Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Vonatnak hajtott Csengelénél, vádat emeltek ellene - galéria

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a teherautó-sofőrrel szemben, aki 2017 júniusában Csengele közelében nem észlelte a vasúti jelző tilos jelzését és az érkező személyvonat elé hajtott. Az ütközés több mint húsz millió forintos kárt okozott a személykocsikban.
A vádirat szerint a sofőr június 14-én kora este pótkocsis teherautójával Kistelek felől Csengele irányába tartott - az esetről lapunk is hírt adott. A vasúti átjáró előtti derékszögű kanyart 20-22 km/órás sebességgel vette be, de nem figyelte az egyébként jól látható vasúti jelzőt, így azt sem észlelte, hogy az pirosat mutat.
 
Kamion hajtott az IC elé Csengelén - GALÉRIA. Fotó: MTI/Donka Ferenc
 

A kanyar után szembesütött a nap, így a sofőr továbbra sem látta, hogy piros a jelzés, ennek ellenére a sebességét nem csökkentette. A balról 100 km/órás sebességgel érkező IC vonatot már csak akkor vette észre, amikor a sínekre hajtott, ekkor azonban fékezése ellenére az ütközést elkerülni már nem tudta.


A teherautó oldalról a vonat mozdony utáni kocsijának ütközött, és további két személykocsi oldalát is megrongálta. A teherautó vezetőfülkéje deformálódott. Az ütközés miatt a vonat vezérlő automatikája fékezésbe kezdett, a vonat vezetője kamera segítségével észlelte a történteket, ekkor gyorsfékezéssel, 530 fékút után megállt.
 

A személykocsikban mintegy huszonkét millió forint kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.


A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a teherautó sofőrrel szemben vasúti közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat, vele szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Chuck Norris utca nem lesz Sándorfalván: halak, madarak és növények neveit kapják az eddig névtelen dűlők

Chuck Norris utca nem lesz Sándorfalván: halak, madarak és növények neveit kapják az eddig névtelen dűlők
A külterületen található névtelen dűlőutak és szőlők halak, madarak és növények után kapnak nevet hamarosan. Tovább olvasom