Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Vörös Endre, a szegedi repülőmodell-király

Szeged - Gyerekkora óta modellez repülőket a szegedi Vörös Endre. A világbajnoki második helyezett férfi szerint azért is jó ez a hobbi, mert nem zavar vele senkit.
– A repülésért nem rajongok, utasként nincs meg ugyanaz az élmény, de a gépeket nagyon szeretem. Azt élvezem benne, hogy létrehozok valamit, amit aztán magam irányíthatok, én adom ki a parancsokat – mondja Vörös Endre szenvedélyéről, a repülőgép-modellezésről.

A 72 éves férfi általános iskolás kora óta foglalkozik repülőmodellezéssel, első országos bajnoki címét még 1962-ben szerezte. Meg is mutatja a Modellezés című újság akkori számát, amelynek címlapján szerepelt.

– Sose szerettem a nagy felhajtást, megőriztem az újságot, de nem kereteztem be, nem ezért csinálom. Ez egy szenvedély, amivel nem zavarok senki. Egy olyan gumicsengő, amit bármeddig lehet nyomni – magyarázza a férfi.

˝Azt élvezem benne, hogy létrehozok valamit, amit aztán magam irányíthatok, én adom ki a parancsokat.˝ Fotó: Schmidt Andrea
˝Azt élvezem benne, hogy létrehozok valamit, amit aztán magam irányíthatok, én adom ki a parancsokat.˝
Fotó: Schmidt Andrea

A faipari technikusi és tanári végzettséggel rendelkező férfi nyugdíjba vonulásáig faipari tantárgyakat tanított. Azóta is lételeme az alkotás. A feleségével vásárolt házukat is ő alakította át, a szekrényeket, a bútorokat, az ajtókat mind ő készítette vagy rakta helyre. Így nem meglepő, hogy a modellezésben is sikeres, legjobb eredménye egy világbajnoki második helyezés egyéniben. Csak merev szárnyú repülőkkel foglalkozik, hajó és más jármű nem jöhet szóba.

– Csak motoros és vitorlázó repüléssel, a rádióriányítású vitorlázó kategóriával foglalkozom, ebben vagyok a legjobb. A levegőbe visszük a közel négy méter nagyságú gépeket. 10 perc munkaidő áll rendelkezésünkre, ezalatt kell elstartolni és leszállni a kijelölt célpont 20 centis sugarú körében. A gépek körülbelül 200-zal szállnak. Az időt is pontozzák. Idén megnyertem a Nyírség-kupát – mondja Vörös Endre.

Országos bajnoki címet csapatban 10, egyéniben 5 alkalommal szerzett. Ezenkívül számtalan nemzetközi győzelem birtokosa. 1978-ban és 2001-ben Európa-bajnoki II. helyezett csapatban. Ma már azonban nem indulnak világversenyen.

Vörös Endre 1962-ben a Modellezés című újság címlapjára került. Fotó: Schmidt Andrea
Vörös Endre 1962-ben a Modellezés című újság címlapjára került.
Fotó: Schmidt Andrea

Mint mondja, rendkívül nehéz szenvedélyt választott, mérnöki pontossággal kell mindent összeszerelni, egy tévedés a méregdrága gépek életébe kerülhet. Jelenleg egy vitorlás és egy motoros repülőt tart otthon, összértékük közel egymillió forint. Igaz, nem mindent saját kezűleg rakott össze. Az alapgépet megvásárolja, majd átalakítja a saját elképzelései alapján.

Nehézatlétika. Vörös Endre sokoldalúságát mutatja, hogy rendkívül aktív sportéletet élt. Korábban cselgáncsozott, birkózott, súlyt emelt, nehézatlétikával foglalkozott. Most azonban, mint mondja, a modellezésbe van belekavarodva.

Olvasóink írták

  • 3. X_Y 2013. október 14. 23:18
    „Gratulálok!”
  • 2. majdénmegmondom 2013. október 14. 19:23
    „Hajrá, ENDRE Bá´....nekünk egy Philip sportot raktál össze...szépen "visít" amikor átsuhan :) üdv.: béjé”
  • 1. jozkó 2013. október 14. 10:36
    „Gratulálok!

    A sepsiszentgyörgyi Forró László -aki maga is rangos nemzetközi eredményeket ért el- nagyon sok gyereket megtanított erre a szép sportra.
    A felkészítés a repülőgép modellek saját kezű elkészítésével kezdődik...már ami a sárkányt illeti.
    A vezérlő elektronikát mostanában már készen vásárolják hozzá.
    A fiamnak megvan még az első /kezdő/ "gumimotorosa"...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul a Szabadság téri pálya

A közterületek rekonstrukciós keretéből újul meg a Szabadság téri sportpálya. Tovább olvasom