cikk is bizonyítja. Amig nem rendelkeznek saját médiával mint pl. a Fityesz:
    ECHO, HÍR, Lánchíd, Demokrata...stb. Igen nehéz lesz ilyen sötétek között fényt gyújtani mint ebben a posztban is sokan. Érdekes, hogy a LMP 2 %-os párt lévén sokkal mérvadóbb és többet szerepeltetett párt mint amit a parlamenti mandátumai alapján megillethetné őket. Ez kérem Abszurdisztán narancsland ma!”
  • 41. Ellenzéki 2011. június 26. 09:18
    „41!
    Azt kihagytad, hogy köztük is van túlfűtött - meleg - fiú meg leányzó!”
  • 40. realtime 2011. június 26. 09:08
    „Így kell pénzt keresni fiatalon. Jól csinálják a fiúk, Szegedi európai parlamentben húzza a havi 5 millát, Novák az asszonnyal együtt viszi haza a havi 4-et. Vona frakcioveteőként és pártelnökként szintén jól keres. Ezért már belefér az is hogy kicsit zsidózzunk, komcsizzunk buzizzunk nemde? Jah hogy közben kiderül a díszes társaságról, hogy pornósok, köztörvényes bűnözők ..<moderálva> Az kérem apróság...”
  • 39. Ellenzéki 2011. június 26. 08:39
    „Vona nem a kormány és a kormánypártok ellenzéke, inkább az ország ellensége!
    Egy fekély az ország testén!”
  • 38. bánki 2011. június 26. 07:47
    „33. Mignon 2011.06.25. 22:20

    Á, dehogy ,,a" nélkül a végén!”
  • 37. smalltown 2011. június 26. 03:17
    „Vona monodramajara se vagyok kivancsi”
56 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi a hirtelen szívhalál oka?

Évtizedek óta a szívritmuszavarok, a szívizom összehúzódásának ereje szerepének vizsgálata a két fő kutatási irány az SZTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében. Tovább olvasom